Kedves Blogolvasó Publikum!

Mai jegyzeteim alapján írom eme bejegyzést. Lévén kellemes idő, nyolc után bátorkodtam kimenni az erdészház elé, és összegezni a nap eseményeit.

Reggel korán keltem: hajnali 3-kor indultam Szederkényből. Sietnünk kellett, hogy teljes pompájában csodálhassuk meg a gyilkos csomornikát: ugyanis az reggel virágzik. Pécs városában csatlakozott hozzám Miki, Laca és Karesz. Az Intercity sebesen robogott velünk a székesfőváros felé, ahol negyedik társunkat fölvettük. 

Piroska már várt ránk: begöndörítette a haját, arca pempőtől ragyogott, és vállán ott volt az elmaradhtatalan táskarádió, amiből a Kati és az ismert péksüteményről elnevezett együttes diszkóslágerei szóltak. 

-- Szia, apafejek! -- köszönt. 

A vonaton kissé kellemetlenül éreztem magam, ezért igyekeztem a lehető legtávolabb ülni egykori hölgyemtől. Így hát Karesz barátom foglalt helyet Piroska mellett, mint azt a mellékelt dagerrotípián láthatjátok is. 

A vonatút kellemesen telt, a kalauz kezelte a jegyünket, mi pedig elkezdtünk vitatkozni a botanikáról és más izgalmas kérdésekről. Piri csak néha, néha szólt bele. Egyszer viszont azon kaptam, hogy levette a cipőjét, és a lábával a lábamat kezdte simogatni. Mondanom sem kell, hogy azonnal rendre utasítottam. 

-- Hohó, ez nem helyénvaló!

Piri úgy tett, mintha mi sem történt volna, és rágógumit fújkálván bámult ki a vonatablakon. Madárfüttyre érkeztünk a Mátrába, ahol várt ránk Galyatető –- Mátraszentistván -– Ágasvár -– Csörgő-lyuk –- Mátraszentlászló -- Galyatető útvonal. Laca megkérdezte, hogy Piri hogyan bírja majd magassarkújában a túrát, de én rá se hederítettem. 

A túrán viszont szörnyű kalamajka történt. Piroska elejtette csodaszép táskarádióját, ami ripityára tört. Még a könnyei is eleredtek bánatában, és látván a szomorú hölgyet, megesett rajta a szívem. Nem várathatott sokat magára a békülés. 

Az ágasvári turistaházban szálltunk meg: a szobabeosztással kapcsolatban azonban némi probléma merült fel. Tudniillik mindenáron el akartam kerülni, hogy egy szobában legyek Pirivel: mint ahogy a híres mondás tartja, "Solus cum sola non cogitabuntur orare Paster noster".  Aggodalmam hallván Laca felajánlotta, hogy majd ő lesz velem egy szobában, elkerülendő a félreérthető szituációt. 

Elköltöttük szerény vacsoránkat, ami Punyi Etelka néni diótortájából állt. Azt hittem, ezen sütemény ártatlan kis desszert, hamarosan viszont szörnyű bonyodamakat okozott. 

Laca barátunkra ugyanis nemsokára rájött a hasmars!!! 

Kedves Blogolvasóim, sajnos az idő rövidsége miatt itt véget kell vetnem az események jegyzőkönyvezésének, de amint tudom, folytatom a történetet. 

Üdvözlettel:

a BME nemsokára harmadéves mérnök-fizikus hallgatója

P.S.: A képen Pirit, illetve Kareszt láthatjátok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.