Kedves Blogolvasó Publikum!

Úgy tűnik, igaznak bizonyul az a mondás, miszerint csőstül jön a baj. A múltkori eset Galois-val igencsak megviselt, és még ausztrál botanikai szaklapjaim olvasgatása is alig-alig csillapította zaklatott idegállapotomat. Ülök bent a szobában -- odakünn verőfényes napsugár szórta aranyát. Úgy döntöttem, egy kiadós séta mégis helyrebillentheti zavart idegeimet. Igen ám, de a séta közben sem pihentek agytekervényeim, és a Klauzál tér környékén egy brilliáns ötlet jutott eszembe a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtéssel kapcsolatban. Visszagaloppoltam hát a kollégiumba, hogy kolosszális ötletemet lejegyezzem. Az izgalomtól teljesen felspannolván téptem fel a szobaajtót, hogy minél előbb papirosra vethessem zseniális gondolatom. De a szobába lépve olyan megdöbbentő látvány fogadott, hogy alig kaptam levegőt!

Egy alak görnyedt B. Róbert exlakótárs (és ez az ex a lehető lexerencsésebb fejlemény) íróasztalára.

-- Tyhű, a mindenségit! -- kaptam homlokomhoz. -- Talán nem az elvetemült matektanár tért vissza orozva, hogy megszerezze maradék jegyzetem is?!

Odaléptem hozzá:

-- Mondd csak, hát te ki vagy?

Az alábbi arc nézett velem szembe:

-- Öö... khm -- nyeldekelt, miközben zavarának jelei izzadságcseppek formájában ültek ki homlokára.

-- Ki vagy? -- ismételtem meg a kérdést.

-- Én lenni Szergej bohóc a Nagycirkuszból.

-- Ahá -- vakartam meg a fejem búbját. -- Az mindjárt más. Szabad kérdeznem, hogy jutott be mégis a szobába? Hiszen az uraság bohóc, nem penig ártista.

-- Engem engedni be tavariscs Szokoli. Már itt sem lenni.

Azzal elindult volna, ám nem átallottam meg, hogy feltegyek neki egy kérdést. Bár már szívem Suliért dobog, azért a "múlt bele-bele szúr még a szívembe", s ilyenkor eszembe jut Piroska.

-- Kérem, ha már úgyis ide csöppent hozzám, hadd tegyek már fel egy fontos kérdést. Mivel maga is Oroszhonból jött, nem ismer véletlenül egy Babos Piroska nevű elvtársnőt?

-- Sajnos nem tudni, kiről van szó. Szajonara.

-- Szajonara? -- ütötte meg fülem a köszönés. -- Nem véletlenül Daszvidanyát akart mondani?

(A kiváló Szerjózsa révén ugyanis ragadt rám némi Mengyelejev és Nyebülicin nyelvéből.)

A furcsa szerzemény ekkor felkapta az asztalról az ottfeledett Hild E. –- Wittmann M.: Fizika laboratóriumi gyakorlatok (Műegyetemi Kiadó) c. kiadványt, és már rohant volna kifele, mikor én elálltam az útját. Mint két vad tigris feszültünk egymásnak, keményen dulakodni kezdtünk. Átsuhant az agyamon, hátha tényleg a matektanár az, aki ilyen rút fondorlatot eszelt ki ellenem, és egy pillanatra bizony meg is tévesztett. Olyan dühös voltam, hogy káromkodni kezdtem:

-- Azt a véges mélységű potenciálgödrét!!!

Az arcomra kiülő indulat megrémisztette a pernahajdert, aki hátrébb lépett. Vesztére megtántorodott a szemeteskukában, és teljes hosszában végigvágódott a padlón.

-- Most kiderül, ki vagy te, idegen! -- léptem hozzá, és letéptem az álorcát. A szerencsétlen védekezni próbált, de addigra már késő volt. Kezemben volt az áruló maszk!!! A földön heverő személy láttán alig hittem a kuklyukamnak... A retinámra vetülő kép Bene Róbert alakját formázta!

-- Azt a térbeli rotátorát! Hát te meg mi a abszorpciós röntgenspektrumot keresel itt?!

A szánalmas figura halkan nyöszörögte:

-- Jaj, Gyula mester, kérlek, ne bánts!

-- Utoljára kérdem! Mit kerestél itt?! Csak nem a kölnivizemre fájt a fogad, te bestia!?

-- Nem vagyok akkora alkoholista -- mentegetőzött Robi, aki annyira megzavarodott, hogy képtelen volt felfogni metaforám. -- Csak a könyvemért jöttem volna. És már itt sem vagyok!

-- Tűnj el innen, de a fénysebességnél is gyorsabban!!!

Felháborító, nem, kedves olvasók? De most csalatkoznotok kell reményteikben, ha azt hiszitek, hogy ezzel vége a posztnak. A történetnek ugyanis van folytatása is. Nem említettem, hogy ezen eset megtörténésének időpontja tegnap volt. Ma pedig Robi egy halom szendviccsel lépett be (ezúttal a krumpliorrot otthon hagyta), hogy kiengeszteljen. Nem említettem, hogy ezen eset megtörténésének időpontja tegnap volt. Mondanom sem kell, hogy nem kértem a kotyvalékából, hisz ki tudja, mit kevert bele. Hiába tökfej a vegytanhoz, azért nála mégsem lehet tudni.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.