Nyájas Olvasók!

Ezúton jelentem visszatérésem székesfővárosba, a miskolczi ügyek ugyanis odáig fejlődtek, hogy azok intézésében M. Poszáta sokkalta alkalmasabb ember, míg én -- és ezt szerénytelenség nélkül állíthatom -- jobban jeleskedem az elektronikus napló vezetésében, mint ő. De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, röviden prezentálom, mit végeztem én Miskolcon, ahol oly sok árnyalatban pompázik a kohók füstje a város felett.

Mint arra bizonyára emlékeztek, kedvesem, F. Skolasztika halálhírét hallva azonnal felpattantama Tulipán IC-re, melynek neve botanikus lelkemnek igen tetszett. A pályaudvaron nem fogadott senki, ezen nem is csodálkoztam, mivel nem jelentkeztem be interurbán hívás útján a Hintalan hajlékba. No, de ez nem szegte kedvem, utamban úgyis hátráltatott volna a jókedvű Hajnalka, aki biztosan agyonfárasztott volna jótét kérdéseivel. Elindultam tehát a rendőrkapitányságra, hogy a szerencsétlen halálesetről még többet megtudjak. Az őrsön a fánkot nagyon kedvelő, szabadidejében gyakran sodukuzó Albert főhadnagy (Albert Zoltán az igazi neve) fogadott.

-- Szeretném látni a holttestet! -- hozakodtam elő kérésemmel, és a derék tányérsapkás nem gördített komolyabb akadályokat elém, miután közöltem, hogy a szerencsétlenül járt hölgyemény mátkája vagyok. Ám még mielőtt beléptünk volna a halottasházba, áttekinthettem az elhunyt adatait: Ferenczi Skolasztika, 23 éves szövőnő... hohó! De iszen ez nem is az én Skolasztikám.

Ez utóbbi mondatom hangosan is elhagyta ajkaim, s hozzá tenyeremmel a homlokomra csaptam. Egy mázsás (q) kő gördült le keblemről, s az addig ólom (Pb) súllyal szívemre nehezedő fájdalom egy csapásra semmivé lett! A biztonság kedvéért vetettem még egy pillantást az elhunytra, és lőn: tényleg nem az én Skolám volt. Ami per se intelligitur már az adatokból is nyilvánvaló volt, hiszen nem egyezett sem a kor, sem a foglalkozás, sem a szóvégi "i", mivel tudvalevő, hogy Sulim "y"-nal írja becses családnevét.

Fütyörészve, a temetésre készített koszorúmat lóbálva (melyre a "Búcsúzik tőled szerető mátkád, ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója [kondenzált anyagok fizikája szakirányon]" szöveg díszelgett) távoztam a halottasházból. Ámbátor megállapítottam, hogy az immáron funkciótlanná vált koszorúval mégis csak kezdeni kéne valamit, ha már oly sok pénzt rááldoztam.

-- Ez így mégiscsak cink (Zn) helyzet -- morfondíroztam. De aztán eszembe jutott a megoldás: miért is ne kereshetném fel a Ferenczi családot? Bizonyára örülnének a szép koszorúnak. El is mentem hát a megadott címre kondoleálni, ahol kedvesen fogadtak, sőt még a halotti torból is részesülhettem. Gondoltam, ha már ott vagyok, néhány fizikaórán esett vicces történettel megpróbálom jobb kedvre deríteni a gyászoló családot, s örömmel tapasztaltam, hogy a gyászoló családtagok sápadt arcán halvány mosoly jelent meg, főleg a kvaterniós történetet hallván.

-- Szegény Skolasztikám is a BME-re készült -- mesélte az édesanya. -- Szövőnő volt, de estin végezte a középiskolát, majd levelezőn a művelődésszervező szakot. De aztán akkorát csalódott szegénykém, hogy az emberek egyáltalán nem vevők a népművelésre, hogy átpártolt a műszaki pályához.

-- Mi a szösz -- vakartam a kobakom elképedve.

-- Még az állami középfokú nyelvvizsgára is jelentkezett -- folytatta a mama. -- Törekvő lány volt! Órákig ült a könyvtárban, és szorgalmasan biflázta az idegen szavakat. És ekkor... ekkor...

Nem tudta folytatni, mert a kellemes elbeszélés görcsös zokogásba fulladt, így jobbnak láttam távozni. A koszorú ügyét mindenesetre elintézettnek tekintem.

Visszatérve a Hintalan-lakba kifaggattam Hajnalkát, mit tud az én Ferenczy Skolasztikámról, de nem volt túl informatív.

-- Az utóbbi hetekben nem beszéltünk egymással -- mesélte. -- Hiába ajánlottam, még a lakbérről és a rezsiről sem akart tárgyalni velem! Egyik reggel fogta a cókmókját, mindössze annyit mondott: "Szevasz!", és ismeretlen helyre távozott.

Bizony bosszankodtam, hogy Hajnalka nem tudott kellő információval szolgálni, de mindenesetre pozitív (+), hogy Skolasztikám él és virul! Kimentem hát a Tiszai pu.-ra, és a jól végzett munka utáni elégedettséggel szálltam fel a Vércse IC-re, amely visszarepített székesfővárosunkba.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.