Kedves Olvasóim!

Ahogy ígértem, folytatom az elmúlt hónapok eseményeinek jegyzőkönyvezését. Történt, hogy február elején fogtam magam, és a kör-IC-re felülvén a Hortobágyra utaztam, gondoltam, ott töltök egy hosszú hétvégét, mielőtt megkezdem utolsó féléven a József Nádor Politechnikumban.

A csárdában a megszokott kompánia fogadott, úgymint: Berci, Rózsa József, Savanyú Sándor, Szikra Jóska, Sobri Balázs. Éppen körbe adogatták egymásnak a pályinkás butykost, amikor Sanyi dühödten konstatálta, hogy az bizony kifogyott. Úgy döntött, lemegy a pinecébe némi magas oktánszámú magához veendő. Engem is invitált, de nem értem rá, mert éppen azt meséltem a többieknek, hogy egyszer az egyik osztálytársam az egyik feleléskor patina helyett platinát mondott.

Közben megérkezett a szépséges Vér Klári is, és imígyen szólott:

-- Hej, Gyula, ha látnád, hogy micsoda gyönyörű Fissidens algarvicus egyedek teremnek meg a csárda pincéjében!

-- Az semmi! Én olyan szép Orthotrichum rogerit láttam -- szólt Savanyú Sándor.

-- És mindkettőnek 5000 HUF az eszmei értéke! -- mondta Sobri Balázs.

-- Te csak fogjad be a pofád! -- dörrent rá Béres Berci. -- Miattad kell ezt az egészet végigcsinálnunk!

A kedves olvasó bizonyára nagy jelentőséget tulajdonít ennek a párbeszédnek, de én jelen pillanatban másra sem tudtam gondolni, mint az Orthotrichum rogerire. Úgy követtem hát Klárit, mint akit megdelejtek. Felkerekedtünk hát, és meg sem álltunk az alagsorig.

-- De hát itt nincs is semmi! -- mondtam, és csalódottan kapkodtam a fejem ide-oda. Nem sokáig: hamarosan sötétbe borult minden, csillagokat látván terültem el. Még hallottam Berci gúnyos kacagását:

-- Na, a csillagászati érdeklődésed is kielégítettük!

Innentől néhány napot homály fed. A következő emlékem az, hogy amikor a kezemet mozdítom, lánc csörren. Ijedten ugrottam fel. A pince másik sarkában egy torzonborz öregembert pillantottam meg.

-- Adjon Isten! -- köszöntöttem illedelmesen. -- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök fizikus szakának VI. éves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon. (A csúszás oka merőben magánéleti természetű.) És önben kit tisztelhetek?

-- Én Mizsei Cyrus vagyok -- mondotta a vén. -- És egy notórius nótárius.

Ebben a pillanatban már éreztem, hogy bolonddal állok szemben. Ekkor még nem sejtettem, hogy az illető úriemberreln hónapokon keresztül fogom megosztani magányom. Nem volt kellemes társaság, mivel időnként katonadalokat énekelt, máskor botjával dörömbölt a falon, és dalolt. Például ezt: "Menyem, Mari, nem rima / Sejehaj, bár avvóna! / Mert ha biz avvóna / Jobb szíve is vóna! / Sejehaj!"

Hogy miért kerültem ide, azt csak hetekkel később tudtam meg, mikor első látogatómat, Klotildot fogadhattam.

Klotild ugyanis tudott róla, hogy idejövök, és gyanússá vált számomra, hogy hetek óta nem jelentkezem. Legyőzte hát ellenérzéseit, és elutazott pátriájába, ahol vallatóra fogta a betyárokat, és mivel benne is csörgedezett Berci vére, a mord férfiak nem tudtak ellenállni, és egytől egyig színt vallottak. Történt ugyanis, hogy zríbe keveredett a banda, kiváltképp a fiatal Sobri Balázs, aki szerelemféltésből nagy úr torkát vágta el. Vérdíjat is tűztek ki a fejére, őt kereste egész Hortobágy. Nem volt már választása, mint hogy külföldre szökjön az Európai Unió valamelyik tagállamába. A szökéshez papírokra volt szüksége, mégpedig egy büntetlen előéletű ember papírjaira. A galádok kitalálták, hogy majd az én irataimmal fog külföldre szökni a mihaszna Balázs. Ezért tartottak engem fogva hónapokig! És tartottak volna még tovább is, ha sorsom nem fordul jóra. De ez már egy következő történet...

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.