Kedves Blogolvasók!

Ígértem, hogy visszatérésem után folytatom blogom jegyzőkönyvezését. Mint azt már korábban meglebegtettem, áldatlan állapotok fogadtak székesfővárosunkban. Történt ugyanis, hogy távollétemben a kosborcsapat tagjai fogták magukat, és leváltottak. Gondolom, kedves olvasók ti sem kaptok levegőt meglepetésetekben, pedig jól olvastátok: leváltottak! És ki? Gondolom, kitalálhattátok! Nem más, mint az álnok B. Miklós. Úgy látszik, valóságos rendszerváltást akart megvalósítani a pernahajder, mivel titkári minőségbe Poszáta helyett Kareszt emelte.

-- Mégis -- kérdeztem háborogva -- hogy gondoltátok mindezt?

Miklós teátrálisan üdvözölt.

-- Hát visszatértél? -- kérdezte. A többiek arcán is néminemű meglepődést tapasztaltam. Zsuzsánna, Karesz oldalbordája is elkerekedett szemekkel bámult rám.

-- Vissza... de itt most egyáltalán nem ez a lényeg. Hogyan vetemedhettetek arra, hogy puccsal távolítsatok el? Ahelyett, hogy a segítségemre siettetek volna!

-- Dejszen nem is tudtuk, hun vagy -- mondta Josh, és ahogy a bizonytalanság hónapjaira gondolt, könnybe lábadtak a szemei. Én persze ügyet se vetettem a tohonya mamlaszra, hanem tovább folytattam beszédem:

-- A legnagyobb kétségek közt hánykódtam, és ti kihasználtátok gyengeségem! Szégyen és gyalázat! A kosborcsapat méltatlan lett a múltjához!

-- Márpedig a szabályzatban az áll -- kapott most vérszemet Miki --, hogy évente választást tartunk. Emlékezhetsz rá, hiszen magad is aláírtad a fúzióról szóló okmányt.

-- De a távollétemben? -- mérgelődtem.

-- Tiszteletben tartottuk a kérvényed, miszerint a választásokat februárban tartsuk, a korábbi januári időpont helyett. Te azonban nem jelentél meg...

-- Már azt hittük, bedaciztál az egyetemen és világgá mentél -- jegyezte meg epésen Laca. Ő meg a humor -- itt jegyzem meg -- két külön fogalom.

-- Alávaló rágalom -- füstölögtem.

-- Márpedig el kell fogadnod a helyzetet -- mondta Miki --, szavaztunk, és mivel nem volt más jelölt, én lettem az elnök következő év februárjáig. Az alelnöki cím titkári címmé minősült, és Karesz kapta meg.

-- Ez így akkor sem maradhat -- elégedetlenkedtem, de úgy látszik, nem tehettem semmit. Mérgelődve indultam hát haza, de útközben még Klotilddal is találkoztam. Klotild éppen akkor kapott levelet a chére mamantól, aki Londonba költözött.

-- Mi bánt, kedves Gyula? -- kérdezte, és mosolygó szemei (már amennyit a szódásszifon-szemüveg látni engedett) megint megvigasztaltak. Előadtam neki, milyen rútul bántak el velem.

-- Egyet se félj! -- csapott a térdére Klotild. -- Erre is van orvosság, és tudom, hogy te megtalálod. Jövőhéten már Poszáta is hazatér, együtt biztos kifőztök majd valamit.

Más esetekben díjaztam volna Klotild derűlátását, de hurráoptimizmusa most nem tudott jó kedvre hangolni. Talán megvettek érte, kedves olvasók, de a hortobágyi ügy óta, mintha valami megváltozott volna a kettőnk kapcsolatában.

Üdvözlettel,
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.