Kedves Olvasók!

Folytatom a megkezdett beszámolót, mégpedig Adri történetével. Át is adom a szót:

-- Velem is nagyon érdekes dolgok történtek az elmúlt öt évben. Képzeljétek, kiderült, hogy akiket a szüleimnek hittem, nem azok! Akit az anyámnak hittem, a halálos ágyán bevallotta, hogy valójában örökbe fogadtak, és a valódi szüleim multimilliosok.

-- Tisztára, mint Beatrice Overhill regényében, a Tiltott kapcsolatban -- mondta Oraveczné --, tudjátok: vajon hogy reagál egy fiatal, független, dolgozó lány, amikor tudomást szerez róla, hogy mesés vagyon örököse lesz? Amikor kiderül, hogy megszokott élete nem az, aminek látszik és valójában egy amerikai milliomos család gyermeke, szülei, pedig csak nevelőszülők voltak. Élete fenekestül felfordul, és ezt még tetézi az érte versengő két férfi harca, majd a harmadik megjelenése, aki róla készült művészi aktképek birtokosa és az első alkalommal él is a lehetőséggel, hogy megzsarolja. Elkísérhetjük főhősünket a gazdag középosztály estélyeire, kirándulásokra, éttermekbe, lovagi tornára, egy négynapos hosszú hétvégére Egyiptomba és romantikus, szerelmes kalandokban is lehet részünk. A sodró lendületű regény olvasásakor mindvégig úgy fogjuk érezni, hogy a történet velünk is megeshet, akár holnap is, függetlenül attól, hogy a jó, vagy a rossz oldallal rokonszenvezünk. Egy izgalmas bűnügyi szál elvarrása után pedig végre megtudhatjuk, hogy a főhősnő kit választott társának? Garantáltan a munkahelyünkön is olvasni fogjuk a regényt, titokban, az íróasztal alatt.

-- Hát, ez érdekes -- értett vele egyet Adri, akinek a kezéből Fürjes Gézának, az osztályzenésznek sikerült kitépnie a majmot.

-- Csá-csumi csodafincsi csörgőcsokival! -- bohóckodott szellemesen a mindig jókedvű Géza. Szegényre pedig igencsak rájárt a rúd: egyszer évfolyamtársaival lovasbalesetet szenvedett a Börzsönyben, és két évig mint remete élt, mivel a zúzódás miatt elveszítette identitását. Csak azután tért vissza a civilizációba, amikor újra visszatért az emlékezete.

-- Hát ez se semmi, de ezt hallgassátok! -- rikkantott Gaál Martin (alias Gól Martin), miután megkaparintotta Rupertet. -- Megismerkedtem egy pomponlánnyal, bizonyos Tracey-vel, aki amerikai cserediák volt. Randiztunk egyszer, de rájöttem, hogy ő nekem nem pálya, hanem szívem inkább a szolid, visszafogott Máriáért dobog. Utóbb össze is jöttünk, de ekkor újból színre lépett Tracey: minduntalan szerelmes sms-ekkel bombázott, Máriámnak pedig halálos fenyegetésekkel kellett szembenéznie. Egyszer Mária nem jött el a randevúra. Már-már azt hittem, hűtlen lett hozzám, de aztán egy névtelen telefonhívásból kiderült, hogy kedvesemet az elvetemült Tracey tartja fogva egy mocsárban. Még épp idejében érkeztem, és meg tudtam menteni Máriát. Tracey pedig végül elnyerte méltó büntetését: most a bolondokházában tengeti napjait kenyéren és vízen.

Nagy Tamás következett eztán, akiről azt kellett tudni, hogy ő a harmadik Nagy. (Mivel hogy osztályunkba három Nagy vezetéknevű egyén járt.)

-- Én sem vagyok ám egy nímand! Az én életem is érdekes! Jól kereső közgazdász vagyok, akinek van mit a tejbe aprítania. Megismertem egy gyönyörű lányt, Annát, akinek ragyogó szépsége bearanyozta napjaim. Anna bevallotta nekem, hogy gyermeket vár egy másik férfitól, aki rútul elhagyta őt. Engem mindez nem érdekelt, annyira elkápráztatott Anna tisztasága, őszintesége és gyermeki szépsége. Feleségül kértem, és ő igent mondott. Bár bevallotta, hogy nem szerelmes belém, és még mindig az őt csúful elhagyó Ádámba szerelmes, de nagyon tisztel és becsül engem, és amennyire tőle telik, megpróbál boldoggá tenni. Jegyben is jártunk, de aztán Ádám újból felbukkant, tisztázták a régi félreértéseket (a gonosz anyós keze volt a dologban), és Anna visszaadta nekem a jegygyűrűt, de biztosított barátságunk megingathatatlanságáról. Össze is járunk néha teázni. Sőt még az esküvőjére is engem kért fel tanúnak! Nekem csak az számít, hogy őt boldognak lássam! Hát, ennyi a story. Tessék, Szandi, te következel!

-- Köszi! -- kapta el Rupertet Nánási Szandi. -- Megismertem az álompasit, Lorenzót, aki jól menő vállalkozó. Össze is házasodtunk, és elmentünk nászútra a Bahamákra, ahol minden nagyszerű volt. Igen ám, csak amikor hazaérkeztem, egy másik fiú várt otthon, bizonyos Julio, aki szerint mi házasok vagyunk. Meg kellett erőltetnem a memóriám, ki is ez az alak, és milyen közös együttlétre gondol. Aztán eszembe jutott: Spanyolországban, a strandon ismertem meg Juliót. Nem sokat teketóriáztunk, az éjszakát már együtt töltöttük. Onnantól kezdve napközben lötyögtünk a parton, éjszaka buliztunk és szexeltünkk. Hazaérkezésem után nem kimondottan forszíroztam a folytatást, de Julio olyan lelkes volt, hogy végül beadtam a derekam, és megígértem, októberben meglátogatom a fiút. Végül is szeretettel gondoltam vissza az együtt töltött tíz napra, és volt kedvem megismételni. Amikor megérkeztem Barcelonába, azonnal megbántam az egészet. Julio, akit mindig csak csokibarnán, a legjobb cuccokban láttam, igazából festő-mázoló volt, és munkaruhában várt a reptéren. Ahogy közelebb jött, sajnos azt is megéreztem, hogy büdös. Onnantól kezdve csak azon törtem a fejem, hogyan tudnék minél előbb hazajönni. Egész nap sangriát ittam, hogy el tudjam viselni a helyzetet, állandóan sírva fakadtam, és mindössze egyszer voltam hajlandó lefeküdni vele, akkor is mattrészegre ittam magam. Ezen alkalommal történhetett, hogy összeházasodtunk. Ez azt jelentette volna, hogy bigámista lettem?! Hogy Lorenzóval való házasságom álom csupán?! Hogy oda a Merci, a bunda, a luxuslakás és az igaz szerelem?! Nem, ezt nem hagyhattam annyiban! Jelenleg is folyik a pereskedés...remélem, a magyar állam nem fogadja el azt a bizonyos villámesküvőt...

-- Ez rossz -- mondta együttérzően Molnár Juci, és nyomott egy barackot Szandi hátára. Szandi maga elé bámult egy kicsit, majd egy gyors mozdulattal nekem dobta a majmot.

-- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának hatodéves hallgatója vagyok...

Egy pillanatra teljes némaság borult a Fekete Lovagra. Még a légy zümmögését sem lehetett hallani. Majd egy bátortalan hang -- Tóváry Kata -- megszólalt:

-- Ne haragudj, jól hallottam? Hatodévest mondtál?

-- Egyedül az orvosi egyetem hatéves. És mint tudjuk, fogász, jogász nem doktor! Szégyellheted magad, Gyula, Kata ezalatt két szakot is elvégzett! -- gúnyolódott Juci, amit csak megkontrázott Salga Tibi:

-- Mi van, Gyula, ezúttal téged b*sztak meg?

-- Nem eszik olyan forrót a kását! -- emelkedtem szólásra, és meg kell hagyni, kissé elfutott a méreg, hogy ez a csürhe rajtam köszörüli a nyelvét. -- Egy félreértés áldozata vagyok! Magánéleti okokból, amit most nem mesélek el, mivel úgysem hinnétek el, olyan szürreális, egy laborra nem tudtam bejárni, minek következtében egy évet csúsztam. Azt hittem ugyanis, hogy a labort indítják keresztfélévben is. Talán ez a tájékozatlanság elnézhető nekem, ugyanis még sosem csináltam tárgyat keresztféléven. Rajtam ugyan nem gazdagszik meg a KTH! Négyesem se volt -- egyszer tévedésből beírtak az indexembe egy hármast, mire mindenkinek megmutattam, nézzétek már, micsoda krikszkrakszok kerültek bele leckekönyvembe! Azelőtt én hármas osztályzatot ugyanis még nem láttam...

-- Jól van, jól van -- mondták a többiek, de engem már nem lehetett megnyugtatni. Teljesen elment a kedvem az osztálytalálkozótól, még a bekészített vicces eseteim nagy részét sem mondtam el, a legjobbakat, amelyeket az est fénypontjának szántam. Hát, így jártak ezek a gödék! Kellett nekik bosszantaniuk!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Nyájas Olvasóim! Jó vándorok!


Péntek este sor került a régen várt osztálytalálkozóra a Fekete Lovagban. Ez nem ávalami híres vitéznek a neve, hanem egy étteremé, ahol lehet mindenféle középkori ételt enni. Osztályunk majdnem hiánytalanul képviseltette magát e jeles eseményen, kivéve Teti Tónit, akiről hírlik, hogy beállt egy death metal bandába basszusgitározni, és nagy nemzetközi hírnév előtt áll (bár a zenekar tagjai félnek attól, hogy mainstreammé, és ezáltal kommersszé válnak). Oraveczné azonban azt mondta, hogy Tóni lumpen, így nem vár rá nagy jövő -- ezzel in medias res bele is kezdenék az osztálytalálkozó eseményeinek leírásába. Egy óra leforgása alatt elfogyasztottuk az ínycsiklandó vacsorát, ami alatt két malőr történt. Az egyik: Etelka műkörme beletört a cupákba, amit kézzel kellett enni, Mirella pedig egyszerre négy húsgombócot gyömöszkölt pofájába, amik ágyúgolyóként lövettettek ki, midőn meghallotta adomámat a kvaternióról. A gombócok telibetalálták a történelemtanárt, aki nem késlekedett egy rögtönzött előadást tartani Konstantinápoly 1453-as bevételéről, melynél már komoly ágyúzást alkalmaztak az oszmánok -- ezzel utalt Mirella golyóhajító képességére. A fizikatanár pedig a ferde és egyenes hajításról kezdett mesélni. Szóval, mindenki kellőképp belemelegedett, és jó hangulatban tudtunk hozzákezdeni annak megvitatásához, hogy kivel mi történt az elmúlt években. Hogy ne legyen oly unalmas, úgy döntöttünk, nem névsorban haladunk, hanem az osztály egykori kabaláját, egy bizonyos Rupert nevű plüssmajmot dobálgatjuk egymásnak, és akinél Rupert tanyázik, annak kell számot adnia életéről. (A történeti hitel megkívánja, hogy elmondjam: Rupertet Barta Adri vitte haza az érettségi bankett után, és öt éven keresztül gondot viselt rá. Rupert helyett kapott Cindy és Ken között.)

Oraveczné először magáról kezdett beszélni, és elmesélte, hogy egyik fia elvett egy szegény bányászlányt, aki nagyon szép és nyílt szívű teremtés, és bár semmiféle iskolát nem végzett, mégis felvirágoztatta az Oravecz Food Kft.-t, amelynek már a tengerentúlról is akadnak megrendelései. Mindannyian megkönnyeztük ezt a szép történetet. Rupert ezután Darázs Etelka (alias puszinyuszi) csillámporos lakkos körmökkel ékesített kacsójába került. Ő elmesélte, hogy most már Törökné, és meg is mutatta a gyűrűjét:

-- Ez brill, b*sszátok meg! -- mondta, azzal előadta házasságának történetét. Etelka a nagy nehezen letett érettségi után beiratkozott egy titkárnőképző suliba, de sajnos a Dokumentumkészítés és -kezelés az irodában c. tárgy kifogott rajta, így eltanácsolták az intézményből. Ezért felcsapott virágáruslánynak, ott figyelt fel rá idősb Török, aki elhívta a házába, hogy legyen szolgálólány. Etelka derűje, napsugaras kedélye sikert aratott a búskomor házban:  megkedvelte őt az ifjabb Török Ferenc (aki jogakadémiát végzett, kiválóan ért a mezőgazdasághoz, adakozó, intelligens, és hozzá felettébb jóképű is), és odáig ment, hogy szerelmet valljon neki. Hogy mi ebben az érdekes? Az, hogy ifj. Török már házasember volt. Felesége, a szép, de rideg Leonóra évek óta tolószékbe volt kényszerítve balesete miatt, házasságuk pedig romokban hevert. Ifj. Török azonban nem akarta elhagyni hitvesét, hiszen ez sehogyan sem lett volna összeegyeztethető pedáns lelkiismeretével. Még szerencse, hogy egy véletlen miatt kisült, hogy Leonóra bizony egészséges, mint a makk! Úgy jár, mint a parancsolat! És csak azért játszotta meg a beteget, hogy férjét mindörökre magához láncolja. Ezután már gond nélkül elválhattak. Etelka és Ferenc lakodalmán azonban szörnyű baleset történt: a csaló némber késsel támadt az ifjú férjre az étterem tetőteraszán. Dulakodás közben sajnos olyan szerencsétlenül lépett, hogy véletlenül lebucskázott az mélybe, és halálra zúzta magát az utca kövezetén.

-- A kutyák eszik meg Jezábelt Jezréel falánál! -- jegyezte meg találóan Barta Adri. És már nála is volt Rupert. De hogy mit mondott el, azt a következő bejegyzés során fogom az orrotokra kötni, kedves Olvasók!

 

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Nyájas Olvasók!

Képzeljétek: Jutka néni, a postásnő (akinek Zoli fia arról álmodozik, hogy kis munkával nagy pénzt keressen és jelmondata: dolgozz keveset, nem ér baleset), egy hatalmas borítékot hozott nekem a mai reggelen.

-- Tyűha! -- kaptam a fejemhez -- Csak nem doktor Mihály György jött könyörögni, ogy menjek PhD-re?

-- A címzés szerint -- mondta Jutka néni -- a feladó valamilyen Mirella...

-- Ó, akkor csakis az osztálytalálkozóról lehet szó!

-- Hogy repül az idő -- mondta a postásnő --, Zoli fiam is, nemrég még éppen felállt a mászókában, maholnap meg már sikeres üzletember!

Egy kicsit csevegtünk még, bár meg kell hagyni, kedves olvasók, az én gondolataim akkor már az osztálytalálkozó körül forogtak. Vajon jó benyomást fogok kelteni? Vagy -- horribile dictu -- esetleg elrontom a bemutatkozásom? Vajon jól fog állni csokornyakkendőm? És az elmondott történetek kellő sikert aratnak majd? Vagy ismét akkora lesz a siker, mint a vici esetében? Az semmiképp se lenne jó. Igaz, ami igaz, a tanáriban tetszést arattam a történeteimmel, de egyre inkább érzem, kétélű fegyvert fogtam a kezembe, amikor adomázásba kezdtem. Evidensnek vettem a kirobbanó sikert, és nem számoltam azzal, milyen veszélyeket rejtegethet magában. Az osztálytalálkozóra tehát fokozott figyelemmel fogok készülni. Persze, ott válogatott társaság lesz, nem olyan lumpen alakok, mint mondjuk Karesz vagy a tohonya Josh, a hebehurgya Nusikáról már nem is beszélve.

Miután befejeztem a beszélgetést a posta alkalmazottjával, hátravonultam szobámba, és készülni kezdtem az osztálytalálkozóra. Bár anya nem nagyon örült, hogy a pince mélyéről előszedtem a régi füzeteket -- ő csak a porforrást látja benne, de ez az ő korlátoltságának bizonyítéka, és semmit sem von le azon tény értékéből, milyen felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű vicces eset mennyiség rejtezik a lapokon! Példának okáért most bukkantam erre a gyöngyszemre.

Egyszer, még elsőben a fizikatanárnő egy rutinkérdést tett fel a már akkor nagyon gyengén muzsikáló Salga Tibinek. Salga Tibi egyébként buta. Ez kell a történet megértéséhez. Szóval, a tananyagmozgató így szólt:

-- Tibikém, definiáld, mi az az anion.

Tibi egy darabig bámult, mint borjú az új kapura, és csak a légy zümmögését lehetett hallani az osztályteremben. De volt még egy hangforrás is! Mégpedig a ceruzahegyezőm: valami megsúgta, hogy Tibi rossz választ ad majd, és kár lett volna veszni hagyni egy újabb adomát. Verba volant, scripta manent -- mint tudjuk.

Tibi nem is hazudtolta meg önmagát:

-- Hát... az angolul a hagyma!

Lett olyan egetverő kacagás, hogy kis híján megrepedtek az osztályterem falai. Salga Tibi akkora egyest kapott, ami átlógott még a két naplószomszédjához is! Micsoda poen! Magam csak visszafogottan kuncogtam, de Mirella annyira nevetett, hogy elkezdett cigánykerekezni. Ritának is megfogyatkoztak a zsebkendőkészletei és ma mindig mogorva Teti Tóni is eleresztett egy istenes vigyort.

Ti is, kedves olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula 

Lectori salutem!

A napokban nem posztoltam -- nem csak a csalódásom vitt erre az útra. Történtek ugyanis néminemű fejlemények, amelyek jobban lekötötték a figyelmemet, mint elektronikus netnaplóm. Ezek egyike volt, hogy Poszátának sikerült felvennie a kapcsolatot Babos Ferencnével, aki oroszt és politechnikát tanít. Mivel itt az év eleje, gond nélkül besurranhattam a tanáriba és meginterjúvolhattam a még mindig Marina Vlady-t idéző alakkal rendelkező tanerőt. A tanáriban béke és nyugalom honolt, a kollegák örültek, hogy ismét viszonláthatják egymást és a Tudományra okíthatják az ifjúságot. Lesz megint éjszakába nyúló telefonbeszélgetés! Izgalmas dolgozatjavítás! Na, és az elmaradhatatlan okos kérdések a tanuló ifjúság részéről.

Kedves Olvasóim, meg kell hagyni, a zsibongó iskola sok kellemes emléket idézett fel bennem! Öt esztendő pergett csak le az Idő (t) rokkáján azóta, hogy nem vagyok gymnasiumom tanulója... nota bene: hamarosan osztálytalálkozóra vagyok hivatalos! De ez most mellékes információ. A lényeg, hogy sikerült találkoznom Babosnéval:

-- Kezicsókolom !-- köszöntöttem illendően --, Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon...

-- Csak nem a tűzvédelmi oktatásra jött ?- érdeklődött kedvesen.

-- Nem, nem, dehogyis. Én Piroska iránt érdeklődnék, a kedves lánya iránt. Mintha azt hallottam vón, hogy visszatért Leningrádból...

-- Hogy visszatért volna? Ez igazán érdekes! Én semmi ilyenről nem tudok. Márpedig Piri minden héten táviratot küld, állítólag sokat tanul és egy terv-gazdász udvarol neki.

-- Akkor itt valami félreértés történt -- motyogtam magamban. Azért továbbra sem vetem el a lehetőségét annak, hogy Piroska visszatért. Máskülönben kit láttam volna a boltban? Vagy ennyire ziláltak lennének az idegeim, hogy már képzelődöm is?

Töprengésemet megakasztotta Tatár Manci, a fizikatanárnő, aki hahotázva lépett be a terembe.

-- Tán angyalkádat látod piros bugyogóban ?- évődött vele az igazgatóhelyettes, Polgár Béla bácsi. Manci pár percig még nevetett, aztán Babos néni adott neki egy pohár vizet, amitől némiképp lenyugodott, és előadhatta jókedve okát.

-- Képzeljétek! Most javítom az év eleji dolgozatokat. Micsoda egy príma esetre bukkantam. Az volt a kérdés...

-- Várjon, várjon !- emeltem fel kezem, és gyorsan jegyzettömböt kerítettem magamnak. Egy vicces történet sosem jöhet rosszul, és mivel Mancika fizikát tanított, jó esélyem volt, hogy újabb gyöngyszemmel gazdagszik vicces eseteim tárháza.

-- Szóval... azt kellett definiálni, hogy az elektroncsövekben mi az elektron forrása. Szóval, értitek: hogy honnan áramlanak az elektronok. Erre az egyik nebuló, nem mondom meg a nevét, hiszen ez a történet szempontjából mellékes, de a te osztályodba jár, Ildikém... tehát, azt írta az egyik gyerek, hogy a pannidból áramlik! Szegény feje összevissza keverte ezeket a becézett női neveket! Hahahaha!

Meg kell hagyni, kedves olvasók, magam is jót derültem az eset hallatán. Jókedvem felbátorított arra, hogy magam is előadjak pár adomát, amivel osztatlan sikert arattam. Béla bácsinál olyan sikerem volt, hogy még az iskolai napokra is meghívott stand up komikusnak. Nem nagyszerű?

Piri ügye viszont továbbra is eldöntetlen, ez némi borúra ad okot. De nem lehet minden tökéletes. Ha pedig csak képzelődtem, akkor lehet, hogy nem kellene tovább foglalkoznom az üggyel, hanem hagyni, hadd nyerjek enyhet Klotild karjaiban.

 

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

A szombati buli után -- melyről a maradékot edényes dobozában a vici vitte haza Laci fiának -- megszervezésre került az első kongresszus, amelynek színhelye a Bóta család háza volt. Meg kell vallanom, nem éppen jó kedvemben mentem oda, hiszen fájt a Csapody-album elvesztése. Az egyedüli motiváló erő, ami miatt mégis tiszteletemet tettem, az volt, hogy élt bennem a remény, hátha megtaláljuk a szerencsétlen tragédia felelősét.

El is indultam B. Miklós lakhelyéhez, és útközben észrevettem, hogy a postásuk is arrafelé tart. Csatlakoztam hozzá.

Egy púpos, félkegyelmű, hebegő beszédű alak vállalta a levélhordói teendőket. Mindenki csak Gyuri atyusnak hívta.

Gyuri atyusnak voltaképpen csak az egyensúlyérzékével volt baj, de az se súlyos. Délelőttönként, amikor széthordta a leveleket, pontosan a műút képzeletbeli felezővonalán járt, és nem szerette, ha e szimmetriát megzavarta valami. Ott heverő tárgyakat az árokba rugdalt, ha pedig valaki, a postáját várva, türelmetlenségében rálépett az úttestre, annak büntetésből csak másnap kézbesítette a leveleit.

Amikor az artézi kúthoz ért, fölébe hajolt, és úgy igazította be magát, hogy tükörképe pontosan a kút középpontjából nézzen vissza rá. Sokszor megszidták, meg is kergették, abban a hiszemben, hogy beleköpdös a vízbe. Ez nem volt igaz. Gyuri atyus csak egy finom, selyemszál vékonyságú nyálfonalat bocsátott ki a szájából, s mihelyt sikerült a fonálkát a kút képzeletbeli tengelyében meghimbálni, mindjárt visszaszippantotta ajka közé. Ettől valahogy felfrissült.

Hogy ki mikor kapott levelet, abba is belejátszott Gyuri atyus szimmetriaérzéke. Például gyűlölte Cipriani professzort, az európai hírű ideggyógyászt, akinek autója sokszor állt a villa kapuja előtt, az országút szélén, bántóan aszimmetrikus helyzetben. Annál jobban szerette viszont a Tót családot, elsősorban magát Tót Lajost.

Tót Lajos Bótáék szomszéda volt. De ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Ott tartottam tehát, hogy a gyűlésen javaslatot tettem az album elvesztése körülményeinek alapos kivizsgálására.

-- Megkérhetném, hogy mindenki figyeljen? -- kopogtattam meg a kávéspoharat. -- Te is, Josh, ahelyett, hogy Ciccolinát néznéd, figyelj ide kérlek.

Josh behajtotta a nyuszis magazint, amelyben Ciccolina barna hajjal domborított, és csak ennyit mondott:

-- Milyen volt szőkesége, nem tudom már, de azt tudom, hogy szőkék a mezők, ha dús kalásszal jő a sárguló nyár.

-- Pofa súlyba -- mondtam neki --, különösen számodra, hiszen viselkedésed oroszlánrészt vállalt az album megsemmisülésében.

-- Én pipáztam?! Azt mondd meg, én pipáztam?! -- hőbörgött Josh. Laca a védelmébe vette.

-- Országok rongya! könyvtár a neved, de hát hol a könyv mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogsága? Ment-e a könyvek által a világ elébb? -- pampogott Zsuzsánna, jelezvén, hogy egyáltalán nem érdekli a könyv sorsa. Ez igen csak feldühített engem.

-- Gyarlóság, asszony a neved! -- válaszoltam keresetlen szavakkal.

-- Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a nyakatok? Uj divatu nyakravaló készül most számotokra... nem cifra, de jó szoros -- mondta Zsuzsánna arra utalva, hogy lezárult az a korszak, amikor teljhatalommal bírtam. Nem mintha ezzel a teljhatalommal bármikor is visszaéltem volna, hiszen én bölcs és igazságos vezető voltam, és ha bárkinek valami baja volt, az nyugodtan odajöhetett hozzám. De ezt hiába is magyaráznám ennek a rebellis csürhének.

-- Lépjünk ezen túl. A Csapody-albumot már összeragasztani nem tudjuk -- emelkedett szólásra Miki. Én azonban nem hagytam ennyiben:

-- Miféle demokrácia ez?! Szavazzuk meg, mi legyen a teendő ebben az ügyben. Aki az ügy kivizsgálását óhajtja, emelje fel a kezét!

Néhány szekundumot vártam, de egy kéz sem lendült a levegőbe, hiába hunyorítottam erősen Bene Róbertre, úgy látszik, nem vett észre.

-- Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! nincsen remény! -- csóváltam lemondóan a fejemet. Aztán elfutott a méreg:

-- Szeretnék fájdalom-esetten bujdosni, szökni, sírni, fájni. De hogy ez a csürhe nevessen?

Dühödten hagytam el a Bóta házat. Ha ez így megy tovább, januártól még az elnöki posztomtól is megfosztanak... az lenne csak a vég!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Netnaplóm! Kedves Közönségem!

Kezdem azt hinni, hogy igencsak rám jár a rúd. A haccacáré tragikus fejleményekkel zárult. Hogy minek köszönhetem ezt a balszerencse-sorozatot, arról fogalmam sincs. De inkább elmesélem sorjában, mi minden történt.

Szóval, elérkezett a szombat, és én Klotilddal felszerelkezve elindultam Karesz albérlete felé. Csendes nyári este volt. Klotild retikülje dugig volt tömve mindenféle bakelittel. Volt ott Skála Énekegyüttestől kezdve Cselényi Józsefig minden. Azt mondta, jól felszerelkezett a bulira, hiszen elhatározott szándéka, hogy jót fog rázni. Én végig a Csapody-albumról beszéltem:

-- Végre az enyém lehet. Persze mindig is az enyém volt, csak éppen Miklós bitorolta. Ezt ő másképp adja mondjuk elő, de én taktikai szempontból úgy döntöttem, elfogadom a hamis vélekedését...

-- Megérkeztünk -- mondta Klotild, és még mielőtt becsöngettünk volna, gyorsan berizsporozta arcát. Máskor már bosszankodtam volna ezen a felesleges hívságon, de a nők már csak ilyenek. Most amúgy se tudta beárnyékolni semmi a jókedvem. Kezemben éreztem már a Csapody-albumot, bántam is én, mit totojázik Klotild.

Odafenn már javában tartott a mulatság. Zsuzsánna tálcán libamájas bagettet vitt körbe, Josh mohón nyakalta az unicumot. Karesz és Miki kellemesen csevegtek, alighanem botanikai témákról. Klotild berohant és máris intézkedni kezdett:

-- Bútorokat széthúzni, párokat megalakítani. Aztán mehet a tánc! Hoztam egy csomó lemezt. Bosanova, hullygully, hoppelpoppel, csárdás... amit csak akartok -- lelkendezett, és dalra is fakadt. -- Te rongyos élet, bolondos élet, mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz?! / Te rongyos élet, bolondos élet, leszokni rólad, istenem, milyen nehéz!

Én csak rosszallóan csóváltam a fejem. Klotild még be sem mutatkozott, így hát én tettem meg helyette:

-- Ő itt Béres Klotild, a Nyugati Főposta dolgozója. Én pedig ifj. Farkas Gyula... bár azt hiszem, nekem már be sem kell mutatkoznom. Talán mindenki hallott már arról, hogy Arany Farmermellény-díjat nyertem.

-- Gyula, ne légy már ilyen karótnyelt -- mondta Laca.

-- Igen, mulassunk inkább! -- indítványozta Nusika is, aki bólét mert magának.

-- Elébb az üzlet! A fúzió ügyét nem kell ismertetnem -- mondtam --, hiszen mindannyian tudjátok. Egy lett az akol, egy a nyáj. Remélem, hogy egymás segítői leszünk és nem fogunk gáncsoskodni.

-- Én is remélem -- mondta Miki --, legyen a múlt elfeledve. Innentől minden más lesz. Megváltozik a rendszer.

-- De van még valami hátra. A Csapody-album. Ugye, elhoztad?

Megmondom őszintén, kedves Olvasók, kicsit szorongva kérdeztem ezt (persze nem mutattam ki), mert nemigen bíztam én ebben az alakban. Túl gyanús volt az utóbbi időben mutatott nyájassága. De szerencsére Miklós nem akadékoskodott: elővette piros-kék Benetton hátizsákját, és kihalászta belőle a papírba csomagolt albumot. Mohón kaptam utána, fellapoztam: nem hamisítvány volt. Ennek úgy megörültem, hogy jókedvemnek alig tudtam gátat szabni. A felbecsülhetetlen értékű tárgyat a dohányzóasztalra tettem, majd lehalkítottam a magnót (Klotild enyhe bosszúságára, mert éppen Cselényi Józseftől ment a Zöld a kukorica, Kati c. szám), és megköszörülvén torkom, imígyen szólottam:

-- Kedves barátaim! Figyeljetek jól! Most, hogy a fúziót ünnepeljük, ennek örömére hadd osszak meg veletek néhány fizikaórán történt vicces esetet! Természetesen botanikai és csillagászati témájúakra is sor kerül majd, hiszen tudjátok jól, hogy nem vagyok kockafejű. Tehát: képzeljétek, egyszer az egyik osztálytársam, Salga Tibi...

Sajnos nem tudtam befejezni a mondatot, mert csengettek.

-- Ez a vici lesz -- aggodalmaskodott Karesz, de Zsuzsánna máris rohant ajtót nyitni. És valóban a vici volt. Megvetően horkantott, mikor meglátta a kompániát, és már-már nekiállt pampogni, amikor észrevett engem.

-- Jó estét, asszonyom! -- köszöntem illendően. -- Emlékszik még rám?

-- Á, Farkas úr. Hát maga is... ezekkel a huligánokkal?

De gyorsan felvilágosítottam őt, hogy mi a helyzet, mit ünneplünk most. Sőt még invitáltam is az érdemes hölgyet, hogy ugyan fogyasszon már el velünk némi szendvicset, illetve hosszú lépést, ha már erre járt. Cserébe mókásabbnál mókásabb fizikaórán történt vicces esetet hallhat. A vici bele is egyezett, hiszen nagy kedvelője anekdotáimnak. Helyet foglalt a dohányzóasztalnál, és az oldalát fogta a nevetéstől, amikor meghallotta, hogy egyszer az egyik osztálytársam kinetika helyett kinematikát mondott. Közben elővette elhunyt férje régi pipáját, megtömte, és önfeledten rágyújtott, miközben torkát némi sütőrummal öblögette. Karesz kétségbeesett tekintettel figyelte, Zsuzsánna viszont nem zavartatta magát, és rászólt:

-- Bagózni talán tessék kimenni a gangra!

-- Volnál szíves nem félbeszakítani? -- vetettem a kotnyeles leányra egy dühödt pillantást, mivel pont a kvaterniós anekdota csattanója előtt szólt közbe. Milyen bosszantó! Ezzel teljesen kizökkentett az adomázásból. Így kezdhettem az elejéről a történetet.

Mikor ott tartottam, hogy egyszer az egyik osztálytársam az egyik felelésnél természetes szám helyett kvaterniót mondott az Euler--Fermat-tételnél, a vici az asztalt kezdte csapkodni nevettében. Úgy bruhaházott, hogy a parázs kiesett a pipájából.

Ez önmagában még nem lett volna nagy gond, hiszen a vicivel gyakorta megesik, hogy a nevetéstől vagy akár a villamos fékezésétől kiesik a kosarából ez-az (például a jonatán vagy a golden). Hát most meg a pipájából esett ki valami, nevezetesen a parázs. No de hogy hová! Jaj, Olvasók, innentől kezdve nagyon nehéz folytatni a posztot, de ha már elkezdtem, kénytelen leszek befejezni.

Szóval... a parázs egyenesen az asztalon heverő Csapody-albumra esett! Sajnos először fel se tűnt a dolog... csak pár secundum múlva, amikor is az album lángolni kezdett!!!

-- Tűz van! Segítség! -- rikoltott torka szakadtából Nusika.

-- Majd én eloltom! -- hadonászott tohonya bátyja az Unicum Next-es üveggel, és még mielőtt közbeléphettem volna, a flaska tartalmát az égő albumra löttyintette a szerencsétlen hülye.

-- Te ló! MiEz maradt az albumból...t tettél?!?! -- ordítottam kétségbeesve, mikor láttam, hogy az alkoholtól még jobban lángra kapott az album. -- Klotild, hozz vizet, de tüstént! Ne kelljen kétszer mondanom!

Klotild térült-fordult, és nemsokára visszatért egy vödör vízzel, amivel sikeresen el is oltotta a tüzet. De hajh! oly mindegy volt már a jobb sorsra érdemes albumnak. Felismerhetetlenné égett. S az oly felbecsülhetetlen Csapody-szignó is a lángok martalékává vált.

...

A reakciómat most inkább nem részletezném. Először Josh azonnali kirúgásán gondolkoztam félresikerült tűzoltó akciója miatt... aztán azon, hogy talán a vicit kéne felelősségre vonni, amiért a lakásban rá merészelt gyújtani. Vagy inkább Kareszt? Mert nem tacepaózta ki öklömnyi betűkkel, hogy a lakásban tilos a dohányzás.

De végül be kellett látnom, hogy engem is terhel némi felelősség. Elvégre miért esett ki a hamu a vici pipájából? Mert nevetett. És miért nevetett? Mert én olyan kacagtató történetet meséltem!!!

Ne haragudjatok, Olvasók, de most berekesztem a posztot. Nem megy az írás.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Drága Blogolvasóim!

Alig várom már a szombat estét, amikor is sor kerül a nevezetes fúziós bulira Tóth Károly cimborámnál. Rajta kívül ott lesz még élete párja, Zsuzsánna, valamint Laca, Miki, Bene Robi, Josh The Killer és húga, Nusika. (Ja, meg Klotild is bekéredzkedett még.) Érdekes kompánia, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Már alig várom, hogy végre kezeim közt tarthassam a Csapody Vera Állami díjas növényrajzoló által dedikált becses albumot!

Addig is, míg a hacacárét várom, hadd mutassak Nektek valamit. Egyik általam látogatott blogon, a Modorosblogon a valóságshow-król esett szó. Természetesen nem sokra becsülöm az ilyesmit, lévén népbutító szennyműsor, ostoba emberekkel. Szerintem sokkal érdekesebb lenne, ha tudós embereket eresztenének össze. Hátha születne egy-két érdekes tételbizonyítás! Egyik kedves kommentelő, bizonyos VRbagoly volt olyan figyelmes, és (szinte kitalálva gondolataimat) leírta, hogy milyen lenne az ifj. Farkas Gyula-féle valóságshow.

Adjuk hát a szót VRbagoly kommentelőnek:

Ifj. Farkas Gyula valóságsójának résztvevői:

VV Kálmán: matematikai diákolimpiai érmes, aki egy 24 éves korában átélt élmény hatására hithű katolikus lett, és azóta önkéntes oktatóként dolgozik feketafrikában. Esténként néha ötletszerűen prédikációt tart, majd kísérletet tesz a prímszámok eloszlására vonatkozó legpontosabb képletek megjavítására.

VV Ibolya: az introvertált lány, lelkes SETI kutató, sci-fi rajongó. Mivel napokra beül a sarokba olvasgatni, és nem kommunikál, ezért a villa vezetői tárgyelkobzással és kötelező társas programokkal büntetik, ám ő ellenáll, és kínjában konyhai eszközökből saját rádiót állít össze magának.

VV Rezső: atomfizikus és 7 danos karatemester. Sportolni azért kezdett el, mert szivatták világ életében, és végül elege lett, hogy mindenki spagettikarúnak hívta. Ennek megfelelően természete mogorva, hallgatag.

VV Dániel: számítógépbuzi programozó kocka. Undorító vicceket mesél, undorító filmeket néz, undorítóan néz ki, undorító, ahogy a szavak kijönnek a száján. Mivel nincs számítógép a villában, ezért két nap elteltével felvágja az ereit, véget vetve szánalmas életének.

VV Judit: lézerfizikus. Elsőre kedves szomszéd lánynak néz ki, és amikor a beszélgetésekben a Jakobi-determinánsra kerül a szó, szemérmesen nevetgél, majd megjegyzi, hogy ő ezeket mindig a Bronstein-Szemengyejevből szokta kimásolni, ha véletlenül felületi integrálnia kell. Bár eleinte a villa lakói kinézik maguk közül, később kiderül, hogy hat nyelven beszél, három különböző doktorátusa van, és képes hajszárítóból lézerágyút építeni. Ez utóbbival a magába temetkező Ibolya rádióját teszi tönkre, akivel így újra sikerül felvennie a többieknek Ibolyával kapcsolatot.

VV Macgyver: miután rádöbben, hogy soha nem volna képes otthoni eszközökből se lézerágyút, se rádiót készíteni, egy éjjel megszökik a villából, majd életét veszti egy afganisztáni bevetésben.

VV Ludmilla: a Fazekas Mihály gimnáziumba járt, később az ELTE-n szerzett matematikus diplomát, utána hobó és hajléktalan lett. Antiéletművész. Népnevelő hatása miatt a közönség sokáig a villában tartja, mert minden zöldségest, benzinkutast, stb.-t örömmel tölt el a tudat, hogy nagyon okos és tehetséges emberek is lehetnek tökéletesen életképtelenek. Viszont, mivel lúzer, vesztenie kell.

VV Józsi: a villa nyertese. Sármos, jó kiállású fizikatanár, aki már vidéki tanárként is sorra húzta a kiscsajokat. Bár nem különösebben képzett és nem különösebben okos, azért tud mosolyogni és két mátrixot azért össze tud szorozni. Magától értetődő módon széles vállakkal rendelkezik, és a női voksoknak köszönhetően simán nyeri meg az utolsó szavazást.

VV Pál: a vicces matematikus gyerek. Mivel ilyen nem létezik, ezért őt szavazzák ki először, mindenki nagy megkönnyebbülésére. 
 

Mókás, nem? A legjobbakat kívánva búcsúzik:

ifj. Farkas Gyula

Lectori salutem!

Meg kell mondanom, hogy az arc a múltból meglehetősen felkavart. Bár megpróbáltam azon nyomban az ügy végére járni, kezdeti próbálkozásaimat semmiféle siker nem koronázta. Feri bácsi felmondott a Beloianniszban, címükre pedig új lakók költöztek. Se itt, se ott nem tudtak bővebb felvilágosítást adni arról, hol érdeklődhetnék még. Ez igen lelombozott, de azért bízom benne, hátha kémem, Poszáta talál valami nyomot. Poszáta eddig nagyon el volt szontyolodva, mivel a fúzió révén kémi működése tökéletesen feleslegessé vált. Most azonban úgy tűnik, hasznossá teheti magát. Majd meglátjuk, mit tartogat a jövő. Számomra a remény hal meg utoljára.

Történt még két dolog velem az elmúlt napokban. Az egyik, hogy megérkezett a meghívó a bulira, amit az egyesülés tiszteletére rendez Miki Karesz albérletében. Nem annyira a hepárénak örülök, mint annak, hogy aznap végre a kezeim között tarthatom majd a Csapody-albumot. A másik fejlemény, hogy nagy tál csörögefánkkal a hóna alatt becsengetett hozzánk Klotild, és közölte, békülni akar.

-- Semmi értelme, hogy vitázzunk! Ami volt, elmúlt. Spongyát a múltra -- indítványozta.

-- Nem volt szép tőled, hogy nem segítettél, amikor bajban voltam -- emlékeztettem nőmet gyalázatos múltbéli viselkedésére.

-- Ugyan már -- legyintett Klotild --, tudom, mennyire odáig vagy értem... nini, az meg micsoda?! -- kérdezte, és a dohányzóasztalon heverő meghívóra bökött.

-- Csak egy összejövetel, szót sem érdemel.

-- Dehogynem! -- rikkantott. -- Végre egy táncos mulatság! Ugye együtt megyünk? Mondd, hogy igen! -- fogta kérlelőre. Úgy éreztem, nem mondhatok nemet. Nincs más, ami jobban meg tudna lágyítani, mint egy térdelő nő.

Beleegyeztem, hogy együtt megyünk. De a szívem mélyén úgy éreztem, hogy a múltamból előbukkanó arc mellett egészen elhalványodott a Klotild irányában érzett vonzalmam.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Délelőtt -- ahogy elterveztem -- a sarki közért meglátogatását tűztem ki programnak. Hogy ne legyen olyan unalmas, magammal hívtam kedvesemet, Klotildot. Útközben elgondolkozva mentünk, kezünket ütemesen lóbálva  egymás mellett, miközben én egy manapság divatos kuplét fütyörésztem. Megérkeztünk a három betűből álló nevű boltba (amit nem írhatok le, mert ez nem a reklám helye, de elárulom, hogy az ABC fordítva), és nekiálltunk a dolgunkat végezni. Klotild leemelt a polcról egy vadonatúj zuhanysapkát.

-- Hát az meg minek neked?!?! -- rivalltam rá vérben forgó szemekkel.

-- Ja? Múltkor, mikor meszeltem, tönkrement a másik -- mondta Klotlid.

-- Igen. Na és? Attól még jó az! Nincs annak semmi baja! A funckióját betölti, mit akarsz még? Hívhatlak innentől Flancoló kisasszonynak?

-- Most meg mi ütött beléd? Meggárgyultál?!

-- Nem, csak jó lenne, ha kicsit magadba néznél. Miattad kényszerültem arra, hogy szövetkezzek a galád B. Miklóssal. Mert persze ilyen hülyeségekre nem sajnálod a pénzt. Arra viszont igen, hogy kisegítsd uradat a slamasztikából!

Klotild vállat vont, és arrébb lépett, hogy a női magazinok közt válogasson. Volt ott Fürge Ujjak, Burda, Andi Bandi, Magyar Nők Lapja, Blikk, Kacsa Magazin. Ez már azért több volt a soknál! Fogtam magam, kitéptem nőm kezéből a lapozgatott sajtóterméket, és nekiálltam, hogy kiosszam:

-- Ez már aztán több a soknál! Ez a pofátlanság csimborasszója! Flancoló kisasszony, légy szíves most az egyszer rám figyelni!

Erre azonban nem került sor, ugyanis Klotild fogta magát, kosarát levágta a földre, és kiviharzott a közértből. Dermedten bámultam utána. Na jó, gondoltam, ha te így, én is így. Nem fogom magam felpaprikázni egy liba miatt. Fújtam egy nagyot, és fütyörészve besétáltam a polcok közé Jaffa szörpöt keresendő. Miközben kutakodtam, egyszer csak ismerős hang ütötte meg fülemet:

-- Anyafej, szép kis sütemény vagy! Két télifagyit akarok, itt meg csak egy van! Látom a saját kuklyukammal!

Hohó! -- álltam meg egy pillanatra, és nekiálltam hegyezni a fülem. Hallottam én már valahol ezt a hangot! És ezek az ismerős tolvajnyelvi fordulatok... Hiszen ez... hiszen ez... nem lehet más, mint Ő!!! Gyanúmat csak erősítette az a csodás lobonc, az a válltöméses könnyű nyári ruha, amely a lány darázsderekát födte.

Kapokodva kifizettem a szörpöt, és nyomába eredtem. Mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben. Már visszatért volna? Miért nem szólt nekem? Hiszen nem váltunk el haragban! Vagy tudomást szerzett volna, hogy másra cseréltem őt? Sajnos ezekre a kérdésekre nem kaphattam választ, mivel az égi tünemény eltűnt az utcai forgatagban.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

 

ifj. Farkas Gyula 2010.08.18. 19:08

A fúzió

Kedves Blogolvasóim!

Gyászkerettel jelentkezem. Ne aggódjatok, a családban mindenki egészséges, él és virul, és jó ismerőseim közül se dobta fel senki a talpát. Még Hajnalka sem, aki pedig kis híján a Dunába fulladt, mikor Czirok László koncertjét megtekintendő kilátogatott a Pepsi Szigetre. Ahol betankolt állapotban fürödni próbált új kiszemeltje, a minden szempontból tökéletes Töhötöm oldalán. Bevitték a kórházba, az egyik édességről elnevezett doktor (ami nem a Dobos-torta) kimosta bendőjét. Így kutya baja.

Továbbá ne aggódjatok, kosborjaim is jó egészségnek örvendenek, bár nem vagyok botanikus, azért tűrhetően kertészkedem. Szóval nem, nem emiatt kapott gyászkeretet a poszt. Ahogy ígértem múltkor, beszámolok, mit sikerült intéznem anyagi ügyekben. Hát, kedves Olvasóim: semmit. Szegények vagyunk, mint a templom egere (Mus musculus templi). Döntenem kellett: vagy ausztrál botanikai szaklapok nélkül vágunk neki a 2011-es esztendőnek (ennek a veszélynek nem akartam kitenni csapatom), vagy pedig... elfogadom a gazfickó B. Miklós ajánlatát, és egyesítjük kosborcsapatainkat. Mivel nekik az előfizetésük már biztosított, mi is hozzájuthatunk a becses sajtótermékekhez. Arról nem is beszélve, hogy végre visszakerülhet hozzám jogos tulajdonom, a Csapody Vera szignójával ékesített album.

Higgyétek meg, Kedves Olvasóim, nehéz döntés volt. De nem láttam más kiutat. Így hát, miután elhatározásra jutottam, felvettem ízléses sötétzöld öltönyöm, nyakkendőm és makkos cipőm, dióolajjal elegáns frizurát varázsoltam magamnak, és útnak indultam (nota bene! ezúttal az ismert francia zeneszerző -- aki nem Louis Antoine Jullien -- Gyászindulóját fütyörésztem). Megérkezvén a helyszínre Bóta Delinke nyitott ajtót (talán még emlékeztek rá), a háttérből egyre csak Justin Bieber One time című sanzonja szólt.

-- Üdv, leány -- köszöntem illendőn. -- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának V. éves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon. Bátyádhoz jöttem.

A lányzó szó nélkül beengedett, és keresztülvágva a kispolgári interieur-ön, meg sem álltam egyenesen a mosókonyháig. Ott Bótánét láttam, aki a bögrét két kezébe fogta, úgy estefelé egy vasárnap, csöndesen elmosolyodott, s ült egy kicsit a félhomályban. Hamarosan felkelt, és nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám, s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba.

Delinke is utánam jött, és hidegnek találta az odakészített kakaót. Meg is jegyezte:

-- Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni.

Miklós, aki a gyúródeszkán tanult, védelmébe vett édes mamáját:

-- Anya fürge, mint a csík. Hajnalban kél, friss harmattal mosakszik. Bizony fürge, mint egy kisleány: délelőtt főz, varrásba fog délután. Láttad-e már ablaknál? Gyűszűjével a fényes tű fel-leszáll.

Hallottam Bótánét is, amit lekajabált a padlásról elégedetlenkedve, hogy Bóta úr még egy nyaralásra valót se tudott összespórolni a szappangyárban, és hogy soha ki nem mozdulnak, felőle akár meg is dögölhetnek. Majd így fejezte be:

-- Idegnyugtató felhőjáték a gőz s levegőváltozásul a mosónőnek ott a padlás.

Mondanivalómnak nehezen tudtam hozzákezdeni, mivel az egyébként is magas alapzajt megfejelte fejhangján a legkisebb Bóta leány, aki a keresztségben az Irma nevet kapta.

-- Anya, anya! A Morzsa ellopta a kaját!

-- Csak nem a burgeres pipifalatokat? -- rémüldözött Delinke, aki popperség ide, popperség oda, még mindég igen jó húsban volt. Nagy csaholással berontott a mosókonyhába a tolvaj Morzsa kutya, nyomában a visítozó Irmával:

-- Ezután is jó légy, Morzsa, Kedvet ne kapj a tyúkhusra, Élj a tyúkkal barátságba’... Anyám egyetlen jószága.

Közben megjött a postás is, az meg ezt mondta:

-- Én vagyok szemét? És ti hogyan éltek? Hajnalka pofára dobta a második férjét is, az elsőtől szedi a négyszáz forintot, Gizike bolond, maga elé bámul, szörnyűséges álmokat lát, siránkozik, hogy nem él az anyukája, de két szeretőt tart, családos embereket, akik ruhával, cipővel, harisnyával vigasztalják… Tisztesség… erkölcs… Vedd tudomásul, a férjét is csalta! Csak Híres István hiúbb ember volt Szuha Miklósnál, hallgatott, mint a sír.

-– Hallgass!

-– Hallgassak? -– nevetett izgatottan. -– Mért nem prédikálsz? A kanálistölteléknek? Ittam? Igaz! Iszom most is! Egy világ tapos rajtam, olcsó kapcabetyárok köpnek szemközt, vacak funkcionáriusok törik ki a nyakam, ha nem tetszik az ábrázatom, és ti mertek prédikálni nekem? Ti, akiket magam mögött hagyok ebben a rendszerben is, százszor különb életet élek nálatok, legalább munkaügyi főeladó lettem, és még előbbre is jutok, tanulok akkor is, ha minden funkcionáriussal egyenként kell verekednem, ti mertek prédikálni? Miféle jogon? Hát ez a rendszer a ti homlokotokat csókolja, könyörög, hogy fáradjatok el az egyetemre, legyetek orvosok, mérnökök, bírók, főművezetők, főrendőrök, főkatonák, főistennyilák, és ti előbújtatok a barakkokból, éltek ugyanúgy, mint a hörcsögök. Dzsessz, tánc, hajrá Fradi. Csak zabáltok, tömitek magatokat túrós csuszával, rántott hallal, böfögtök, és ágyba bújtok, kedves Bóta elvtárs!

Remegő kézzel cigarettára gyújtott.

-– Ne nézz így rám! -– nevetett gúnyosan. -– Te hogyan élsz? Keresel több mint kétezer forintot, lakásfestést vállalsz, mosol, főzöl, takarítasz, csókolgatod a fiadat. Láttál már színházat belülről? Elolvastál egyetlen könyvet is? Pedig te vagy ennek a hatalomnak a birtokosa, esztergályos főnemes, háborús mártír, hiszen a szerelmedet és a kislányodat egy kis feledékenység miatt égették el Auschwitzban.



Ez mondjuk nem tudom, hogy jött ide. Lényeg, ami lényeg, a postás itthagyott két csekket és lelécelt. De előbb még köszönt Bótánénak, mivel azon friss ruha, tiszta kötény volt.

Végre elcsitultak a kedélyek, félrevonhattam hát Miklóst növényrajzaitól, és belekezdhettem mondanivalómba:

-- Ide figyelj, öregem. Itt a kezem, nem disznó- (Sus domesticus) láb! Egyesítsük erőinket!

Miki összefonta maga előtt karjait, és elgondolkozva így szólt:

-- Hm, nem bánom. De van néhány feltételem.

-- Miiii-csooo-daaa????

-- Jól hallottad. Először is: évente elnökválasztás. Beleegyezem, hogy az egyesült csapatnak te legyél az elnöke, de 2011 januárjában választást tartunk. Addig én az alelnöki tisztséget töltöm be.

Nagy kő esett le a szívemről, Olvasók, mivel attól tartottam, Miklós magának akarja majd az elnöki posztot. Így hát kölcsönös elégedettséggel fogtunk végül kezet.

A fúzió alkalmából Miklós koccintani akart, így hát elővette az almáriumból a kisüstit.

-- Inkább a Csapody-albumot add ide!

-- Nem tehetem, mert kölcsönadtam az egyik tanítványomnak, aki pótvizsgára készül bioszból. De ha megtartjuk a fúziós bulit, ígérem, annyit forgathatod az albumot, amennyit csak akarod. Mivel hogy neked adományozom.

Már-már a nyelvem hegyén volt, hogy mit jótékonykodik, hiszem az album az ÉN jogos tulajdonomat képezi. De nem feleltem semmit, visszafogtam magam. Megtudakoltam a buli időpontját.

-- Ha minden jól megy, két héten belül megtartjuk Karesz barátunk albérletében.

-- Remek!

Ebben maradtunk. Hát, ez történt, kedves Olvasók! Holnap megyek boltba, veszek a bulira jaffaszörpöt.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

 

2010. augusztus 18-án egyesült az ifj. Farkas Gyula által vezetett legitim kosborcsapat a B. Miklós által vezetett szakadárokkal.

Et lux perpetua luceat eis. Resquiescat in pace.

 

ifj. Farkas Gyula 2010.08.12. 22:42

Gloria

Szervusztok, Nyájas Olvasóim!

A sok-sok kellemetlenség közben azért akadnak pozitív pillanataim is. Legutóbb a Modorosblogon kommenteltem a Régi nagy tanárok c. poszthoz. Álmomban sem gondoltam vón, hogy ez a röpke hozzászólásom ismét dicsőséget hoz majd nekem! Bekerültem ugyanis a Kommentbajnok blogba -- mint frappáns hozzászóló. Ez aztán a dicsőség! Bár az Arany Farmermellény óta bátorkodom állítani, hogy tényleg csiszolt és kellemes lehet a stylusom, reál beállítottságú ember létemre.

Erre varrjatok kabátgombot, kedves Blogolvasók!

Egyéb újság nincs, továbbra is töröm a dióm, hogyan szerezhetnék némi pénzt, elkerülendő, hogy csapatunk jövőre botanikus szaklap nélkül maradjon. Nemsokára beszámolok, mire jutottam.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

8 komment

Címkék: maganelet

Kedves Olvasók!

Nem véletlen, hogy ilyen sokára posztolok. Minden egyes pillanatban készen akartam ugyanis állni a pénz átvételére, ami megmenekíthet minket a csúfos csődtől. Sajnos mindkét pénzkereseti forrás elapadt.

Klotild prózain nemet mondott, mondván, még meszelni kell a házat, nem szórhatja a pénzt ilyen dolgokra. Bevallom, kicsit rosszul esett, amiért amúgy kiváló állapotban lévő házát előbbre becsüli a botanikus szaklapjaimnál -- azt hiszem, kezd oszlani a rózsaszín felhő, amin keresztül ezidáig szívem hölgyét láttam. Most már tudom, neki is van számos apró hibája.

Kunigundától sem sikerült bankókhoz jutnom. Bár Poszáta elutazott a bolgár kolostorba, fáradozásait nem koronázta siker. A bolgár kolostort ugyanis még érkezése előtt lerohanták az avar hadak és az építményt porig égették. Csuda egy eset! A hullahalmok között szerencsére megtalálta a kertészt, akire bizonyára emlékeztek, kedves Olvasók, hiszen neki köszönhető, hogy újra blogomhoz jutottam.

Poszáta és a kertész elkezdtek beszélgetni.

-- Mit hallok, hát kegyelmed az, kedves szeretett kertész úr! S ilyen szörnyű állapotban! Micsoda nagy szerencsétlenség szakadhatott a nyakába? Miért nincs a legeslegszebb kolostorban? Mi történt Kunigunda kisasszonnyal, a szép hölgyek legszebbjével, a természet remekével?

-- Nem bírom tovább -- mondta a kertész.

Amire Poszáta elvezette az anabaptista istállójába, egy kis kenyeret adott néki, s mikor a kertész kissé magához tért, így szólt hozzá:

-- Nos hát, mi van Kunigundával?

-- Meghalt - felelte a másik.

Poszáta íziben elájult; de barátja magához térítette azzal a kevés rossz ecettel, ami épp ott volt az istállóban. Felnyitotta a szemét:

-- Kunigunda halott, nem él! Ó, merre vagy, legeslegjobb világ? De hát milyen bajban halt meg?

-- Avar katonák ölték meg, de előbb jól meggyalázták, ahogyan csak tehették; a soronak, aki védte, egyszerűen beverték a fejét; a méltóságos apácákat darabokra vagdalták; ami a kolostort illeti, kő kövön nem maradt, se pajta, se fa, se birka, se réce; de sebaj, azért mégis megbosszultak bennünket, mert egy szomszédos birtokon a bolgárok se cselekedtek másképp: az meg egy avar szerzetesház volt.

Ezekre a szavakra Poszáta még egyszer elájult; de mikor megint magához tért, s elmondta mindazt, amit illik, megkérdezte okát-fokát s nyomós indítékát annak, ami a jó kertészt ily siralmas állapotba hozta. Tudni kellett ugyanis, hogy a kertész elhagyta legbecsesb fegyverét, jó metszőollóját. Bár ennek a szerszámnak a történetét is tudom, most megkímélem az olvasókat attól, hogy mindezt előadjam -- nem tartozik a tárgyhoz.

Helyzetem ezáltal csak még siralmasabbá vált. Gunda halálával ugyanis befellegzett a biztosítási pénznek is.

Most kell ám a spiritusz, hogy kitaláljam, merre tovább!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

ifj. Farkas Gyula 2010.07.31. 17:46

"B" terv

Kedves blogolvasók!

Amíg Klotildom hezitál, bizony vészesen fogy az idő. Én mindent megtettem annak érdekében, hogy egy kis pénzt szerezzek tőle -- nem tagadható, igazán nemes célra --, de próbálkozásaim egyelőre nem kecsegtetnek eredménnyel.

Igen ám, de akkor eszembe jutott egy másik alak, akitől talán szerezhetnénk némi pénzt, és ezáltal jövőre is el tudnánk fizetni a botanikus szaklapokra. Ez az alak pedig nem más, mint az agyament Gunda. Tudom jól, kedves olvasók, hogy ez a lehetőség váratlanul érint benneteket, kérlek még mielőtt a sarokban lévő piros négyzet ikszére kattintanátok nagy felindultságotokban, hallgassátok meg, miért szántam rá magam, hogy pénzt kérek tőle.

Szeretett testvére halála után jókora biztosítási pénz ütötte a markát, ráadásul kolostorba vonult, ahol igazán nem veheti hasznát a zöldhasúaknak. Egy további érv, hogy elég sok galádságot követett el ellen. Neki köszönhető például, hogy sokan még mindig T. Katával azonsítják személyem vagy az, hogy Poszáta kezébe került elektronikus netnaplóm jegyzőkönyvezése. De ez most igazán mellékes. A lényeg, hogy ilyen bűntett elkövetését jóvá kell tenni. Felfogható penitenciaként.

El is küldtem Poszátát a kolostorba, hogy mielőbb bonyolítsa le az ügyeket. Bízom a sikerében!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Szervusztok, drága Blogolvasóim!

Sajnos a pénztelenség továbbra is fennálló probléma, de folyamatosan dolgozom az ügyön. Leglogikusabbnak az a megoldás tűnik, hogy új tagokat toborozok a kosborcsapatba, lehetőleg nagy hozománnyal, így tudnék segíteni ezen a rossz anyagi helyzeten. Hirdetéssel viszont nincs kedvem próbálkozni, az eddigi tapasztalatok alapján így nem lehet szűrni az embereket. Hiszen megjártam már én ezzel! Emlékezzetek csak a hüpe Szabó Máriára, a lázító Veres Andrásra, nem beszélve pernahajder druszájáról, akinek az egész pénztelenség köszönhető!!! Úgy döntöttem hát, inkább az ismerősöknél próbálkozom. Így penig egyenesen adja magát a szituáció, hogy elsőként szép kedvesemnél, Klotildnál próbálkozom majd.

Egyik este meg is látogattam hát, kezemben nagy csokor Phlox paniculatával. Klotild éppen rántott levest főzött a sparhelten, közben csirkecombot majszolt.

-- Jó estét, kedves -- köszöntem neki vígan, és átnyújtottam a bokrétát. -- Tedd gyorsan vázába, nehogy elhervadjon!

-- Mingyá' keresek -- tüsténkedett Klotild.

Ebbe a helyre kis kancsóba helyezte kedvesem a csokrétáját.-- Ez jó lesz -- tettem a virágokat a kredencen álló miskakancsóba. Klotild arcán enyhe pír jelent meg, de nem szólt semmit.

-- Te Klotild, van ám nekünk egy klafa kis egyesületünk, akikkel időnként frankó tereptúrákat teszünk -- kezdtem.

-- Igen? -- zárta el a gázpalackot szerelmem.

-- Bizony. Nem lenne kedved neked is alkalmanként velünk tartani? Meglátod, nagyon élveznéd, mellesleg kedves barátaimat is megismerhetnéd.

-- Hm...

Úgy éreztem, kedvesem nem mutat elég érdeklődést, ezért kézen fogtam, és leültettem magam mellé a sezlonyra, a hímzett falvédő alá, melyen az alábbi keresztöltéses felirat díszelgett: "Az ebéd készen vár / Kis uram, jöhetsz már." Kezembe vettem alabástrom kacsóját, és meséltem neki izgalmas túráinkról, nemes küldetésünkről.

-- Hát nem t'om -- szopogatott egy villáscsontot Klotild --, nekem bőven elég volt, mikor odahaza nagyanyám gazolni küldött.

Úgy éreztem, még fűznöm kell egy kicsit kedvesem, hogy beadja a derekát. Kezembe fogtam hát szép fejecskéjét, letöröltem szájáról a pörköltszaftot, és gyengéd basiumot nyomtam rá. Hiába, ennek a lánynak a bája mindég megbabonáz...!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

P. S.: Klotild végül gondolkodási időt kért a kosborcsapattal kapcsolatban. Hát, végül is, ez is valami.

Kedves Olvasók!

Nagy dologra jöttem rá. Talán tudjátok, milyen reménytelenre fordult a helyzetem, most hogy András minden pénzünkkel lelépett. Igaz ugyan, hogy kapok némi pénzt az indexes publikációimért (amelyek kiváló stílusáért az Arany Farmermellény-díj kezeskedik), és juttat Inez anyja egy kevés zsebpénzt -- de ezek a pénzcseppek nem tudják eloltani azt a szomjúságot, amelyet a galád sikkasztás támasztott.

Sokat ülök hát otthon és töprengek, hogyan tovább. Az biztos, hogy több pénzt beszerezni a jelenlegi tagoktól képtelenség. Nusika állástalan magánzó, Josht nem veti fel a pénz, Poszáta meg... amilyen gyengeelméjű, biztosra veszem, hogy semmi ösztöndíjat nem kap; ami pénze meg van, azt kifizeti Amál néninek albérletre. Valami radikálisan új megoldás kell, ez nem vitás.

Ahogy otthon keseregtem, hirtelen felbukkant előttem egy találkozó képe. A mozaikdarabok összeálltak. Vajon kinek jó a jelen helyzetem?! Vajon ki leli örömét abban, ha jövőre nem jutunk botanikus szaklapohoz?! Vajon ki képes olyan aljas húzásra, ami csődbe viszi csapatomat?! Nem kell Gödelnek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: az ügy hátterében a galád, az elvetemült B. Miklós állhat!!!

Amikor ez a gondolat eszembe ötlött, azonnal fel is pattantam és beviharzottam hozzá. Ő éppen egy KITAIBELIA lapszámot olvasgatott és hozzá teát ivott. (Ha jól emlékszem, szedrest.)

-- Te alávaló gazember! -- rivalltam rá, nem sajnálván fejéhez vágni egy ilyen botanikai fordulatot. Az arcán némi megdöbbenést véltem felfedezni:

-- Parancsolsz? -- kérdezte arcátlan nyugalommal, amitől egyből a fejembe szaladt a vér.

-- Tudom, hogy te állsz a dolog mögött!

-- Milyen dolog mögött?

-- Ne tettesd magad! Tudod jól! Felbérelted Bandit, hogy szökjön meg a pénzzel! Hogy tönkretegyél és ezzel fúzióra kényszeríts!

-- Még mindig nem tudom, miről beszélsz.

-- Ne is álmodj arról, hogy mi újra összeállunk! Inkább a dicsőn vállalt pusztulás -- mondtam határozottan. Miklós töprengett egy percig, majd így felelt:

-- Nevetséges vagy, Gyula. Meddig akarsz még háborúskodni? Téged teljesen elvakított a gyűlölet. Pedig ha jóban lennénk, megint tehetnénk olyan tereptúrákat, mint régen. Megint a tied lehetne a Csapody-album. De ha annyira akarod, odaadom anélkül is, hogy kibékülnénk. Meguntam már ezt a felesleges csatározást. Vannak fontosabb dolgok az életemben. PhD, effélék. Te viszont még mindig egy régi ügyön rugózol.

-- Hogy rugózok?! Arcátlan voltál, galád és elvetemült. Még neked áll feljebb??? A kegyelmedből nem kérek! A Csapody-albumot te csak bitorlod, de eljön az idő, amikor a te hozzájárulásod nélkül is megszerzem!

-- Persze... ahogy eddig is -- mosolyodott el, ami utolsó csepp volt számomra. Fogtam a teáját és az arcába löttyintettem. Aztán nagy dühösen hazarohantam. Feltettem egy Fonográf-lemezt, és a Ne vágj ki minden fát c. szám némiképp megnyugtatott. De nyugtatóan hatott idegeimre Poszáta is, aki remek tervvel állt elő...

Üdv,

ifj. Farkas Gyula

ifj. Farkas Gyula 2010.07.22. 12:19

Kritika

Kedves Olvasóim!

Nemhiába mondják, hogy csőstül jön a baj. Nem elég, hogy a gazfickó F. András olajra lépett, most még egy negatív kritikát is kaptam elektronikus diáriumomra egy nímandtól.

Eddig is úgy éreztem, hogy az index címlapos megjelenés valami titkos haversági, vagy egyéb megbeszélési alapon megy, de most már biztos vagyok benne. Legalábbis remélem, mert ha nem, akkor a válogatók teljesen idióták. Már sokadszor látom ugyanis a jónevű Bőgőshajó blogot a válogatásban, amit egyszerűen nem tudok hová tenni. Ide a közérdekű, felkapott, divatos blogok szoktak kerülni, nem? Ezekre összesen egy dologban hasonlít a bőgőshajó: hogy tematikus.

Ezen kívül mind a témája zsibbasztóan unalmas és érdektelen (mondjuk ez nézőpont kérdése, de valljuk be, mi sem úgy ébredtünk ma, hogy "Basszameg, bőgőshajókról akarok olvasni, MOST!"), majdnem olyan, mint a különböző vonattípusok megszállottjai, másrészt ez az egész elkötelezettség egy ilyen súlyozottan non-mainstream dolog mellett végtelenül modoros hangulatot kölcsönöz a dolognak.

Ilyenekre gondolok, mint a "Julietta megmutatja magát Óbudán", amiben azon lelkendeznek, hogy egy téren kiállítanak majd egy csónakmakettet, a bejegyzés további részében pedig erről a makettről szerepel egy rahedli fotó ('gondosan dokumentált' fogalom megvan, á la subba?). Lehet, hogy csak én vagyok vele így, de erről nekem valahogy az ilyen ifj. Farkas Gyula-féle blogos próbálkozások ugranak be, amik kizárólag idegesítőek tudnak lenni (főleg a szánalmas reklám-kommentjei miatt, főleg, különben nem is találkoznék vele), humorosak soha. Mert levettem, hogy ez vicc, köszönöm. Aki ezen tud szórakozni, az szerintem tartsa fel a bal kisujját magának, és röhögjön rajta.

Kicsit eltértem a témától, de a lényeg: Bőgőshajót a népnek? Ez kell nekünk indexen mászkáláskor? Határtalanul oda nem illő, fura, és bárgyú, a legenyhébben fogalmazva is. És nem arról van szó, hogy sajnálom tőlük a megjelenést, vagy irigy vagyok, mert isten ments, hogy én jelenjek meg (már a kezdetek kezdetén leszögeztem, hogy nem ez a célom), de jobb lenne ehelyett valami normálisat olvasni, megismerni új (legalább nagyjából közérdekű) blogokat, vagy akármi. De a bőgőshajókra komolyan kurvára nem vagyok kíváncsi.

 

 

A kedves blogíró még egy kommentjében is kitért arra, hogy elmagyarázza, miért antivicces a blogom őszerinte.

Na, basszátok meg, történelmi pillanat. Írjuk fel a kéménybe korommal.
@ifj. Farkas Gyula: Akkor mondanám tételesen, jó?
1. Ez a szénnéerőltetett modorosság egy bejegyzésig, maximum kettőig érdekes, utána kifejezetten idegesítő.
2. Ráadásul értelme így önmagában még nincs is, ahhoz kéne mögötte lenni valami valóban humorosnak, ld. Modorosblog, például.
3. Nem új jelenség, hogy az emberek valami baromságra gyorsulnak rá, ezer példát tudnék említeni. Ezeket az olvasókat tulajdonképpen nem is irigylem tőled, ha megtalálja egymást a kereslet és a kínálat, ám legyen, de attól még szánalmas.
4. Ha még valami egyedi és utánozhatatlan dolog lenne, amit írsz, akkor azt mondom, oké. De sajnos ez az üres modorkodás annyira semmilyen, hogy bárki -akár én is- előzetes gyakorlás nélkül tudná írni, és nem tűnne fel, hogy nem te írod. Megintcsak: akkor minek?
5. Ha a történettel akarod indokolni az egész létét, akkor nem ártana azt jellegzetesebbé, érdekesebbé, kidolgozottabbá tenni, erre számtalan blog tett nagyrészt sikeres kísérletet, ld. Tarda, Izomtibi, Szlengblog (ami történet nélkül is érdekes, egyébként) és társai. De van még száz ilyen, most csak egy brancsot mondtam. Nálad nincs semmi, ami megfogna akár csak egy percre is, nem kezd el érdekelni, ki az a Klotild, ha egyáltalán valaki.
6. Úgy néz ki, lusta vagy beletenni bármi háttérmunkát is a Kosborba. Anno egy haveromtól is loptál egy fotót (jabocs, dagerrotípiát), gondolom nem tudtál volna magadnak elkattintani egyet.
Így röviden, és a teljesség igénye nélkül ennyi.

Hogy mik vannak! Természetesen nem hagytam válasz nélkül az irigykedő Mainframe-et.

Kedves kommentelő @Mainframe: !

Te kissé frusztrált figura lehetsz.
Sebaj! Bár tudom, hogy manapság, a kulturális apokalipszis beköszönte után celebekkel, szeksszel meg erőszakkal lehet leginkább érvényesülni, és ebben a dagonyában igen jól érzik magukat a tömegek, én azért fenntartom a jogot elektronikus netnaplóm további jegyzőkönyvezésére. Hadd élvezzék az igényes humort, akik szeretik.
Volt szerencsém!
ifj. Farkas Gyula

Mire ő:

@ifj. Farkas Gyula: Azért volnék én frusztrált, mert nem tetszik, amit írsz? Szerintem nem én vagyok frusztrált, hanem te vagy sekélyes. Finoman szólva is konzerv-válaszokkal dolgozol.
Fogalmam nincs, honnan szedted, hogy én a celebeket, a szexet és az erőszakot hiányolnám a blogodból, vagy bármiből. Nálam ezeket látod talán?
Az igényes humor ellen nincs semmi kifogásom, és a blogod ellen sem lenne, ha tartalmazna ilyet. Vagy igazából bármit, csak tartalmazzon valamit. De sajnos nem.
Hát igen, volt szerencséd. :D

Hát, ennyi a story.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Szervusztok, Nyájas Olvasóim!

Sajnos, a balsejtelmek kezdik magukra ölteni a valóság körvonalait! Joggal feltételezhető, hogy az elvetemült F. András nemcsak a számtechboltot károsította meg -- vagyis harapott a kenyeret adó kézbe --, de kosborcsapatunknak is ellátta a baját.

Poszáta rekordnyomozással eredt Bandi nyomába. Nagyon sürgős volt, nem tűrt halasztást, mivel a postásnő már kihozta számomra a csekket az ausztrál botanikus szaklap előfizetésre. Nagyon is félő, hogy évek óta most először nem jutunk ezekhez a becses sajtótermékekhez!

Kiderült, hogy Bandinak Soroksáron van a bejelentett lakcíme. Bár azonnal odamentem Poszátával, sajnos csak lelakatolt ajtót találtunk.

-- Azt hittem, nagyobb szerencsével járunk -- kezdte Poszáta --, hiszen csupa jó előjellel találkoztunk. Láttunk rizst, gyapotot, gabonát, sőt ifjú házasokat is. A buszra meg még egy idős hölgy is felszállt, hóna alatt pávakakassal. Minden klappolt... mondjuk az is igaz, hogy tüsszentett a némber... ez von a szerencse erejéből!

-- Elhallgass már! -- rivalltam rá. -- Inkább mássz fel erre a palakerítésre, és nézz be a telekre!

Poszáta engedelmeskedett és tájékoztatott a látrányról. Sajnos nem lettünk okosabbak, mivel az ingatlant -- egy afféle fészert vagy melléképületet -- takarta egy termetes diófa és benőtte a gaz.

-- Hogy fogunk bejutni? -- törtem a dióm. A szerencse ekkor még a segítségünkre sietett, mivel felbukkant a telek tulajdonosa, bizonyos Turza Róza, aki a Belvárosi Kutyafürdő lelkes munkatársa. (A képen őt láthatjátok.)

-- Mit akarnak itt?- - kérdezte kissé mogorván.

-- Fekete Andrást keressük!

-- Ah -- kapott a homlokához a névre --, ha megtalálják, helyettem is tekerjék ki a nyakát!

-- Miii--csooo-daaa? -- kérdeztük szemelkerekedve.

-- A bérlőm volt. És fizetés nélkül meglépett! Most mondják meg! Már a saját bérlőiben sem bízhatik meg az ember!

-- Minket is megkárosított -- buzgolkodott Poszáta, de én leintettem, mivel nagyon kínosnak éreztem a helyzetet.

-- Be tudna engedni András egykori lakásába, hogy nyomok után kutassunk?

-- Természetesen. Hozom a kulcsokat!

Öt perc után már benn is voltunk. Nem valami szívderítő látvány fogadott minket: egy malévos boríték, egy tönkrement álbajusz (valami olajos dologba ejthette, amitől használhatatlanná vált), egy számla arról, hogy a diliboltban krumpliorrot vett, valamint bőröndöt egy nagyáruházban (aminek nem árulom el a nevét, de az a szlogenje, hogy minden szinten, szinte minden).

-- Ajajaj -- méltatlankodtam. Poszáta is aggodalmas tekintettel szedegette a nyomokat helyre kis gumikesztyűjében. Róza a kezeit tördelte.

-- Valószínűsíthető, hogy Bandi külföldre szökött -- mondta ki végül a verdiktet Poszáta. -- Itt egy blokk a repjegyéről, ami a Kajmán-szigetekre szól!

-- Uramatyám. Se pénz, se posztó -- zokogott fel Rózi.

Én magam -- férfiember lévén -- tűrtöztettem könnyeim, de ez még nem segített rajtunk. Pénz nélkül hogyan fogunk előfizetni a botanikus szaklapokra? Vajon örökre leáldozott kosborcsapatunk csillaga? Most mitévők legyünk?!

Várja válaszotok:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója

Helótok, Olvasóim!

Sajnos mostanában rám jár a rúd: nem elég, hogy a kosborcsapat pénzügyi válságba került, most még tanítványom, Inez mamája is elégedetlenkedett velem. Értitek, velem! Aki rojtosra beszéli a száját és vért izzad, hogy tanítványa átmenjen az augusztusi pótvizsgán.

Nyomott hangulatomat csak ideig-óráig tudom leküzdeni azzal, hogy felidézek egy-egy vicces esetet, de sajnos ez édeskevés: nem tudom kisöpörni gondolataimból, hogy mi lehet ez a rejtély F. Andrással. Balsejtelmeim vannak. Mindenesetre Poszátát ráállítottam az ügyre, remélem, sikerül majd kinyomoznia valamit.

Visszatérve Inezre, édesanyja a minap elővett, és közölte velem: nagy összeg üti a markom, ha leánya átmegy a vizsgán. (Azért persze nem akkora összeg, hogy a kosborcsapat pénzügyeit rendbe hozza.) Nagy volt hát a tét, mivel tudtam, hogy Inez értelmi képességeiből nem tudok gyököt vonni a valós számok halmazán. Sőt még az abszolút értékéből sem!

-- Fiacskám, nem tudom, hogyan tanítasz te, de nem látom a fejlődést -- vett elő a minap Inez édesanyja. Elég kellemetlen volt, hogy pont engem kér számon, de nem mondhattam neki, hogy leánya sötét, mint az éjszaka. -- Be is nézek a következő órára, hadd látom, hogy halad a lányom.

Megmondom őszintén, nem örültem ennek. A végén még én jövök ki rosszul a dologból! Így hát kénytelen voltam egy kis turpissághoz folyamodni.

-- Ide figyelj, Inez! Ma anyukád bejön órára. Ha lehet, ne beszélj sokat, csak nézz rám értelmesen, már amennyire tőled telik. Amikor pedig kérdezlek, válaszold majd azt, hogy x2!

Lehet, hogy Inez mégis tud integrálni?Inez szórakozottan bólintott, épp a körmeit lakkozta, mivel a különmatek után buliba volt hivatalos. Nagyon izgultam, hogy minden rendben menjen.

Elkezdtük hát az órát, és belibegett a mámi is lila krepdesin ruhájában. Egy ideig az egyváltozós függvények integrálásáról tartottam kiselőadást, és igyekeztem feldobni az órát mindenféle tréfás történettel. Sajnos Ineznek túl magas volt a humorszínvonal, mert nem nevetett, de láttam, hogy édesanyja szája meg-megrezdül, és csak azért nem tör ki hahotában, hogy ne zavarja meg az órát.

Aztán elérkezett a Nagy Pillanat. Megtöröltem a homlokom a kedvesemtől, Klotildtól kapott kalotaszegi hímzéses keszkenővel, és feltettem a kérdést:

-- Inez, légy szíves, mondd meg nekem, hogy mennyi integrál 2x dx! -- Azzal kacsintottam rá egyet jelzésként, el ne felejtse a megállapodásunkat.

-- Természetesen x2 -- felelte Inez.

-- Bravó! -- tapsoltam, a mámi is elégedetten bólintott, aztán szólta, hogy mára akár be is fejezhetjük az órát. Inez is felpattant, vállára vette kis fehér ridiküljét, és elviharzott. Aztán az ajtóból még visszaszólt:

-- Plusz konstans!

Azzal már ott sem volt.

Dermedten bámultam utána.

Lehet, hogy mégsem oly reménytelen eset? Mindenesetre fő, hogy édes jó anyukája által szép kis summa üti majd a markom.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Szervusztok, igen Kedves Olvasóim!

Mi tagadás, eléggé az ismert kétéltű hátsó része alatt leledzem, mert egyre csak a pernahajder F. Bandi jár a fejemben. Mi az, hogy csak úgy meglépett? És mi lesz a pénzzel?! Poszáta javaslatára a lakhelyén is fel fogjuk keresni.

Nyomasztó hangulatom ellen úgy küzdöttem, hogy előkerestem régi jegyzeteim, hátha találok benne vicces esetet, ami megnevettet. Találtam is! Szóval olyan történetet mesélek most Nektek, melynek olvastán kiköpitek majd a nyári melegben lenyelni szándékozott ásványvizet. Kedvesem, Klotild legalábbis így tett, mikor ezt elmeséltem neki. Figyeljetek jól!

Ez a történet a lüke Gyenes Tibiről szól, akiról tudni kell, hogy ha az e-t intelligenciakvóciense pi-szeresére emelem, és hozzáadok egyet, 0-t kapok. Szóval hülye. De megint csak domborítani akart Cosinus tanár bá előtt, mert reménykedett abban, hogy hátha ötös félévi jegy is lehet abból az erős négyesből. Nos, fogta magát, és tízpercben fennhangon az alábbi viccet mesélte:

A függvények buliznak a kocsmában, mire berohan f(x) azzal, hogy:

-- Meneküljetek, mert itt jön az Integrálás, és kiintegrál mindenkit!

Erre mindenki megijed, és fejvesztve kimenekül, egyedül ex marad a pultnál Megérkezik az Integrálás, és imígyan szól ex-hez:

-- Te miért nem menekülsz?

Erre ex:

-- Hát én vagyok az ex, nem félek tőled.

Mire az Integrálás:

-- Ja, de ki mondta, hogy x szerint integrálok?

A hallgatóság udvariasan mosolygott, és lerítt róluk, hogy semmit sem értenek az egészből. Én viszont harsány kacajban törtem ki.

-- Látjátok, Gyula érti -- büszkélkedett Tibi. -- Ti meg mind hülyék vagytok, nem elég műveltek az efféle humorhoz!

Erre még hangosabban hahotáztam.

-- Azt te csak hiszed, Tibikém! Amit mondtál, az egyáltalán nem vicces -- közöltem vele. -- Hiszen ha például ipszilon szerint integráljuk az ex-et, y*ex-et kapunk. Mi ebben a vicces?

Tibi arca megnyúlt, de még most sem esett le neki, hogy deriválás helyett integrálást mondott. Pedig ha helyesen alkalmazza a fogalmakat, egész klafa kis vicc kerekedett volna ki ebből. Galléron is ragadtam, és odébb taszigáltam őt, beálltam a helyére, és előadtam helyesen az adomát. A kompánia dűlt a nevetéstől. Cosinus tanár bá is meghallotta, és úgy elfogta a röhögőgörcs, hogy még másnap is szórakozottan kacarászott, és alsónadrág helyett véletlenül felesége, a dús idomú Irénke csipkés bugyogóját öltötte magára.

Mókás ez a történet, nemde?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Drága Olvasóim!

Kissé késve érkeztem a kosbortúracsapat konferenciájára, mivel a nagy meleg miatt megolvadt a sín, és vonatunk sokáig vesztegelt a pályán. Legalább három órát késtünk. Klotildot elnyomta az álom, de még mielőtt ez bekövetkezett volna, kölcsönadta a könyvét, hogy szórakoztasson engem. Tatár Pétertől volt ez a Patkó Bandi híres rablóvezér élete és halála. Mikor végeztem az olvasással, visszatettem a könyvet kedvesem táskájába. Igen ám, de kezem véletlenül megakadt valamiben. Mi lehet ez? -- vakartam a dióm, és ahogy jobban szemügyre vettem, látom ám, hogy egy körtemuzsika. Klotildomnak minek ez a népi hangszer?

Választ azonban nem kaphattam, mivel megérkeztünk, és mind Klotildnak, mind nekem rohannunk kellett. Bár másfél órát késtem, volt, aki ennél is később jelentkezett. Ez pedig nem volt más, mint Bandi.

-- Hogyhogy nincs itt? -- méltatlankodtam --. Tudtommal nincs semmi programja, és ilyenkor a számtechboltban is délelőtti műszakja van.

-- Nem tudjuk, guru -- rázta fejét Poszáta. Josh csendben nyammogta a lekváros zsemléjét. Nusika a kezét tördelte.

-- Márpedig az ügy nem tűr halasztást. Hamarosan fizetni kellene a következő részletet az ausztrál botanikus szaklapra. A pénzügyi dolgokért ő felel...

-- Talán várjunk még egy kicsit -- hebegett Nusi.

-- Jobbat tudok -- indítványozta Poszáta --, menjünk el a boltba, hátha délutánra osztották be. Ott majd mindenről beszámolhat!

Ezt jó ötletne tartottam, annál is inkább, mert este szerettem volna otthon lenni. Az egyik adón ugyanis a matéták kompetíciója volt, és én teljes szívemből szurkoltam az üzbég csapatnak. Videóról nézve már nem lett volna igazi.

Elbattyogtunk hát Soroksárra, ahol Bandi munkahelye volt. (Ezt még a pályázati anyagából tudtam.) Épp időben érkeztünk, mivel főnöke, egy joviális úr már éppen húzta le a rolót:

-- Sajnálom, záróra! -- mondta a bácsi.

-- Mi csak Fekete Andrást keressük...

-- Hát, azt a pernahajdert én is keresem! -- szólt bosszankodva, és kivette füle mellől a ceruzát, amit azon nyomban ketté is tört. Elég dühös lett a papa.

-- Hogyhogy? Mi történt?

-- Ne is mondják! Az egy utolsó gazember... körülbelül egy hete láttam... akkor lépett le az egész heti bevétellel!

Csak döbbenten álltunk.

A további fejleményekről amint tudok, beszámolok. Balsejtelmek gyötörnek.

Üdv:

ifj. Farkas Gyula


 

Kedves Olvasók!

Sajnos a szakszervezeti beutaló csak öt napra szólt, így már pénteken el kell hogy hagyjuk csodálatos szállásunkat. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan tud rohanni az idő. Még a legújabb szerzeményem, Turcsányi Gábor becses műve sem hiányzott, amit az utolsó pillanatban kölcsönöztem ki, de végül az ágyamon feledtem. A címe: Rövid bevezetés a pszeudo-pszicho-botanikai analízisbe.

Érdekesen hangzik, nemdebár? Sajnos csak Pesten olvashatom. Ám a nyomdatermék még így sem hiányzott, hiszen Klotild mellett úgy felpörög az óra máskor lomha mutatója, mint egy Geiger--Müller-számláló Hirosimában. Napközben tarokkoztunk (hála legyen Bandinak, hogy ennyi kártyajátékban kipallérozott!), illetve napoztunk, fürdőztünk vagy a Hableány szálló pompás kantinját élveztük. Egy biztos: a szállodai víztől nem kaptunk hasmenést, mivel minden ételt bőven odakozmáltak, így juttatva szervezetünkbe a kellő szénadagot.

Az egyik este táncos mulatságon is résztvettünk, aminek Klotild nagyon örült. Fel is vette aranykeretes, szívet formáló napszemüvegét, nyakába pántlikát kötött, csak úgy susogott rajta a terrilén szoknya. Egészében véve, falnivaló bőr volt!

A táncos est prímán sikerült, ment néhány jó charleston meg twist a lemezbarázda-billegetőn, de Klotild ahhoz is ragaszkodott, hogy jerkezzünk egyet. Utána jöhetett a swing meg a lambada. Úgy kifulladtam, hogy alig győztem törölgetni gyöngyöző homlokom. Amikor azonban egy lassabb szám került fel -- azt hiszem, Hollós Ilonától a Van ez így -- Klotild fülébe súgtam néhány matekos vicces esetet. A történeteken úgy nevetett, hogy az egész táncház ránk figyelt. Én persze csak büszkén somolyogtam: hadd irigykedjenek a hüpék, micsoda nő van az oldalamon!

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Ide a rozsdás (FeOOH) bökőt, hogy nem találjátok ki, milyen kellemes fordulattal gazdagodott életem! Nem is játszom az idegeitekkel, elmondom: Klotilddal való románcom egy mágnesvasút sebességével halad a boldog beteljesülés felé. Történt ugyanis, hogy nőm szakszervezeti beutalót szerzett a Balatonra, mégpedig két fő részére. Nem volt vitás, én fogom elkísérni őt. Ebben a rekkenő hőségben jót fog tenni nekünk egy kellemes kis fürdőzés, és a Balaton flórájának tanulmányozása sem utolsó dolog.

Reggel hatkor indultunk, hogy megelőzzük a csúcsforgalmat. A vonatúton én fizikaórán történt vicces esetekkel mulattattam a köribém gyűlt személyeket, Klotild pedig a Mosoly című újság keresztrejtvényét fejtette. Mire megérkeztünk, már majdnem be is fejezte, egyedül egy spanyol folyó meg egy XVIII. századi angol költő neve hiányzott. De az egyiket megmondta a kalauz, a másikat pedig a strandon a kabinos mámi.

Szikrázik a Balaton. Vitorlásokon karcsú lányok csodáltatják magukat a fürdőzőkkel. A sötétkék ruhás fiú bőrét már megfogta a nap. Fecskét visel, gumimatracot tol, lubickol, cseh és lengyel fiúkkal kiabál. Nekem a Balaton a Riviéra!

A Hableány szálloda pompás hely, ennek Petőfi nevű melléképületében töltöttük el felhőtlen nyaralásunk. Klotild régi motoros volt, így amint lepakoltunk bőröndjeinket, előkapta retiküljét, és kivett belőle egy doboz port.

-- Csak nem akarod máris púderozni magad? -- kérdeztem.

-- Á, dehogy, te kis csacsi! Ez itt poloskairtó. Az ember sose tudhassa.

Csodáltam Klotild gyakorlatiasságát. Felnéztem rá, hogy milyen príma kis szobát szerzett. Volt benne egy világoszöldre festett ágy, egy asztal, fehér terítővel letakarva, egy palack víz, két leborított, tiszta pohár, egy szekrény, egy mosdó meg egy vascsacsi.

-- Ez így jó lesz -- mondta Klotild, miután befejezte a műveletet, és a szoba olybá tűnt, mintha hóvihar söpört volna rajta végig. -- Menjünk, kajáljunk valamit. Van tikketem!

Azzal lementünk a kantinba, ahol fenségesen megvacsoráltunk. Igaz ugyan, hogy mire az étlapot kisürgettük, már csak füstölt oldalas maradt rajta savanyú káposztával... de én nem vágtam savanyú képet, hiszen Klotild társaságában csak úgy repült az idő (t).

-- Tartozom egy vallomással -- lötyögtettem meg egy kicsit a kávémat, így mentve meg egy aprócska legyet a biztos vízbefulladástól.

-- Mondjad csak! -- válaszolt Klotild, aki akkora már kipirult a nevetéstől. Azt ugyanis elfelejtettem mondani, hogy az ebéd alatt számtalan poent elsütöttem a fizika és a botanika témakörében, de nem akarván kockafejnek látszani, természetesen mondtam csillagászati témájú történeteket is.

-- Azt hiszem, kezdenek komolyra fordulni az érzelmeim irányodba. De nem akarlak áltatni... volt már nő az életemeben.

Némi hatásszünetet tartottam. Ezalatt természetjáró diákok csoportja érkezett az étterembe, kezükben tranisztoros táskarádió, amiből Szécsi Pál énekelte a Szereted-e még slágert. Ez némely háziasszonynak könnyet csalt a szemébe, Klotild is ütemesen ingatta a fejét.

Folytattam a gyónást:

-- Két szerelmem volt. Az egyik elment Leningrádba. A másik a vicces ház lakója már. Csak te maradtál. Tudsz így is szeretni?

-- Tudlak hát! Jó estét nyár, jó estét szerelem!

Erre a szóra megnyugodtam. Mókázva játszani kezdtem az alumínium kiskanállal, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem:

-- Most te mesélj magadról!

-- Mit meséljek? -- horkant fel Klotild. -- Nincs velem semmi érdekes. Reggelente stemplizek a postán, délután pedig kontírozok.

-- És a családod? Ha együtt futunk, be kellene majd mutatnunk egymást a kedves mamának, valamint papának.

-- Ne beszéljünk most erről! Itt zaj van -- azzal a tranzisztoros rádió felé mutatott, amiből felharsant Poór Péter dala, a Fekete vonat, de ezúttal Bencze Márta előadásában. -- Menjünk innen! Van büdös cigarettafüst, ember részeg meg ordít, meg ordít, meg ordít fekete vonat! Klotild itt nem tud beszél! Különben is, most jó az idő! Menjünk fürödni! Versenyre hívlak, pupák!

Azzal már rohant is, hogy bikinre vetkőzzön. Én is fecskét húztam. Mentünk a hínárba dagonyázni. Csuda romantikus volt! Klotild keveset evett, így áramvonalai tökéletesnek voltak mondhatók.

Este pedig -- mintegy megkoronázva a napot -- együtt néztük a csillagokat. Megmutattam neki (132824), 2002 QE79 kisbolygót is, amit Galamb Józsefről neveztek el. Róla azt kell tudni, hogy régen a Ford gyárban volt konstruktőr. Tehát a nap végére elmondhattam, hogy Forddal nyaralok!

Szép egy nap, ugye, kedves olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Sziasztok, kedves Blogolvasók!

Reggel jókedvűen ébredtem: míg fütyörészve megborotválkoztam, minduntalan kedvesem képe jelent meg lelki szemeim előtt, szívem csordultig volt szerelemmel. Elég volt csak a tegnap estére gondolnom, és vérem máris felpezsdült, lelkem magasba röpült (de ezt inkább nem részletezem, lévén a lovagi kódex tisztelője).

Már így is nagyon jó kedvem volt, erre rátett még egy lapáttal az, hogy a napokban esedékes a kosbortúracsapat következő kongresszusa, ahol F. András (Bandi) előáll majd a megmentő ideával (amely kihúz minket a pénzügyi válságból). Hogy mi lesz ez, magam sem tudom, hiszen Bandi napokban elérhetetlen. Értem én: ki kell húzni a telefont, nehogy a csörgése megzavarja az elmélyült munkát!

A másik ok pedig, ami miatt egyfolytában kuncognom kellett, az, hogy eszembe jutott egy réges-régi történet, amely még 12.-ben esett meg. Tehát régen. De máig úgy él emlékezetemben, mintha csak tegnap lett volna. Trécseltünk a gimi folyosóján (mármint a többiek, én nem trécseltem, hanem értelmesen beszélgettem egy-két fizikaszakkörös ismerősömmel). Nemsokára odabattyogott a kompániához a szintén szakkörös Gyenes Tibi, akiről tudni kell, hogy 4/5-re állt fizikából, és csak azért jött szakkörre, hogy kikönyörögje a jobb jegyet a tanerőtől. A fizika 5-ös volt ugyanis a feltétele annak, hogy megkapja szüleitől az Encyclopædia Britannica nevű lexikont A-tól Z-ig. Mivel arra járőrözött szalámis zsemlét majszolgatva a fizikatanár, közismertebb nevén Mr. Centripetális Gyorsulás, úgy döntöttem, kiugratom a nyulat a bokorból, és tesztelem, Tiborunk méltó-e a fizika ötösre. Az érdemjegy neve jeles, így csak azok kaphatják meg, akik jeleskednek egy tudományterületen.

-- Tibikém -- csaptam a vállára kedélyesen --, mi a nehezebb: 1 kg toll vagy 1 kg vas?

Tibi arca felderült, mikor meghallotta a kérdést. Úgy gondolta ugyanis, hogy ez egy igen beugratós fejtörő, de rajta ugyan nem fog ki! És ráadásul még a tanár úr is fültanúja lesz annak, ahogy frappánsan kivágja a rezet:

-- Természetesen egyforma nehezek -- felelte önelégülten.

-- Azt te csak hiszed, komám! -- rikkantottam. De úgy, hogy a fizikatanár is hallja!!!

-- Miii-csooo-daaa??? -- kérdezte Tibi szemelkerekedve.

-- A vas nehezebb.

-- Hogy lenne már nehezebb?! -- méltatlankodott Tibi.

-- Ej, hát nagyobb a súlya, te hüpe. És még te akarsz ötöst?! De ha nem érted, elmondom lassabban. A tollnak nagyobb a térfogata -- ezért itt, a légkörben nagyobb felhajtóerő hat rá. Csodálom, hogy egyáltalán megkaptad a kettest.

Sajnos ezen utóbbi mondatomat már nem hallottuk, ugyanis a folyosót nevetésorkán rázta meg. Az általános hahotába beleharsogott a fizikatanár is, és természetesen elúszott az évvégi ötös. De Tiborunknak így sem kell szomorkodni: nem marad könyv nélkül! Az enciklopédia helyett végül is egy Ablak-Zsiráfot kapott az ősöktől. De ez sem lebecsülendő! Sok benne a színes kép, amelyek nézegetésével repülni fog a nyári szünidő.

Vicces, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogomat Olvasók!

Mozgalmas napnak néztem elébe: reggel két telefont is el kellett intéznem. Először kedvesemet, Klotildot hívtam az aznapi tabáni pikniket megbeszélendő. Kértem, hogy hozzon fedeles kosárkájában szalámis szendvicset, franciasalátát, kígyóuborkát, aprósüteményt, valamint némi borocskát. Utána még Bandit is fel kellett hívnom, hogy hogy áll a tranzakciókkal. Sajnálatos módon a telefont nem csengett ki, sőt azt az üzenetet kaptam, hogy "A hívott számon előfizető nem kapcsolható".

-- Mi az, alszanak ebben a telefonközpontban?! -- méltatlankodtam. De sebaj! Majd este még újból próbálkozom -- gondoltam. De az estém egészen másképp alakult...

10.30-kor találkoztam szívem hölgyével a 18-as villamos megállójában. Klotild rózsaszín kartonruhában, fején szalmakalappal, kezében helyre kis kosárkával érkezett.

-- Babám, ugye csókot is ad ám, ha csendes a Tabán -- idéztem Weygand Tibor ismert slágerét. Kaptam is, azonban nem Klotildtól, hanem annak ölebétől, a csintalan kis Pixitől (a pajkos állatot az alábbi piktúrán láthatjátok).

Leterítettem a pokrócot, szabadjára engedtük a kutyát, mi pedig romantikus sétát tettünk, amely sPixi a fa mögé kergette szegény cicát, aztán elégedetten bufogottorán megismertettem Klotildot a Tabán flórájával: Euphorbia, Bellis perennis, Convolvulus arvensis, Capsella bursa-pastoris, Malva neglecta és nem maradhatott ki a Glechoma hederacea sem. Látni kellett volna Klotild arcát, mikor bemutattam neki az Utrica diociát!!! Csak tátva maradt a szája a csudálkozástól. Most gondoljatok bele, kedves Olvasók, ha ugyanezt a sétát nem velem, hanem mondjuk egy olyan unalmas fráterrel tette volna meg, mint például Földes Ottó. Az még képes lett volna végig Hemingway-idézetekkel untatni. Például ezzel:

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert,
akinek lelké
be nyugodtan letehetjük szívünk titkait,
akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát,
akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.

Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, ugyanis nemsokára így szólt:

-- Képzeld, egyszer Ottóval is eljöttünk ide. Hozta magával a kétkötetnyi Hemingwayt (Fiesta, a nap is felkel; illetve Három elbeszélés és tíz költemény). Abból olvasott. Ilyeneket:

Egyszerű értékcsere. Lemondasz valamiről, és kapsz helyette valami mást. Vagy megdolgozol valamiért. Az ember megfizet mindenért, aminek hasznát veszi, vagy ami örömöt szerez neki. Sokszor volt már jó dolgom az életben, de mindig megfizettem érte. Megfizettem azzal, hogy kitanultam, hogy tapasztalatokat szereztem, hogy kockáztattam, olykor pénzt is adtam érte. Csak az élvezi az életét, aki megkapja a pénze ellenértékét, s tudja, hogy mikor kapta meg. Az ember mindig megkaphatja a pénz ellenértékét. A világ olyan üzlet, ahol jól lehet vásárolni.

Most mondd meg, milyen marha uncsi! -- háborgottt Klotild. -- De mondott mást is. Ezt kapd ki, öregem!

A madaraknak keservesebb a sorsuk, mint a miénk - gondolta -, kivéve a ragadozó madarakat és a nagy, erős testűeket. Minek alkotott a természet ilyen kényes, szép, törékeny kis madarakat, mint például a tengeri fecske, ha az óceán olyan kegyetlenül viselkedik néha? Hiszen gyönyörű víz az óceán, kedves és szép. De komisz és irgalmatlan is tud lenni, s olyan váratlanul, hogy ezek a röpködő, halászó, vadászó, le-lebukó madárkák bánatos kis hangjukkal nagyon gyöngék, nagyon törékenyek a tengerre.

Szerintem totál gáz!

Egyetértettem vele. Szegény lány halálra unhatta magát egy ilyen sótlan fickó mellett!!! Aki ráadásul még táncolni se tud. Sőt: nem is szeret! Most mondjátok meg!

Mivel Klotild gyomra már megkordult, visszamentünk az elemózsiához, hogy megtömjük bendőnket. Klotild kinyitotta a fedeles kosarat, és hatalmasat sikoltott:

-- Csak nem darázs csípett meg? De hiszen a darazsak nem csípik meg egymást, darázsderekú drágám! -- eresztettem el egy olyan poent, amivel megcsillogtathattam az élőlények másik országában való jártasságomat is (amik nem a gombák).

-- Nem -- mutatta Klotild a teljesen üres kosarat, amin megcsillant némi nyál. Nem ökörnyál volt!

-- Azok a fránya mókusok! -- mérgelődtem. De aztán számra ütöttem, mert beláttam, hogy bizony gödeséget mondtam, hiszen mióta táplálkoznak a rágcsálók szafaládéval?! Mentségemre szóljon, hogy igen csak lesokkolt, hogy lába kélt a kajának.

-- Flamó nélkül maradtunk -- csüggedt Klotild --, most mivel tömjük a majmot? Pixi, kárhozat legyen a neved! Ez a te műved!

A kutya lustán hevert a fűben, és visszabüfögött némi maradékot a non plus ultrából. Méltatlankodva csóváltam a fejem, de nem volt mit tenni: úgy döntöttünk hát, a közeli gyorsétteremben csillapítjuk éhségünket némi junk fooddal.

A vacsora után hazakísértem Klotildot. Az ajtóban futó basiumot váltottunk, fölöttünk remegtek a rozmaringok. A csók hevétől megtántorodtam, és majdnem levertem kezemmel a száradni kitett pöttyös köcsögöt. Klotild pihegve tért magához, aztán nekem szegezte a kérdést:

-- Nem akarsz bejönni... "beszélgetni"?

-- Hát, szeretnék... de tudod, a szabályok...

-- Gyere, babám, csókot csenni -- csujogatott, azzal magával rántott. -- Sárgarigó, madárfészek, megcsókollak, amíg élek.

A folytatást nem közölhetem, lévén úriember. A fantáziátokra bízom.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

 

ifj. Farkas Gyula 2010.07.07. 17:59

Piroslap

Kedves Rajongók!

Képzeljétek, mi történt! Ha nem lettem volna szemtanúja, azt hittem volna, ilyen csak a mesében van. Milyen szerencse, hogy nevem szinte szinonim fogalom a szavahihetőséggel, így ti is biztos forrásból tájékozódhattok, kedves olvasók!

 Történt, hogy kedvesemmel éppen a Duna partján korzóztunk, amikor ő felsóhajtott:

-- Juj, de jó vóna egy kis kapucíner!

-- Mire várunk még? Üljünk be ebbe a kellemes kis lokálba és fogyasszunk!

 Úgy is tettünk. A pincér kihozta a kért italokat.

Ittunk-ittunk-iddogáltunk, közben néztük az utca forgalmát. Közben valami kapcsán eszembe jutott az Einstein--Podolsky--Rosen paradoxon, és mivel Klotild nem volt járatos ebben a témában, rövid előadást rögtönöztem. Csak éppen olyan könnyedet, amit elbír a forró kapucíner és a fánk. Kedvesem csillogó szemmel hallgatta prezentációm, amit váratlanul meg kellett szakítanom. Feltűnt ugyanis szobatársam, a botor Sz. Péter valamint lumpen cimborái -- név szerint Lothar, Főnök és Döme. Bár egyéb esetben nem lett volna annyira ínyemre a társaságuk, most mégis javallottam, tartsanak velünk. Le is ültek a fonott székekre, én pedig folytattam a megkezdett beszélyt:

-- Szóval, ez a Podolsky egy igen nagyszerű figura volt...

-- Mi az hogy volt?! -- hörrent fel Lothar. -- Nemcsak az angoloknak rúg gólt, de megkapják a spanyolok is! Deutschland, Deutschland über alles!

Először csak értetlenül bámultam, vajon miért kell futballal elrontani ezt a kellemes fizikai témájú beszélgetést. Én tudniillik Boris Podolskyról beszéltem, ez a hüpe meg itt valami csatárt emleget. Aztán zavarosan derengeni kezdett valami: megvan, hiszen ő Lukas Podolskyról beszél, én meg Borisról.

-- Hogy ti mekkora gödék vagytok! -- nevettem realizálván a műveletlenségüket, és még a kapucínert is kilötyögtettem. Hogy mekkora hülyék vannak! Az egész kávézó hangosan nevetett, a pincér meg még egy tréfás montázst is csinált, amit én közreadok, ezzel is fokozva Lothar leégést. Vicces, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

süti beállítások módosítása