Kedves Olvasóim!

Több levelet is kaptam, amelyek elektronikus netnaplóm abbahagyásának okaira kérdeztek rá. Azt kell mondjam, nyomós okom volt rá, miért hanyagoltam elektronikus diáriumom jegyzőkönyvezését. Keményebb dolgok történtek velem, mint Fallon Colbyval, amikor elrabolták a földönkívüliek! Amíg én a legnagyobb bizonytalanságban hánykódtam, érthetően nem foglalkozhattam a napló vezetésével, azt meg végképp nem akartam, hogy az inkompetens B. Róbert kerüljön ismét a kormányrúdhoz. Most viszont, hogy van pár minutum nyugtom, gyorsan beszámolok életem eseményeiről.

 

Mint tudjátok, Gunda a halála előtt levelet írt nekem, melyben mindenféle rágalmakkal illette kedvesemet, Klotildot. Én nem akartam hinni ennek a megborult elméjű nőnek, de gondolatai mégis csak motoszkáltak a fejemben. Addig, addig, míg egy nap nem bírtam tovább, és rákérdeztem kedvesemnél, vajon miféle múltbéli titkokra utalhat ez a némber.

Klotild elfehéredett a szóra, és csak hebegett - habogott:

-- Ööööö...tulajdonképpen... miért is kellene nekem ilyen alávaló rágalmakra válaszolnom? Alig pár hete még, hogy ismét egymásra találtunk, s te máris vádaskodol?

Elszégyelltem magam a szóra és elhallgattam. Igen ám, de még akkor se tudtam nyugodni, és hiába próbáltam figyelmemet a Carmichael - féle máig bizonyítatlan sejtésre meg Goldbach sejtésére fókuszálni, minden próbálkozásom hiábavalónak bizonyult. Gunda célt ért, mert sikerült megmételyeznie napjaimat, ráadásul eléggé összekuszálta a Klotilddal való szerelmemet is.

Úgy döntöttem, legjobb, ha teszek egy sétát a Duna - parton, így utolsó vizsgaidőszakom közeledtével. Hátha a szél majd kifújja a rossz gondolatokat. Ahogy jártam az utam a macskaköves úton, utamba áll egy vénséges vén, fogatlan cigányasszony:

-- Csak egy fillért, csókolom a kezsit, lábát!

Bár nemrégiben kaptam ösztöndíjat, a tranzakció pusztán elektronikus volt, így nem volt nálam egy megveszekedett peták sem. De akadt a zsebemben egy kissé összenyomódott Vadász - szelet, amit készségesen átadtam. Hadd verje el azzal az éhét szegény pára!

-- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál. Én nem közönséges cigányasszony vagyok ám, hanem a tündérek fejedelemasszonya. Most, hogy jót tettél velem, én is teszek veled valami nagy jót.

Kicsit megijedtem, mert azt gondoltam, nem szolgál úgy szegény asszony feje, mint más rendes emberé. Amit viszont akkor mondott, az igen meglepett:

-- Ha a választ tudni akarod a szerelmeddel kapcsolatos kérdésekre, akkor menj a Hortobágyra és keresd Berci betyárt!

-- Micsoda ?- érdeklődtem volna, de addigra a szipirtyó alakja köddé foszlott. Furcsa érzésekkel mentem haza. Nem tudtam, mi tévő legyek. Elutazzak a Hortobágyra nyomozni? Igaz, hogy a BME egy láblógatós hely és nekem nem kell tanulni semmit, de akkor is, most ilyen dolgok miatt vegyek a nyakamba egy csomó kilométert? Vagy küldjem csak Poszátát? Na, de legbelsőbb szívügyemet bízzam arra a tökfilkóra?

Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy ketten utazunk majd le a pusztára, és megpróbálunk utánajárni mindannak, amit a vajákos asszony mondott. Ez tűnt ugyanis az utolsó lehetőségnek, hogy megtudjuk, mit is rejteget Klotildom múltja. Hogy milyen kalandokban bővelkedett ez az utazás, arról a továbbiakban számolok majd be.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr282566406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exceve 2011.02.01. 15:28:43

Új posztot követel a nép! :D
süti beállítások módosítása