Kedves Olvasóim!

Mivel az egyetemet befejezvén immáron nincs internetelérésem a kollégiumban, viszont Budapesten tartózkodván nem akarom minden pénzem netkávézóra költeni, hogy posztjaim elküldhessem, úgy döntöttem, legjobb lesz, ha veszek magamnak egy hordozható számítógépet. Ez azért is tűnik jó ötletnek, mivel ha éppen a vonaton utazom, addig is jegyzőkönyvezhetem napjaim folyását, valamint gyűjthetem tovább a fizikaórán esett vicces történeteket.

Így hát múltkorában beballagtam egy számtechboltba (természetesen nem a rossz emlékű, galád F. András boltjába), és a katalógusból kinéztem magamnak a legújabb modelleket. Választásom végül a kiváló képességekkel rendelkező Toshiba T4500C-re esett. A vadiúj számítógépem lelke egy Intel 486SX processzor. S bizony nem kevesebb mint 4 MB RAM-mal rendelkezik! Ezenkívül van még egy 1.44-es mágneslemez-meghajtója, s az igen kiváló 3.11-es Windows for Workgroups operációs rendszer fut rajta.

Csodálatos egy konfiguráció, nemde, kedves Olvasóim?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Ui.: Lentebb láthattok egynehány piktúrát vadiúj munkaeszközömről.

Kedves Blogolvasók!

Egy nagyon érdekes esetet kell hogy megosszak veletek, ami elsőre talán hihetetlennek tűnik. Hihetetlen, de mégis igaz, és igazságtartalmát mindenki ellenőrizheti -- akinek nem elég a szavahihetőségem --, aki látta az augusztus 10-i tévéhíradót a kettes csatornán. (Aki esetleg nem, annak: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/tevedesbol-felszedtek-az-aszfaltot-abonyban-2061100) A történet a ceglédi kistérség egyik településén, Abonyban esett meg, amelynek első írásos említése 1450-ből származik (nota bene, ekkor még Aban). Szóval itt történt, hogy a városvezetés elhatározta, hogy felújíttatja az egyik utcát. Hogy melyiket, az különösen érdekes, hiszen ebből bontakozott ki a rendkívül komikus szituáció.

Ez az utca ugyanis a Szőlő volt. Igen ám, de a derék munkások botanikai műveltsége igen csekélynek bizonyult, mivel bár arra emlékezhettek, hogy egy olyan utcába kell menniük, amely egy Magnoliophyták törzsébe tartozó, azon belül is a Core eudicots csoportot népesítő növény nevét viseli, de hogy az a Grossulariaceae-család vagy a Vitaceae-család tagja-e, nos abban már nem voltak biztosak. Sőt, felteszem, elég lazán kezelték a kérdést.

Így történhetett, hogy hibásan döntöttek és a Szőlő utca helyett a Piszke utcát túrták fel, az ott lakók nem kis meglepetésére. Én személy szerint a hasamat fogtam a képernyőt látván -- és nem azért, mert a piszkétől esetleg gyomorrontásom lett volna. Mikor mindezt elmeséltem a baráti körömben, ott is kacajorkán fogadta ezt a blődlit.

Vicces, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Szervusztok, kedves Blogolvasók!

A hétvégét Szederkényben töltöttem kedves családommal. Jó is volt, mert nagyon hiányoztak már otthoni növénykéim. Csodás volt nézni virágzó kosborjaimat s kedvelt fikuszomat. Éppen a párakészüléket állítgattam, amikor csengetést hallottam odakintről. Édesanyám méltatlankodva kelt fel a hencserről, ahol reggel óta heverészett egy-két Kiskegyed társaságában.

-- Á, Pucikám !-- hallottam a hallról a megváltozott hangszínt, amikor a látogatóban édes szülém kebelbéli jó barátnéját, Hernandeznét fedeztem fel, oldalán szemefényével, a bárgyú Inezzel. Róla azt illik tudni, hogy bár buta, mint az éjszaka, kínkeservesen sikerült elvégeznie a főiskola Ba alapszakját, s jelenleg a Mangoo hasznos munkaerejeként tevékenykedik valamelyik budapesti plázában. -- Gyertek, fáradjatok csak beljebb! Ne nézzetek körül, irdatlan a rendetlenség, meg hát nem is készültem semmivel. Gyuszikám, szaladj már le a boltba egy kis édességért...várj csak, inkább én megyek. Te addig szórakoztasd a vendégeinket. Ti meg le ne vegyétek a cipőtöket, nincs kitakarítva, csak gyertek.

Úgy éreztem, ez a szerep testhezálló nekem, így hát az étkezőbe vezettem őket, ahol egy kissé barnult banán még volt, amelyet én fogyasztottam el, mivel igen nagyon szeretem, és biztosítottam őket arról, hogy anyám hamarosan krémesekkel megrakodva ér majd haza. Inez szájában összefutott a nyál, ammint falatozásomat nézte.

-- Végeztél már az egyetemen, Gyuluskám ?- kérdezte Hernandezné Puci.

-- Naná. Magánéleti okok miatt csúsztam. Nekem ötösnél rosszabb jegyem sosem volt.

-- Igen, a jó tanuló csak rontani tud !-- mondta ki az arany(Au)igazságot a cher maman -- Inezem is mindig évfolyamelső volt.

Ezen a nyilvánvaló hazugságon akkorát nevettem, hogy kirepült a számból a banán. Kértem, hogy ilyeneket ne mondjon, mert ránk szakad a plafon!

-- Részben neked köszönhetem a sikereim, Gyula. Hiszen olyan kiválóan felkészítettél, hogy rögtön át is mentem minden vizsgán. Szegény Bettinek nem volt ilyen szerencséje, másodszor is bedacizott kvantitatív módszerekből. Most adtam neki kölcsön a jegyzetem...a 128-asok terén találkoztunk.

-- Jól hallottam? 128-asok terét mondtál?

-- Igen.

-- Inez te akkorát tévedsz a kettő prím kitevőjű hatványaival kapcsolatban, mint mikor Lord Kelvin azt mondta, „Sem légballonnak, sem repülőgépnek soha semmilyen gyakorlati haszna nem lesz”.

Szellemességemnek kacagásorkán lett a jutalma. Inez az asztalt csapkodta, Puci fejét hátravetve nevetett, csak én próbáltam megőrizni a hidegvéremet. Mikor édesanyám belépett - kezében az íncsiklandó indiánerekkel - neki is el kellett mesélnem ezt a blődséget. Másodszorra már én sem tudtam komoly maradni, így összekapaszkodva nevettünk.
Fájdalom, hogy az indiánereket egyedül kellett megennem, mivel az eset után Puciéknak váratlan elfoglaltsága akadt, ami miatt távozni kényszerültek.

Tanulságos, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Drága Publikum!

Most, hogy végeztem a nem igazi egyetemen, valamint hónapokig raboskodtam a Hortobágyon, s egyéb megpróbáltatásokon mentem keresztül, úgy döntöttem, kihasználom utolsó szabad nyaramat, és kikapcsolódással töltöm el. Példának okáért gyakran látogatok el az uszodába a hajnali órákban, ahol is fecskében, úszósapkával a fejemen komótosan rovom a kilométereket az 50 m-es úszómedencében, egynehány rózsás sapkájú, fonnyadt mámi társaságában. Milyen kellemesek is az ilyen reggelek, amikor csak tempózok kényelmesen, s közben a Második Hardy--Littlewood-sejtés lehetséges bizonyításán töröm a dióm.

Ráadásul, képzeljétek, a minap kellemes meglepetésben lett részem. Éppen bemászni készültem a medencébe a létrán (természetesen kiadós zuhany után), amikor éles hang és sípszó csapta meg hallószervem:

-- Ha még egyszer beleugrasz a medencébe, öcsisajt, mehetsz haza! Otthon pancsolj a lavórban!

Az uszodamesternő csípett fülön éppen egy randalírozó ifioncot.

Ebben a pillanatban jutott eszembe, hogy bizony jómagam is menten meg leszek fenyítve az említett hölgyemény által, ugyanis sajnálatos módon otthon felejtettem az úszósapkámat (a mellékelt piktúrán láthatjátok).

Kedves Nagyérdemű!

Meglehetősen sokat utazgattam az elmúlt időszakban. Ezen utazások egyik állomása volt drága nagyanyám, özvegy Balás Jánosné háza is, akit 81. születésnapja kapcsán üdvözölhettünk. Vittem számos jókívánságot, Ede elszavalt egy verset, Gitti pedig átadta az ajándékot, a hímzésmintákat meg egy Horváth Ilona szakácskönyvet. Egészében jól telt a délután, nosztalgiáztunk, beszélgettünk.

Történt azonban, hogy váratlan esemény zavarta meg nyugalmam, amely pedig már éppen eláradni készült a gyomromban az elfogyasztott képviselőfánkoknak köszönhetően. Kiszúrtam ugyanis, hogy a cserépkályha mellett egy halom megsárgult papír van.

-- Ezek meg micsodák, kedves nagyanyám? -- kérdeztem illendően, mert tudni kell a nagymamáról, hogy igencsak szigorú.

-- Gyújtósnak való, kisonokám -- dörmögött.

-- Gyújtós? -- okoskodott Gitti az ő szokásos modorában. -- Hiszen nyár van, és a tüzelés számodra oeconomice is igen megterhelő!

-- Sajognak már a csontjaim, jót tesz azoknak a meleg. És ez a bolond időjárás -- válaszolt a nagymama, és a gallérja mögé gyűrt még egy képviselőfánkot --, Bogyóval is beszéltünk a minap, hogy ilyen régen azért nem volt.

Miközben csevegtek, és özvegy Balás Jánosné felidézte azokat az időket, mikor király nélküli királyság volt kishazánk, nos, én áttekintettem a gyújtósnak szánt anyagot, és hüledezve tapasztaltam, hogy az nem más, mint az 1954-es Rákosi Mátyás tanulmányi verseny anyaga és megoldásai!

-- Hát ezek meg hogy kerülhettek ide? -- kérdeztem élesen.

-- Volt itt az a Goldperger gyerek. Az még az ötvenes években volt. Ide adták kosztra, kvártélyra. Az oldogatta. Nekem már akkor se volt hozzá se eszem, se türelmem. Na, eszem még egy fánkot! -- humorizált, és ezzel el is volt intézve a dolog. Én meg gondoltam egyet, felkaptam a papírokat, és a zubbonyom alá rejtettem. Jó, hogy nem engedtem a lángok martalékává válni egy ilyen kincset. Ilyesféle matematikai feladatok voltak benne:

Egy üzemben 40 munkás sztahanovista munkamódszerre tér át. Ezáltal az üzem termelése 20%-kal emelkedik. Ha az első sztahanovistákkal együtt a munkások összesen 60%-a tér át az új munkamódszerre, akkor ezáltal az üzem termelése az eredeti termelésnek lét és félszeresére növekszik. Kérdés, hány munkás van az üzemben és hányszorosára növekedik az üzem termelése, ha valamennyi munkás megtanulja az új munkamódszert.

Jó, mi? Belátom, hogy távolesik a magas matematikától, de talán nem lesz érdektelen Ede számára, aki a jövő évben úgyis megkezdi az első osztályt.

Marad tisztelettel:

ifj. Farkas Gyula

Ui.: Mellékelem a Goldperger gyerek képét.

Tisztelt Olvasóközönség!

Képzeljétek, minap meglátogattam Gitti nővéremet és két csemetéjét. Nem mentem ám üres kézzel, ajándékot is vittem a kis Edének. Szerencsére nem kellett sokat törnöm a fejem, hogy milyen ajándékkal kedveskedjek a kis fickónak, aki ha Nobel-díjas tudós nem is lesz -- ez most már egyértelmű --, egy BME tanszékvezetői kinevezés azért még kijuthat neki. Azért nem gondolkodtam, mi legyen az ajándék, mert még a hét elején elcsíptem egy diskurzust, amelyet nővérem folytatott édesanyámmal, amelynek az adta a témáját, hogy Edét újabban nagyon érdeklik az órák, az idő. Ennek ecsetelésére Gitti elmesélte, hogy a kis srác ellopta édesapjának óráját, és szétszerelte, hogy megnézze, hogyan működik. Összeszerelni persze már nem tudta! De kifogott a dolog Zsoltin is, aki kénytelen volt műszerét egy óráshoz vinni. (Akinek cégtábláját állítólag óriásnak olvasta a kisfiú, de ez egy egészen más történet.)

Szóval, vittem neki egy órát, hadd tanulmányozza csak Ede. Persze, gondolom a korábbi bejegyzéseim alapján már kitaláltátok, hogy Gitti nem különösebben örült a dolognak, ehhez is olyan képet vágott, mintha azt mondtam volna neki, nyaljon citromot. De én nem törődöm az efféle grimaszokkal. Az én szemem előtt csak unokaöcsém lehető legegészségesebb fejlődése lebeg.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Ui: Az ajándékról készítettem egy képet, amelyet most mellékelek.

Kedves Olvasók!

Sokszor vádoltak engem azzal a képtelenséggel, hogy kockafejű vagyok. Bizonyítandó ennek az ellenkezőjét számtalanszor felemlegettem már érdeklődésemet a csillagászat, valamint a botanika iránt. Sokaknak azonban ez sem volt elég. Úgy döntöttem, végső csapást mérek a kétkedőkre, és közlöm egy gimnazista korombeli verselemzésemet. Remélem, ez már senkiben nem hagy kétséget afelől, milyen sokoldalú személyiség is vagyok.

„Bugyuta akusztikai szerzsám: amely szomorúságot kifejező audió információkat imitál, szimulánsként utánozza egy elterjedt patás indulatos hangját, illetve... nos... búg. Nagy átlagsebességgel haladjon azon személy, mely identitásnak nincs szőlő megerjesztéséből nyert alkoholtartalmú itala. Eme része az anyagi valóságnak, hívjuk az egyszerűség kedvéért mondjuk cosX-nek, nem rendelkezik gerjeszthető elektronokkal, így nem veri vissza a fotoplazmát...”

Talán ez a rövid részlet is kifejező volt.

Maradok tisztelettel:
ifj. Farkas Gyula,
okleveles mérnök-fizikus

Kedves Olvasóim!

Az előző posztom végén váratlan fordulatot prognosztizáltam. Nem véletlenül! Ugyanis történt egy. Igaz, ez magánéleti természetű, de váratlannak váratlan. Mit sem sejtve tartottam hazafelé, utamat csak egyetlen személy hátráltatta: nem más, mint a friss kohómérnöki diplomás -- jelenleg uszodamester -- Hintalan Hajnalka. Elmondta, hogy mostanában új udvarlója akadt: az uszodában megismert egy deltás (δ) vízilabdázót, bizonyos Richárdot. Hogy ezúttal biztosra menjen, Hajnalkánk ellátogatott Szabó Ildikó Bach- és DEVA-virágterapeutához, hogy tanácsokat kapjon életére. Ildikónak sajnos beletört a bicskája a feladatba, így továbbküldte nagyeszű kollégájához, Fogassy Katalinhoz (a barátainak csak Kati) aura-soma konzulens, színterapeutához. Sajnos Katalin sem boldogult a problémával, lévén az igen összetett. Viszont javasolta, hogy Hajnalka látogasson el Tóth Tamáshoz, aki a reiki, arolo, angyalkommunikáció témájában szerzett szakértelmet. Tamásnak megsúgták az angyalok (ha jól emlékszem, Uriel), hogy a legfőbb cél az életben: legyünk őszinték magunkhoz! Hajnalka zaklatott lelke, olybá tűnik, megnyugvást talál hát... Az én nyugalmam viszont jó időre felfordult. Figyeljetek jól, elmondom, mi történt.

Odahaza Klotild fogadott, hozott piskótát. Miközben a sütemény ropogott a fogaim között, meghallgattam a sirámait.

-- Én már nem tudok így élni, Gyula, így a teljes hazugságban. Könnyítenem kell a lelkemen!

-- Hát könnyíts, de előbb lökd ide a kakaót! -- nyammogtam. Éreztem, hogy a sütemény minden nyálamat felszívja. Klotild odaadta a kakaót, melynek elfogyasztását én az ismert nagyfülű állatra fogtam, lévén ez már a második pohár. Ez a nagyfülű állat természetesen nem az elefánt és nem is a szamár, hanem a Lepus latin névvel illetett, Leporidae-k családjába tartozó jószág.

-- Jaj, Istenem, hol is kezdjem. Te mesélted, hogy Hajnalka szerint az őszinteség a legfontosabb. Én ezt eddig nem tudtam. De ez lehetett minden kínom és gyötrődésem okozója -- nyavalygott.

-- Mondjad már! Hamarosan kezdődik a tévében a matéták versenye, és én, tudod, mekkora litván drukker vagyok!

-- Jó, jó! Szóval az van, hogy amíg te a hűvösön ültél, kegyetlen apám Rózsa Józsi mátkájául szegődtetett, kivel bagolyhiten voltam kénytelen élni. Mindezt azért, hogy apám megkímélje a te életed, kedves Gyula! Ha én ezt nem teszem meg, te már régóta alulról szagolnád a Viola odoratát!

-- Csak ennyit akartál mondani? Üsse kő, na megyek, mert kezdődik a műsor!

-- Mindösszesen ennyit szólsz? Nekem ez hatalmas tragédia! Galád apám árnya kísért. Galád apámé, aki nemcsak ölt, rabolt, váltót hamisított, szakdolgozat-maffiát üzemeltetett, hanem még az én erényemet is áruba bocsátotta...

-- Miiii--csooo-daaa? A te apád üzemeltette a szakdolgozat-maffiát??? -- kerekedtek el szemeim, és abban a pillanatban elsötétült előttem a világ. Erőtlenül rogytam vissza  a hokedlire.

-- Igen, igen. Biztos forrásból tudom, hogy Petróczy Bálint a szervezettel íratta meg mérnök-fizikus szakon "A Fizika Laboratórium 4. tárgy méréseinek korszerűsítése" című szakdolgozatot.

-- Piha! -- kaptam fejemhez. -- Eddig se volt valami véleményem a BME-ről, de az, hogy ilyet meg lehetett tenni, hát ez nem fér a fejembe. És a te apád asszisztált ehhez! Nem akarom, hogy bármilyen közöm legyen egy ilyen galád családhoz! Hozzátok képest a Manson Family egy nyájas protestáns mintacsalád! Tudod, mit? Vége!

Klotild szemét elfutotta a könny, szódásszemüvege egészen bepárásodott. Elrohant, de mikor az ajtót nyitotta volna, még utánakiáltottam:

-- Vidd a piskótás tányért is! Nem akarom, hogy emiatt visszatold a képed!

Klotild bömbölve kapta fel a fajanszot, és kiviharzott az ajtón. Remélem, az életemből is.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Tegnap délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren -- idősebbek kedvéért Ferihegy -- várakoztam egy gépmadárra, melynek utasa nem volt más, mint kiváló kémem, az indusi önkénteskedő, B. Róbert. Nagy szükség volt tevékenységére, mivel a kosborcsapat ügyei a fejemre kezdtek már nőni, és sehogyan sem láttam kiutat.

-- Jöttem a Gangesz partjairól, hol álmodoztam déli verőn -- köszönt Poszáta. Nyomatékkal (M) megkértem, hogy ne játssza az eszét, nem kell itt mindenféle poétát idézni, különösen olyat, aki nem Petőfi Sándor.

-- Csodálatos féléven vagyok túl, Gyula -- lelkendezett, de én lehűtöttem, mondván, hogy ez senkit sem érdekel. De különösen engem nem. Beszélt valami jógiról, aki negyven álló éve nem evett már, de hiszi a piszi; majd ha megoldja a Goldbach-sejtést, akkor lesz miről beszélnünk.

-- A helyzet tarthatatlanná vált -- mondtam neki egy Széll Kálmán téri -- korábban Moszkva tér, csak a biztonság kedvéért írom le, nehogy félretájékozódjék valaki -- vendéglátó-ipari egységben, amelynek emblémája egy kiköpött Freud! (Talán azért is Kentucky Freud Chicken a neve.)

-- Mi az ábra, főnök?

-- Ezt ne ilyen nyilvános helyen beszéljük meg, hanem jer, sétáljunk egyet, majd úgy mindenbe beavatlak.

Elindultunk hát, róttuk az utcákat -- zárójelben közlöm a régi elnevezéseket, hogy a nagy öregek is tájékozódhassanak mentális térképükön, melyek még régi címkéket használnak. Corvin negyed (Ferenc körút metrómegálló), Fővám tér (Dimitrov tér), II. János Pál pápa tér (Köztársaság tér), hogy végül utunkat a Újbuda Központnál (Fehérvári út végállomás) fejezzük be. Eddigre már készen állt a terv, melybe biztonsági okokból nem avathatlak be benneteket, kedves olvasók, de figyeljetek jól: lesznek még váratlan fordulatok!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Lectori salutem!

Gondolom, kedves olvasóim, nem tartjátok érdektelennek, ha beszámolok arról, hogy az elmúlt fél évben mi minden történt kedves ismerőseimmel. Jónak látom megtenni ezt a lépést, mivel úgy talán könnyebb lesz számotokra elektronikus diáriumom nyomon követése. Információim nagy része Hajnalkától származik, akivel volt szerencsém a szabadulásom után nem sokkal összefutni.

Először is, a személy, aki csődbe vitte kosborcsapatom, és fúzióra kényszerített az álnok szakadárokkal, s következésképp jelen nyomorúságom okozója is, nos, a galád bestia nincs többé. A zajló Dunában lelte halálát még a télen. Nincsen okunk őtet gyászolni.

Másodszor, érdemesnek tartom beszámolni egykori kedvesemről, Ferenczy Skolasztikáról. Ő még mindég a vicces ház lakója, bár hírlik, hogy a szakszerű kezelésnek hála, állapota jelentős javulásnak indult. Látogatót azért továbbra sem fogadhat, de Marie juttat be neki cseresnyét meg csemegét, hadd vigasztalódjon szegény. A Ferenczy-családban nagy balhé van, minekutána egy kéményseprúő -- Báthory Árpád, nemesember, három előnévvel -- velük szemben lakott -- nos, ez az Árpád egy napon megkérte Marie kezét Ferenczynétől. Ferencyzné nagyon elszomorodott a hírre, valóságos betege lett a dolognak, még ágynak is esett. Állítólag sosem fog majd olyan jó cselédet találni, mint amilyen ez a Marie volt. Hogy Marie férjhez megy-e, az egyelőre rejtély, nagy titok.

Harmadjára, ezzel be is fejezem mára, Hajnalka magáról mesélt nekem. Kisült, hogy kohómérnök diplomája nem ér olyan sokat a magyar munkaerőpiacon, mint arra előzetes várakozásai által feljogosítva érezte volna magát, ezért gyorsan elvégzett egy uszodamesteri képzést, s most uszodamesterkedik. Magánéletére mindez pezsdítőleg hat, mivel legutóbbi szakítása óta nem akadt komolyabb fiú, az uszodában pedig kiválóan lehet ismerkedni a stramm fiúkkal. Elég csak rájuk kiabálni: oldalról nem ugrálunk be! Lábmosó! Zuhany, a hajat is! -- meg más efféle csacsiságok. Minden édesen hangzik a szerelmes szívnek. Juventus, ventus.

Legközelebb még posztolni fogok kedves ismerőseim sorsáról.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasók!

Ígértem, hogy visszatérésem után folytatom blogom jegyzőkönyvezését. Mint azt már korábban meglebegtettem, áldatlan állapotok fogadtak székesfővárosunkban. Történt ugyanis, hogy távollétemben a kosborcsapat tagjai fogták magukat, és leváltottak. Gondolom, kedves olvasók ti sem kaptok levegőt meglepetésetekben, pedig jól olvastátok: leváltottak! És ki? Gondolom, kitalálhattátok! Nem más, mint az álnok B. Miklós. Úgy látszik, valóságos rendszerváltást akart megvalósítani a pernahajder, mivel titkári minőségbe Poszáta helyett Kareszt emelte.

-- Mégis -- kérdeztem háborogva -- hogy gondoltátok mindezt?

Miklós teátrálisan üdvözölt.

-- Hát visszatértél? -- kérdezte. A többiek arcán is néminemű meglepődést tapasztaltam. Zsuzsánna, Karesz oldalbordája is elkerekedett szemekkel bámult rám.

-- Vissza... de itt most egyáltalán nem ez a lényeg. Hogyan vetemedhettetek arra, hogy puccsal távolítsatok el? Ahelyett, hogy a segítségemre siettetek volna!

-- Dejszen nem is tudtuk, hun vagy -- mondta Josh, és ahogy a bizonytalanság hónapjaira gondolt, könnybe lábadtak a szemei. Én persze ügyet se vetettem a tohonya mamlaszra, hanem tovább folytattam beszédem:

-- A legnagyobb kétségek közt hánykódtam, és ti kihasználtátok gyengeségem! Szégyen és gyalázat! A kosborcsapat méltatlan lett a múltjához!

-- Márpedig a szabályzatban az áll -- kapott most vérszemet Miki --, hogy évente választást tartunk. Emlékezhetsz rá, hiszen magad is aláírtad a fúzióról szóló okmányt.

-- De a távollétemben? -- mérgelődtem.

-- Tiszteletben tartottuk a kérvényed, miszerint a választásokat februárban tartsuk, a korábbi januári időpont helyett. Te azonban nem jelentél meg...

-- Már azt hittük, bedaciztál az egyetemen és világgá mentél -- jegyezte meg epésen Laca. Ő meg a humor -- itt jegyzem meg -- két külön fogalom.

-- Alávaló rágalom -- füstölögtem.

-- Márpedig el kell fogadnod a helyzetet -- mondta Miki --, szavaztunk, és mivel nem volt más jelölt, én lettem az elnök következő év februárjáig. Az alelnöki cím titkári címmé minősült, és Karesz kapta meg.

-- Ez így akkor sem maradhat -- elégedetlenkedtem, de úgy látszik, nem tehettem semmit. Mérgelődve indultam hát haza, de útközben még Klotilddal is találkoztam. Klotild éppen akkor kapott levelet a chére mamantól, aki Londonba költözött.

-- Mi bánt, kedves Gyula? -- kérdezte, és mosolygó szemei (már amennyit a szódásszifon-szemüveg látni engedett) megint megvigasztaltak. Előadtam neki, milyen rútul bántak el velem.

-- Egyet se félj! -- csapott a térdére Klotild. -- Erre is van orvosság, és tudom, hogy te megtalálod. Jövőhéten már Poszáta is hazatér, együtt biztos kifőztök majd valamit.

Más esetekben díjaztam volna Klotild derűlátását, de hurráoptimizmusa most nem tudott jó kedvre hangolni. Talán megvettek érte, kedves olvasók, de a hortobágyi ügy óta, mintha valami megváltozott volna a kettőnk kapcsolatában.

Üdvözlettel,
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Folytatom az elmúlt hónapok történetét. Ott tartottam, hogy Klotild rám bukkant. Sajnos segíteni nem tudott rajtam, mivel apja megfenyegette, hogy eltesz engem láb alól, ha segíteni próbál nekem. Úgyhogy már kezdtem csüggedni, és azon kaptam magam, hogy a Cyruséhoz hasonló tüneteket produkálok. Például egyik hajnalban Cyrus botjával ütögettem a falat, miközben az alábbi nótát énekeltem: "Deri-deri-deriváld a képletem!"


A pinceablakon naponta egyszer löktek be nekem egy szelet feketekenyeret meg egy kis kovászos ugorkát. Hála Klotildnak, néha kaphattam némi sertésmájkrémet. Már-már az éhhalál, illetve az elmebaj fenyegetett, amikor kedvező változások történtek. Egy nap váratlanul a rendőr-főkapitány nyitotta rám a tömlöcöt. Klotild könnyek között borult a nyakamba.

-- Gyula, szabad vagy!

Mint megtudtam, szerencsés véletlenek folytán kerültem szabadlábra. Úgy kezdődött, hogy Vér Klára már nagyon szeretett volna Béresné lenni, csakhogy az időközben matrónává hízott egykori Miss Bodok (azaz Gál Magda asszony), dacára, hogy mással sem lehetett látni, mint pálinkás butykossal, nem volt hajlandó válni. Drámai jelenetek játszódtak le, melynek során Berci megfenyegette Magdát, hogy ha nem válik, szanatóriumba záratja, mint alkoholistát. Ugyanakkor Klári is egyfolytában sürgette szeretőjét, hogy váljon el, s tegye őt törvényes asszonyává. Berci megcsömörlött a két asszony perpatvarától, és egy harmadik nő karjaiban keresett vigaszt. Amikor ezt Klára realizálta, eszement bosszút forralt: rohant a pandúrok kapitányához, és némi készpénz ellenében hajlandó volt a rendfenntartó erőket a betyártanya nyomára vezetni.

A pandúrok rajta is ütöttek a betyárokon a csárdában. Hatalmas tűzharc alakult ki, melynek során Savanyú Sanyi halálos sérülést szenvedett. Rózsa Józsi öngyilkos lett a börtönben, ahová Bercivel és Szikrával együtt beszállították. Egyedül Sobri Balázs menekült meg, aki már korábban disszidált. A megmaradt két gonosztevő fölött a kúria ítélkezett: kötelet kaptak. Szegény Klotildnak hullottak a könnyei, Nóri is lejött siratódalokat lejegyezni (jól jön majd a szakdolgozatához). A szerencsétlen Vér Klári beleőrült a lelkiismeret-furdalásba: ruháját megtépkedte, arcát bekormozta. Az egykori parasztszépségből a falu csúfja lett. Gál Magda az eset után elköltözött. Hírlik, hogy egy londoni filmrendező párja lett.

A temetés után egy kis időt még a Hortobágyon töltöttem, majd Klotilddal együtt hazatértünk. Így már ismét vezethetem blogom. A továbbiakban közreadom, hogy az elmúlt időszakban mi történt blogom szereplőivel, és azt is, hogy Budapesten milyen áldatlan állapotok fogadtak.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasóim!

Ahogy ígértem, folytatom az elmúlt hónapok eseményeinek jegyzőkönyvezését. Történt, hogy február elején fogtam magam, és a kör-IC-re felülvén a Hortobágyra utaztam, gondoltam, ott töltök egy hosszú hétvégét, mielőtt megkezdem utolsó féléven a József Nádor Politechnikumban.

A csárdában a megszokott kompánia fogadott, úgymint: Berci, Rózsa József, Savanyú Sándor, Szikra Jóska, Sobri Balázs. Éppen körbe adogatták egymásnak a pályinkás butykost, amikor Sanyi dühödten konstatálta, hogy az bizony kifogyott. Úgy döntött, lemegy a pinecébe némi magas oktánszámú magához veendő. Engem is invitált, de nem értem rá, mert éppen azt meséltem a többieknek, hogy egyszer az egyik osztálytársam az egyik feleléskor patina helyett platinát mondott.

Közben megérkezett a szépséges Vér Klári is, és imígyen szólott:

-- Hej, Gyula, ha látnád, hogy micsoda gyönyörű Fissidens algarvicus egyedek teremnek meg a csárda pincéjében!

-- Az semmi! Én olyan szép Orthotrichum rogerit láttam -- szólt Savanyú Sándor.

-- És mindkettőnek 5000 HUF az eszmei értéke! -- mondta Sobri Balázs.

-- Te csak fogjad be a pofád! -- dörrent rá Béres Berci. -- Miattad kell ezt az egészet végigcsinálnunk!

A kedves olvasó bizonyára nagy jelentőséget tulajdonít ennek a párbeszédnek, de én jelen pillanatban másra sem tudtam gondolni, mint az Orthotrichum rogerire. Úgy követtem hát Klárit, mint akit megdelejtek. Felkerekedtünk hát, és meg sem álltunk az alagsorig.

-- De hát itt nincs is semmi! -- mondtam, és csalódottan kapkodtam a fejem ide-oda. Nem sokáig: hamarosan sötétbe borult minden, csillagokat látván terültem el. Még hallottam Berci gúnyos kacagását:

-- Na, a csillagászati érdeklődésed is kielégítettük!

Innentől néhány napot homály fed. A következő emlékem az, hogy amikor a kezemet mozdítom, lánc csörren. Ijedten ugrottam fel. A pince másik sarkában egy torzonborz öregembert pillantottam meg.

-- Adjon Isten! -- köszöntöttem illedelmesen. -- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök fizikus szakának VI. éves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon. (A csúszás oka merőben magánéleti természetű.) És önben kit tisztelhetek?

-- Én Mizsei Cyrus vagyok -- mondotta a vén. -- És egy notórius nótárius.

Ebben a pillanatban már éreztem, hogy bolonddal állok szemben. Ekkor még nem sejtettem, hogy az illető úriemberreln hónapokon keresztül fogom megosztani magányom. Nem volt kellemes társaság, mivel időnként katonadalokat énekelt, máskor botjával dörömbölt a falon, és dalolt. Például ezt: "Menyem, Mari, nem rima / Sejehaj, bár avvóna! / Mert ha biz avvóna / Jobb szíve is vóna! / Sejehaj!"

Hogy miért kerültem ide, azt csak hetekkel később tudtam meg, mikor első látogatómat, Klotildot fogadhattam.

Klotild ugyanis tudott róla, hogy idejövök, és gyanússá vált számomra, hogy hetek óta nem jelentkezem. Legyőzte hát ellenérzéseit, és elutazott pátriájába, ahol vallatóra fogta a betyárokat, és mivel benne is csörgedezett Berci vére, a mord férfiak nem tudtak ellenállni, és egytől egyig színt vallottak. Történt ugyanis, hogy zríbe keveredett a banda, kiváltképp a fiatal Sobri Balázs, aki szerelemféltésből nagy úr torkát vágta el. Vérdíjat is tűztek ki a fejére, őt kereste egész Hortobágy. Nem volt már választása, mint hogy külföldre szökjön az Európai Unió valamelyik tagállamába. A szökéshez papírokra volt szüksége, mégpedig egy büntetlen előéletű ember papírjaira. A galádok kitalálták, hogy majd az én irataimmal fog külföldre szökni a mihaszna Balázs. Ezért tartottak engem fogva hónapokig! És tartottak volna még tovább is, ha sorsom nem fordul jóra. De ez már egy következő történet...

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasóim!

Nagy öröm látnom a látogatottsági statisztikát, mivel ez azt mutatja nekem, hogy továbbra sem feledtetek el, hogy továbbra is figyelemmel követitek sorsom alakulását. Az elmúlt hónapokban sajnos nem tudtam posztolni, sőt arra is csekély reménységem volt, hogy valaha meglátom a napfényt.

Komorak a szavaim, de ne aggódjatok, már minden rendben van! Kissé ugyan lesoványodtam, és a látásom is megromlott, de szellemi frissességem nem szenvedett Csorbát: amíg mellettem megőrültek, én megtanultam angolul.

No, de joggal kérdezhetitek, hol voltam én tulajdonképpen az elmúlt hónapokban. Legutolsó híradásom szerint a Hortobágyon vendégekeskedtem Béres Bertalannál, akiről kisült, hogy Klotildom atyja és megyeszerte hírös betyár. A szilvesztert is nála töltöttem, folyt a jó brügecsi bor, csak úgy húzták a nótát a cigányok, hogy zengett belé a csárda. Berci nagyon örült, hogy megismerhet, s általam hírt kaphat lányáról, akivel évekkel ezelőtt megszakadt már a kapcsolat. (Másik lányuk, Béres Nóri - magyar-néprajz szakos lévén - még időnként levelezik édes szüleivel, legkedvesebb édesanyjával, Béres Bertalanné, született Gál Magdával.)

Bertalan nagyon szívélyesnek mutatkozott - kár, hogy jó emberismeretemet is be tudta csapni, mivel első benyomásom az volt, igen kellemes és csupaszív emberrel van dolgom, aki ráadásul kiváló humorérzékkel is rendelkezik. Ez utóbbi bizonyítéka, hogy öklével csapkodta a faasztalt, mikor elmeséltem neki a kvaterniós történetet.
Berci is elmondta, hogyan alakult eddig az élete. Módos parasztgazdák gyermekeként látta meg a napvilágot, de aztán betyárnak állt, kifosztotta  a gazdagokat, a postakocsisok rettegtek tőle, ha csak feltűnt délceg alakja. Egyszer egy tót férfit állított meg, aki elmondása szerint csak köcsögöket szállított. Bertalanunk azonban rögtön látta, hazudik a tót atyafi, biztos aranyat rejt, ezért felszólította az edények összetörésére. A tótocska sírva csapta földhöz az egyik edényt, aztán a másikat, így sorra végig az összest. A kocsisnak már potyogtak a könnyei. Bertalannak is, de neki a nevetéstől.

-- No, ne búsuljon bátyám, megfizetem az árát! Itt van a fazekak ára” – mondta zárásképp, és egy köteg bankót csúsztatott a remegő tót zsebébe, majd ellovagolt, de még hallotta, amikor a kifosztott tót így beszél: „Nagyon jó, derék ifjú, jószívű betyárnak lenni; nekije még egyszer földhöz vágnám a fazekaimat!

Hát, ilyen jószívű betyár volt Béres Berci, de a hírnevét mégsem ezzel szerezte meg, hanem hogy feleséget is úgy rabolt magának, a szépségéről híres Gál Magdát, Bodok szépét a lováról ragadta el, mikor Magda a korsójával a kúthoz igyekezett. Híres kút volt ez... csak kár azzal a kúttal dicsekedni a bodokiaknak. Jobb volna bizony, ha behánynák, betaposnák földdel... Hogy alant röpültek, sok apró madárnak lett a temetője... temetőnél rosszabb sok bodoki lánynak.

Házasságukból két gyermek született, Klotild és Nóri, éltek boldogan. A pandúrok nem tudtak a nyomukra akadni, Berci mindig túljárt az eszükön. Éppen egy ilyen történet mesélésébe kezdett Berci, hogy miként tett bolonddá 15 pandúrt, mikor belépett egy világszép lány a csárdába, és egyenesen a betyárvezér ölébe ült. Mint megtudtam, ő Vér Klári, és fülig szerelmes Bertalanba. A szerelem kölcsönös, Gál Magda is tud róla, s haragjával üldözi a tizenhét éves forma parasztlányt.

Sűrű családi titkokat tudhattam hát meg, már ekkor gyülekeztek a fellegek, amit azonban a brügecsi bor és a sok adoma akkor még oszlatott. Így hát nem is fogtam gyanút, mikor Bertalan kijelentette, hogy visszavár. Budapesten nem fogadott semmi érdekes, így megfogadtam, hogy amint tudok, visszatérek. Mindez januárban történt, február elején még volt időm egy rövid posztra, de utána mentem is vissza a Hortobágyra. Bár ne tettem volna. Ezúttal már egyedül mentem, mivel a hűtlen Poszáta Indiába utazott önkéntes munkára egy fél év erejéig. Utamról egyedül Klotild tudott, mást nem láttam érdemesnek értesíteni. A hortobágyi kellemes időtöltésre vágytam csak, hogy újult erővel térhessek haza a közelgő kosborcsapatbéli tisztújításra. Sajnos, a sors keresztül húzta számításaim, mivel semmi sem úgy történt, mint vártam volna.

Hogy mi lett, arról a következőkben számolok be.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Salut, Kedves Olvasóim!

Kedves Olvasóim!

Több levelet is kaptam, amelyek elektronikus netnaplóm abbahagyásának okaira kérdeztek rá. Azt kell mondjam, nyomós okom volt rá, miért hanyagoltam elektronikus diáriumom jegyzőkönyvezését. Keményebb dolgok történtek velem, mint Fallon Colbyval, amikor elrabolták a földönkívüliek! Amíg én a legnagyobb bizonytalanságban hánykódtam, érthetően nem foglalkozhattam a napló vezetésével, azt meg végképp nem akartam, hogy az inkompetens B. Róbert kerüljön ismét a kormányrúdhoz. Most viszont, hogy van pár minutum nyugtom, gyorsan beszámolok életem eseményeiről.

Mint tudjátok, Gunda a halála előtt levelet írt nekem, melyben mindenféle rágalmakkal illette kedvesemet, Klotildot. Én nem akartam hinni ennek a megborult elméjű nőnek, de gondolatai mégis csak motoszkáltak a fejemben. Addig, addig, míg egy nap nem bírtam tovább, és rákérdeztem kedvesemnél, vajon miféle múltbéli titkokra utalhat ez a némber.

Klotild elfehéredett a szóra, és csak hebegett - habogott:

-- Ööööö...tulajdonképpen... miért is kellene nekem ilyen alávaló rágalmakra válaszolnom? Alig pár hete még, hogy ismét egymásra találtunk, s te máris vádaskodol?

Elszégyelltem magam a szóra és elhallgattam. Igen ám, de még akkor se tudtam nyugodni, és hiába próbáltam figyelmemet a Carmichael - féle máig bizonyítatlan sejtésre meg Goldbach sejtésére fókuszálni, minden próbálkozásom hiábavalónak bizonyult. Gunda célt ért, mert sikerült megmételyeznie napjaimat, ráadásul eléggé összekuszálta a Klotilddal való szerelmemet is.

Úgy döntöttem, legjobb, ha teszek egy sétát a Duna - parton, így utolsó vizsgaidőszakom közeledtével. Hátha a szél majd kifújja a rossz gondolatokat. Ahogy jártam az utam a macskaköves úton, utamba áll egy vénséges vén, fogatlan cigányasszony:

-- Csak egy fillért, csókolom a kezsit, lábát!

Bár nemrégiben kaptam ösztöndíjat, a tranzakció pusztán elektronikus volt, így nem volt nálam egy megveszekedett peták sem. De akadt a zsebemben egy kissé összenyomódott Vadász - szelet, amit készségesen átadtam. Hadd verje el azzal az éhét szegény pára!

-- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál. Én nem közönséges cigányasszony vagyok ám, hanem a tündérek fejedelemasszonya. Most, hogy jót tettél velem, én is teszek veled valami nagy jót.

Kicsit megijedtem, mert azt gondoltam, nem szolgál úgy szegény asszony feje, mint más rendes emberé. Amit viszont akkor mondott, az igen meglepett:

-- Ha a választ tudni akarod a szerelmeddel kapcsolatos kérdésekre, akkor menj a Hortobágyra és keresd Berci betyárt!

-- Micsoda ?- érdeklődtem volna, de addigra a szipirtyó alakja köddé foszlott. Furcsa érzésekkel mentem haza. Nem tudtam, mi tévő legyek. Elutazzak a Hortobágyra nyomozni? Igaz, hogy a BME egy láblógatós hely és nekem nem kell tanulni semmit, de akkor is, most ilyen dolgok miatt vegyek a nyakamba egy csomó kilométert? Vagy küldjem csak Poszátát? Na, de legbelsőbb szívügyemet bízzam arra a tökfilkóra?

Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy ketten utazunk majd le a pusztára, és megpróbálunk utánajárni mindannak, amit a vajákos asszony mondott. Ez tűnt ugyanis az utolsó lehetőségnek, hogy megtudjuk, mit is rejteget Klotildom múltja. Hogy milyen kalandokban bővelkedett ez az utazás, arról a továbbiakban számolok majd be.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Drága Olvasóim!

Az utóbbi időkben hanyagoltam digitális diáriumom vezetését. Lehet, hogy ez a jövőben is így lesz, mivel igencsak megsokasodtak a dolgaim. Tudnotok kell, hogy a fúzió óta ideiglenes elnök vagyok, és januárban sor kerül majd a választásokra, amelyeket szeretnék megnyerni. Ezért aztán sokat gondolkodom a megfelelő stratégián, olykor még Bene Róberttel is egyeztetek. Ismeritek a mondást, több szem többet lát.

Elfoglaltságot jelent számomra Klotild is, akivel ismét egy pár vagyunk. Minden nap elmegyek hozzá és fizikaórán történt vicces esetekkel szórakoztatom. Mondhatom, csuda jól mulatunk! Csodálatos teremtés, akinek ráadásul kiváló humorérzéke is van, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az egyik történetemen úgy nevetett, hogy majdnem ledöntötte a ládafiáról a miskakancsót.

Az elmúlt időszaknak más eseményei is voltak, így például összefutottam Hajnalkával, aki közölte, hogy bár ismét megpróbálta, most már végleges, hogy nem fut együtt a minden szempontból tökéletes Töhötömmel, mert kiderült róla, hogy egyszerre két vasat (Fe) tartott a tűzbe, és miközben Hajnit bolondította, várta őt a kedvese, az alaszkai tanulmányúton lévő Bea. Amikor ez Hajnalka tudomására jutott, irtózatos patáliát csapott, és könnyek között rohant el. Az utcán szaladt, és úgy érezte, nem bírja ép ésszel elviselni - idézet következik: - "hogy ilyen szerencsétlen ő a szerelemben". Azt gondolta, bújára jól esnék egy kis szeszes ital, így hát betért a legközelebbi vendéglátóipari egységbe, amely történetesen egy rockkocsma volt. Az emberek nem művelődni jártak ide, hanem alkoholos italokat fogyasztani, ráadásul lehetett mindenféle rockos kiegészítőket (pl. nirvánás öngyújtó) is venni. Ahogy egyre-másra gurította le a seritalokat, eszébe jutott Ádám, és úgy döntött, felhívja. Kért is egy tantuszt, és csörgött neki, kiadván magából minden felgyülemlett érzést, bevallotta legtitkosabb érzelmeit és azt is, hogy csak azért jött össze másodjára Töhötömmel, hogy őt (ti. Ádámot) feledni tudja. Hogy hogyan reagált minderre Ádám, arról nem tudott beszámolni, mivel éppen indult a vonatom Pécsre, így nem hallgathattam tovább az áradozásait. Amint viszont megtudok valamit, kedves Olvasók, megígérem, beszámolok róla Nektek.

Amikor hazaértem, a buszmegállóban Jutka nénivel, a postásunkkal futottam össze, akitől megtudtam, hogy a fia rendőrségi ügybe keveredett. Ejha - gondoltam magamban és még füttyentettem is hozzá. Jutka néni sokat panaszkodott, és utóbb azzal vált el tőlem, hogy jött a nevemre levél, így ha már összefutunk, átadja nekem. Majd megállt bennem az ütő, amikor megláttam a kissé gyűrött, viseletes borítékot. A feladó ugyanis nem volt más, mint Gunda!!!!

Ennek az álnok némbernek rengeteg súlyos bűn terheli a lelkét, de legfőképp az, hogy aljas módon átvette és lezüllesztés céljából sokáig vezette elektronikus naplóm. Bár utána Bulgáriába ment, hogy apácaként vezekeljen és egy avar támadásban életetét vesztette -- nincsen okom őtet gyászolni --, úgy látszik halála előtt még postára adott egy levelet. Mit akarhat vele? Vajon mit írhatott? Alig tudtam tűrtőztetni magam, hogy ne Jutka néni előtt bontsam fel a küldeményt. Amint hazaértem, rohantam is a szobámba, hogy elolvassam. Majdnem fellöktem a nálunk tartózkodó fatért, aki örömmel újságolta, hogy az iskolaigazgató megvette a Pipitér című akvarelljét. Gondolhatjátok, mennyire érdekelt mindez!

A levelet feltéptem, és mohón olvasni kezdtem. Az írás tartalmát itt most nem ismertetem, de elég szerintem hozzá annyi, hogy igencsak ártó szándékkal írtódott, és célpontja nem más volt, mint szerelmem: Klotild. Gunda őrületét ismerve egy legyintéssel elintézhettem volna az egész ocsmány rágalmat, de sajnos utalt olyan körülményekre, amelyek nyomán világossá vált, Klotild múltja súlyos titkokat rejt.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Szia, Kedves Blogolvasóim!

Mint múltkorában említettem, jóapámat ismét kis hazánkba vetette a sors. Természetesen Szederkénybe is ellátogatott, hogy megbeszélje a kultúrosokkal a kiállítás részleteit. Szombat este hozzánk is beállított, hozott magával sok-sok hasznavehetetlen ajándékot (nekem például ciklámen nyakkendőt kis fekete vízilovakkal, anyámnak és Gittnek meg kalucsnit). Az ajándékon kívül hozott még egypár szakállas viccet, ami nem volt egy nagy élmény.

-- No, családunk trónörököse -- nyomott egy barackot a fejemre vacsora közben --, hogy ityeg a fityeg?

-- Köszönöm, jól.

-- Aztán van-e valami nőci a láthatáron?

Idegesen kavargattam a palóclevesem, és megpróbáltam udvariasan kitérni a válasz elől. A fatért nem is érdekelte annyira, mert nemsokára ósdi viccekkel kezdett el bombázni.

-- No, Gyuszikám, ha már ilyen nagy matétazseni vagy, azt mondd meg nekem: mi a gyertya közepének felének négyzete?

Sajnálkozó tekintetet vetettem atyámra.

-- Jó lenne, ha nem vizsgáztatnál engem.

De ő nem zavartatta magát, nagyot húzott a kisfröccsből, és harsogva közölte:

-- Hát 64! A gyertya közepe a kanyóc, fele nyóc, nyócszor nyóc az 64! Hahahaha! -- És öklével nagyot csapott az asztalra, akkorát, hogy véletlenül a földre söpört egy félig lerágott csirkecombot (amit aztán később Bogyó néni magával vitt Tráján nevű ebének).

Meg kell mondjam, Blogolvasók, nagyon idegesített már a fatér ostoba "viccelődése", főleg, hogy fogalma sincs az igazi humorról. Nem mondom, én megpróbáltam régebben jobb irányba terelni az ízlését azzal, hogy fizikaórán esett vicces történeteket meséltem neki, de hiába. Úgy tűnik, teljesen alulfejlett a humorvilága, ez ellen penig nem tehetek semmit.

De már óvodás koromban is ilyen volt. Egy ízben, mikor láthatásra jött, és anya örömmel újságolta neki, hogy az óvónő ódákat zengett matematikai tehetségemről: gondolta, "megviccel".

-- Kisfiam! Aztán tudod-e, mennyi tíz hatod meg tíz hatod?

Természetesen a törtek témaköre még nem tananyag a dedóban, de én már rég tisztában voltam ezekkel a fogalmakkal. Sőt még az a szerencse is megadatott, hogy éles eszemet nemcsak a Tudományban, hanem a gyakorlati életben is kamatoztathatom. Jelen esetben például gyorsan összeadtam a két törtet, ami ugyebár húsz hatod, ami nyelvtani homonima a "húzhatod" ható igeképzős, egyes szám második személyű, határozott ragozású igével. Ez a humor forrása is: a viccmondó ugyanis ezt szándékosan félreértelmezi, és a "poen" kimeneteként jól megráncigálja a delikvens kefefrizuráját. Ehhez nekem semmi kedvem nem volt, ezért kissé megvető pillantással közöltem a fatérral a végeredményt:

-- A pontos eredmény 3,3333.

Jóapám kissé ostoba fejet vágott, én meg otthagytam, és visszamentem kuckómba játszani a periódusos rendszeremmel. Oh, régi szép idők!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Olvasók!

Múltkori találkozásom a rettentő unalmas Ildivel igencsak kifárasztott, utána egy hétig csupa vicces esetet olvastam gyűjteményből, hogy ellaposodott kedélyemet fellendítsem némiképp. Jelentem, sikerült. A platina-patina sztorit olvasván még csak mosolyogtam, a majomkosbor esetén már kuncogtam is, de amikor sorra került az ominózus kvaterniós történet, elemi erővel tört föl belőlem a kacagás olyannyira, hogy a szomszéd szobában dolgozatokat javító édesanyám véletlenül helyesnek fogadta el a Thalesz-tétel egy hibás bizonyítását.

Hangulatomat az is javította, hogy találkoztam Klotilddal, aki mézeskalács szívet hozott nekem, és úgy könyörgött, fogadjam vissza.

-- Lárifári -- mondtam neki, azóta egy pár vagyunk megint. Nem is értem, miért hagyhattam el ezt a csodás teremtést amiatt a sótlan Ildi miatt. Klotild most is olyan áhítattal hallgatta történeteimet, mint régen, és a hihetetlennek tűnő részeknél elkerekedtek csillagszemei szódásüveg szemüvege mögött. Szerelmünk nagyobb hőfokon ég, mint valaha!

Másik fontos hír, hogy édesapám ismét ellátogat majd Szederkénybe, mivel a helyi kultúrotthon kiállítást szervez. Reményli, hogy néhány jobban sikerült csendéletét sikerül rásóznia az érdeklődő publikumra.

Barátsággal ölel titeket,
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának hatodéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

Kedves Blogolvasó Publikum!

Elnézésteket kérem a hosszú hallgatásomért. Bizonyára magyarázatot kívántok, mire fel ez a hosszú szünet. Nem is maradok ezzel adósotok: történt ugyanis, hogy egy kellemesnek ígérkező esemény szomorú véget ért. De nem szaporítom tovább a szót: halljátok az igazságot.

Említettem Nektek, hogy pár héttel ezelőtt volt szerencsém összefutni egy hölgyeménnyel a közértben, aki kísértetiesen hasonlított Piroskámra. Később még egyszer láttam ugyanezt a delnőt, ezúttal az Egyetem téren. Bár Babos néni meggyőzött arról, hogy Piri leánya a SZU-ban tartózkodik, szavai kétkedéssel fogadtam, hiszen a saját szememmel láttam az utcán a darázsderekű, fekete sörényű, csillogó szemű teremtést. Telefonozni nem akartam a Babos-rezidenciára, ezért úgy döntöttem, kivárom az alkalmat, amíg újra összefutok vele valahol.

Néhány hétbe tellett, de kívánságom teljesült: a hentespultnál volt szerencsém belebotlani.

-- Szia, lány! -- köszöntem neki illendően.

-- Szia, pupák. Honnan ismerjük egymást?

-- Elfelejtetted tán, kedves Piroska, hogy mi annak idején együtt futottunk?

-- Összekeversz alakivel, apafej. Az én nevem Ildi. Borsós Ildi.

-- Borsós Ildi? Nem Babos Piri vagy?

-- Téves kapcsolás, öreg fiú. Szövegelj a zsebembe, majd holnap kiválogatom.

Piroskámnak köszönhetően tudtam, hogy mit takar ez az utóbbi kifejezés (gy. k. nem ér rá), ezért bátorkodtam megkérdezni, esetleg máskor ráér-e. Tudnotok kell, kedves Olvasók, hogy a Klotilddal történt szakítás óta facér vagyok, ezért gondoltam, változtatni kellene ezen az állapoton. Erre a célra pont megfelelő a darázsderekú, loboncos Piri... azaz Ildi. Mert tudnotok kell, hogy kiköpött mása volt kedvesemnek ez az ismeretlen leányzó. És mivel Pirivel annak idején nem is zártuk le a kapcsolatot, ez a befejezetlen viszony most elementáris erővel egy másik nő iránt éledt újra.

Megkérdeztem hát Ildit, lenne-e kedve a héten valamelyik nap a BME Stoczek menzáján elkölteni az ebédjét -- velem. Ildi igent mondott, én pedig lelkesen készülődtem, hogy nőmet elkápráztassam a nagy napon. Gyűjtöttem pár fizikaórán történt vicces esetet, de nem akarván kockafejűnek látszani, kerestem két botanikai, illetve egy csillagászati témájú vicces esetet is.

Nőm kockás illetve csíkos felemás ingben és neonzöld cicanadrágban érkezett, kezében táskarádió, amiből csak úgy bömbölt az Universal együttes. Ez már valami! Hellyel kínáltam és némi csokoládéval, amit ő nem fogadott el, mivel eperajkai között golyórágót sodorgatott.

Hozzá is láttunk a beszélgetésnek, amely során a téma véletlenül a kémiaórán történt vicces esetekre terelődött. Micsoda véletlen! Ez épp kapóra jött, hogy elmondhassam néhány gyöngyszememet, mint például azt, amikor Salga Tibi azt mondta, hogy a foszfor jele az F.

Ildi faarccal ült a helyén.

-- A humor tárgya jelen esetben az -- próbáltam elmagyarázni, hátha nem érti --, hogy az F a fluor vegyjele és nem a foszforé. Attól tartok, nem figyelsz, kedves Ildi. De idesüss, van másik mókás történetem! Szerencséd, hogy egy ilyen mókamesterrel találkoztál, mint szerénységem!

Akkor elmondtam neki azt a történetet, amely során valamelyik hüpe természetes szám helyett kvaterniót mondott. Utána pedig azt, amikor valaki azt hitte, hogy a közlekedőedény az ételhordó.

Ildi alig láthatóan elmorzsolt egy ásítást. Megmondom őszintén, kedves Olvasók, kissé elbizonytalanodtam, hiszen velem még sosem történt ilyen. Mivel személyem garancia a szavahihetőségre, elhihetitek, hogy eddig minden tréfás esetem elmesélését kirobbanó kacagásorkán fogadta, legyen a helyszín éppen a Balaton, vagy a BME menzája.

-- Kedves, Ildi, netán hiányos a reáliákban szerzett ismereteid tárgyköre? Vagy túl alacsony az intelligenciakvóciensed? Vagy -- horribile dictu -- hátul álltál, mikor a humorérzéket osztogatták? Vagy csak arról van szó, hogy feszélyez a helyzet, hogy egy ilyen mókás és okos ember társaságában kell osztoznod, mint amilyen én vagyok?

-- Hé, pupák -- mondta Ildi -- áruló jegyet kaptam klóranyónál! Csetüre ampervadászatban, és szintén szegletes elvtárs a buggyantak óráján, de ott csak azért, mert a kipreparált gyerekek termében  az akusztika rossz volt, így téves kapcsolásban részesültem. Bár ott a Totya mondta, lesz balhé! Na jó, almás! Szóval, hé, te, apuskám! Hol a puskám?, vagyis: TE egy unalomzsák vagy! A történeteid olyan laposak, a gyogyós is kiszámítja, mi lesz a poen! Mindig csak arról van szó, hogy valaki téveszt, te meg a hasat fogod.

Meg kell hagyni, kedves Olvasók, alig-alig értettem, mint mondott ez a lány. Látszik, kopik a szlengműveltségem.

-- Úgy érted, hogy nem találod viccesnek, amiket elmondtam?

-- Úgy, úgy! Nemcsak én nem tartom nem viccesnek, hanem nincs ember a föld színén, aki ezeket viccesnek tartaná. Legfeljebb az ilyen kockafejeknek tetszhet, mint amilyen te vagy. Én mentem. Lö pá!

Leforrázva ültem ott. Még a rendelt mignontól is elment az étvágyam. Úgy látszik újabban csupa rossz övezi vicces eseteimet. Először az albumot égettem porrá tréfámmal, most meg kisül, hogy egyesek egyáltalában nem tartják viccesnek azokat, amiket elmondok.  El sem tudom képzelni, milyen sivár élete lehet egy olyan perszónának, aki képes egyetlen mosoly nélkül meghallgatni ezeket a történeteket!

Ekkor eszembe jutott Klotild, aki mindig olyan szívesen fogadta adomáimat. Talán nem lesz ellenére, ha a hétvégén felkeresem, és megosztom vele az újabb termést.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Mély megrendüléssel vettem tudomásul a hírt, miszerint 85 éves korában elhunyt a fraktálgeometria felfedezője, a Mandelbrot-halmaz névadója: Benoit Mandelbrot, a kiváló, lengyel származású francia matematikus. Munkássága előtt néma főhajtással adózom.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Kedves Blogolvasó Publikum!

Kedves Olvasók!

Lectori salutem!

Gőzerővel dolgozom Piri megtalálásán. Bár Babosné úgy tudja, hogy lánya Leningrádban tartózkodik, ennek ellenére én mégis kétszer abban a szerencsében részesülhettem, hogy láttam őt. Az itt feszülő ellentmondást úgy oldottam fel, hogy rájöttem: Piroska édesanyukájának tudta nélkül tért vissza kishazánkba. Feltételezhető, hogy itt valami titok lappang. Hogy mi, arra csak úgy jöhetek rá, ha beszélek Pirivel. Azt is kiokoskodtam, hogy egykori kedvesem valószínű valamelyik haverinája -- Tecára vagy Jolira tudok gondolni -- vendégszeretetét élvezi. Mivel azonban ezen hölgyek elérhetőségét nem tudtam, úgy döntöttem, célszerű, ha azon helyeken grasszálok, ahol megláttam őt. Nagy az esélye, hogy újra felbukkan.

Leültem hát az Egyetem tér újonnan épített ülő alkalmatosságaira és várakozó állapotot vettem fel. Alig telt el egy fertályóra, mikor régi kedves ismerős bukkant fel. Sajnos nem Piri volt az, hanem Hajnalka. Igencsak megváltozott ez a lány, amióta nem láttam! Hosszú fekete lapszoknya volt rajta, vörös-fekete foltos bakancs, egy sötétbordó top, szeme erősen feketére festve, a haja is szinte tiszta fekete volt, csak néhol lehetett benne felfedezni egy-egy vörös csíkot.

-- Alul farmer, felül bőr, kedvencem a csapolt sör! -- kiáltott felém.

-- Igencsak másképp festesz, mióta nem láttalak, kedves Hajnal -- mondtam, mert nem tudtam szó nélkül megállni. Hajnalka akkor előadta, hogy az élete valóban 180 fokos (pi radián) fordulatot vett. A minden szempontból tökéletes Töhötömről kiderült, hogy egyáltalában sem tökéletes, arra viszont jó volt, hogy bevezesse Hajnalkánkat a rocker szubkultúrába. Sokat ivott a Múzeum nevű helyen, ahol lehetett mindenféle rockos kiegészítőket is kapni. Ez nem ám egy olyan múzeum volt, ahol művelődni lehet: ez egy kocsma volt, a rockerek gyülekezőhelye.

Amikor Töhötömből kiábrándult a mi Hajnalunk, igen mély letargiába esett. Vajon megérte felvenni a rocker életstílust? Van perspektíva csövesként? Amint így töprengett a parkban egy esős szeptemberi hétvégén, hát felbukkant egy klapec. A srác leült mellé, és elkezdett kotorászni a zsebeiben. Közben Hajnalka végigmérte: sötét haj, zöld szemek, fekete farmer, alvinos póló, bőrkabát, kék foltos bakancs... nem is néz ki olyan rosszul...

Aztán a srác abbahagyta a keresgélést a zsebében, és elővett egy doboz cigit, már épp rágyújtott volna, mikor odaszól Hajnálkához:

-- Nem zavar, ha telefüstölöm magam meg téged is?

-- Nem zavar. Nem akarsz adni egyet?

-- De... ha kérsz...

Így mindketten elkezdtek hódolni káros szenvedélyüknek és közben elkezdtek beszélgetni...

-- Téged hogy hívnak? - kérdezte a srác.

-- Hajnalkának.

-- Szép név. Én Ádám vagyok.

-- Aha. És voltál te mostanában a Múzeumban? -- kérdezte Hajnalka.

-- Persze... mikor?

-- Olyan két napja.

-- Persze... szinte mindennap ott vagyok.

-- Jó, akkor téged láttalak.

-- Az jó...

És tovább beszélgettek... egyszer csak Ádámnak mennie kellett, de otthagyott egy tel. számot... mint barát. És Hajnalka is úgy érezte, ő is szintén csak barát.

Igen ám, csakhogy mostanra már kezdenek megváltozni a lány érzései. Éppen ezt ecsetelte, amikor konstatáltam, hogy besötétedett, és mára Piroska megjelenése már biztosan nem várható. Búcsút vettem hát kohómérnök barátnőmtől, és fütyörészve hazaballagtam a macskaköves úton.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának VI. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon (a csúszás magánéleti, nem penig tanulmányi természetű [gy. k. nem vagyok göde])

Kedves Olvasók!

Legutóbb nem számoltam be arról, hogy miként alakult kedves exosztálytársnőm, Kata élete. Erre azért nem került sor, mivel vele külön is találkoztam, hogy részletesen elbeszélhessük egymásnak, miként alakul sorsunk, és persze hogy megoszthassam vele a legfrisebb fizikaórán történt vicces eseteimet. A találkozó színhelye egy hangulatos kis kávéház volt, mégpedig az Alibi, az Egyetem téren. (Nem a reklám helye, de a történeti hitel megkívánja a helyszín pontos jegyzőkönyvezését. És a linzerük csodás!) Kata éppen Attilát volt meglátogatni, bár munkahelye Szederkényhez köti, hiszen ott dolgozik mint a művelődési ház alkalmazottja. Megérte hát elvégezni a nehéz egyetemet, hiszen pikpakk talált munkát. A magyar--művelődésszervezői diploma nagyon piacképes manapság. Katáról tudni kell továbbá, hogy írónak készül, és már sok szép verse jelent meg a Kéméndi Hírmondóban, amelyet nagybátyja szerkeszt, aki nagyon szigorú.

Kata azért volt Budapesten, hogy jogszigorló kedvesének töltött paprikát hozzon. Nincs jobb, mint a hazai koszt!

Én hamarébb érkeztem -- mint utólag kiderült, Katának elromlott a hajszárítógépe, így csak késve tudott elindulni találkánkra --, beültem hát a vendéglátóipari egységbe. Rendeltem egy forró kapucínert, és elővettem táskámból a Fizikus Közlöny legutóbbi számát. Mivel azonban semmi újat nem tudott mondani nekem, elkalandozott a figyelmem, és álmodozva kitekintettem az ablakon. Az Egyetem téren nagy volt a sürgés-forgás, hiszen az aktatáskás, öltönyös joghallgatók és a kiskosztümös joghallgatónők serényen igyekeztek a Justitia Templomába. A szürke-fekete tömegből azonban kivált egy neonzöld, válltöméses pulóver és egy csíkos olasz farmer.

-- A nemjóját! -- kaptam fejemhez. -- Megint csak a képzeletem játszik velem? Ez nem lehet más, mint Piri.

Utána akartam rohanni, de a pincér jelezte, hogy fizetnem kell. Mire előkapartam az aprót, a légies tüneménynek már csak hűlt helyét találtam. Szomorúan roskadtam vissza a bögrém mellé. Azt éreztem, közel járok a megbolonduláshoz. Ebbéli aggályaimat az időközben megérkező Katának is elmondtam.

-- Hát, Gyuszikám -- mondta Kata, aki a magyar szakon tanult pszichológiát is --, ez azt mutatja, hogy nem zártad még le teljesen a Pirivel való kapcsolatod. Ez azonban, bárhogy is nézzük, Klotilddal szemben nem fair, hiszen tudjuk, hogy egy kapcsolatot csak a kölcsönös őszinteségre lehet építeni. Nem szabad hazudni, mindig ki kell mondani, mit érzünk. Tudjuk, hogy a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. A Joyban is megírták, hogy az embernek egy szíve van, nem lehet kétfelé szakítani. Választanod kell -- ezt tanácsolja a Cosmo is --, Piri vagy Klotild!

Volt valami abban, amit kedves barátnőm mondott. Nem hiába, ő nem büfészakon lógatta a lábát, mint mi, itt a BME-n! Már bánom, hogy nem a PTE-re jelentkeztem művelődésszervezőnek vagy kommunikáció szakosnak, akkor most nem lennék ekkora kalamajkában.

A tanácsot megfogadva még aznap felkerestem Klotildot. Természetesen vettem neki gyöngyvirágot meg bonbont, hogy mégse legyen olyan fájó az esemény.

-- Kedves Klotild -- néztem a szemeibe --, úgy érzem, ellaposodott a kapcsolatunk. Mi nagyon különbözőek vagyunk, mint tűz és víz (H2O). A szerelmes nő szavát futó patakba kell írni meg a szélbe -- ez már számomra is nyilvánvaló, hiszen te nem segítettél meg engem, amikor bajba kerültem. Így hát azt javaslom, te jobbra, én balra.

-- Gyula, engem ez most derült égből villámcsapásként ér -- rebegte Klotild --, hát nem jelent neked semmit az együtt töltött három csodálatos hónap?! Azok a piknikek! Az Angolpark! Nemhiába, vándormadár a férfihűség!

-- Én már döntöttem és döntésem megmásíthatatlan...

-- Ezt érdemlem? Délelőtt stemplizek, délután kontírozok, és akkor jössz, hogy mindennek vége. Még a lemezt se adtad ide... -- pityergett. -- A születésnapodra horgoltam neked falvédőt. Hát az sem jelent semmit? Rajta a szöveg: előbb rendet rakok, vasalok, csak utána szórakozok...

-- Adieu! -- köszöntem el. Még hallottam, amint a mögöttem becsukott ajtón ripityára törik a miskakancsó. Szegény Klotildnak kissé ziláltak az idegei. Remélem, a bonbon megvigasztalja. A boltos kisasszony azt mondta, hogy a bonbon alkoholtartalma lazítóan hat. Úgy legyen!

Én pedig elhatároztam, ha törik, ha szakad, megkeresem Piroskát és rendezem a függőben lévő ügyeket!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula