Nyájas Olvasók!

Képzeljétek: Jutka néni, a postásnő (akinek Zoli fia arról álmodozik, hogy kis munkával nagy pénzt keressen és jelmondata: dolgozz keveset, nem ér baleset), egy hatalmas borítékot hozott nekem a mai reggelen.

-- Tyűha! -- kaptam a fejemhez -- Csak nem doktor Mihály György jött könyörögni, ogy menjek PhD-re?

-- A címzés szerint -- mondta Jutka néni -- a feladó valamilyen Mirella...

-- Ó, akkor csakis az osztálytalálkozóról lehet szó!

-- Hogy repül az idő -- mondta a postásnő --, Zoli fiam is, nemrég még éppen felállt a mászókában, maholnap meg már sikeres üzletember!

Egy kicsit csevegtünk még, bár meg kell hagyni, kedves olvasók, az én gondolataim akkor már az osztálytalálkozó körül forogtak. Vajon jó benyomást fogok kelteni? Vagy -- horribile dictu -- esetleg elrontom a bemutatkozásom? Vajon jól fog állni csokornyakkendőm? És az elmondott történetek kellő sikert aratnak majd? Vagy ismét akkora lesz a siker, mint a vici esetében? Az semmiképp se lenne jó. Igaz, ami igaz, a tanáriban tetszést arattam a történeteimmel, de egyre inkább érzem, kétélű fegyvert fogtam a kezembe, amikor adomázásba kezdtem. Evidensnek vettem a kirobbanó sikert, és nem számoltam azzal, milyen veszélyeket rejtegethet magában. Az osztálytalálkozóra tehát fokozott figyelemmel fogok készülni. Persze, ott válogatott társaság lesz, nem olyan lumpen alakok, mint mondjuk Karesz vagy a tohonya Josh, a hebehurgya Nusikáról már nem is beszélve.

Miután befejeztem a beszélgetést a posta alkalmazottjával, hátravonultam szobámba, és készülni kezdtem az osztálytalálkozóra. Bár anya nem nagyon örült, hogy a pince mélyéről előszedtem a régi füzeteket -- ő csak a porforrást látja benne, de ez az ő korlátoltságának bizonyítéka, és semmit sem von le azon tény értékéből, milyen felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű vicces eset mennyiség rejtezik a lapokon! Példának okáért most bukkantam erre a gyöngyszemre.

Egyszer, még elsőben a fizikatanárnő egy rutinkérdést tett fel a már akkor nagyon gyengén muzsikáló Salga Tibinek. Salga Tibi egyébként buta. Ez kell a történet megértéséhez. Szóval, a tananyagmozgató így szólt:

-- Tibikém, definiáld, mi az az anion.

Tibi egy darabig bámult, mint borjú az új kapura, és csak a légy zümmögését lehetett hallani az osztályteremben. De volt még egy hangforrás is! Mégpedig a ceruzahegyezőm: valami megsúgta, hogy Tibi rossz választ ad majd, és kár lett volna veszni hagyni egy újabb adomát. Verba volant, scripta manent -- mint tudjuk.

Tibi nem is hazudtolta meg önmagát:

-- Hát... az angolul a hagyma!

Lett olyan egetverő kacagás, hogy kis híján megrepedtek az osztályterem falai. Salga Tibi akkora egyest kapott, ami átlógott még a két naplószomszédjához is! Micsoda poen! Magam csak visszafogottan kuncogtam, de Mirella annyira nevetett, hogy elkezdett cigánykerekezni. Ritának is megfogyatkoztak a zsebkendőkészletei és ma mindig mogorva Teti Tóni is eleresztett egy istenes vigyort.

Ti is, kedves olvasók?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.