2007.06.16. 09:27
Visszavágás
Kedves Blgolvasók!
Mint azt a korábbi bejegyzésekből láthattátok, sajnos nem felhőtlen Sz. Péter lakótársam és a köztem lévő viszony. Kosborjaim elleni merényletét és D. Szilvia -- vagy Peti barátunk elnevezésével élve Harisnyás Pepi -- felelőtlen magatartását nem tűrhettem már tovább.
De a napokban eljött a revans ideje! Péter elhagyta a jegyzeteimet, mert ő bizony nem jeleskedett a tanár mondandójának lejegyzésében. Tudni illik, hogy én akkor is leírom az órán elhangzottakat, ha a tanár úr esetlegesen nem pontosan fogalmaz, itt-ott téveszt. Ez a félévben többször is előfordult, de én nem javítottam a tévedéseket, hiszen úgy elveszett volna a dolog viccessége. (Ezeket a történeteket csak a tanár iránti tiszteletből nem írom le ide.)
Peti tehát bebiflázta a humoros tévesztéseket is, és ezeket írta le a dolgozatába! A tanár úr azonban nem lehetett humoránál, mert eléggé lepontozta Peti barátunk dolgozatát, aki nem is egyest, hanem 0-ást írt. Mint kiderült számomra, ez a nálunk kapható legrosszabb jegy. Mondtam is neki: barátocskám, te aztán szép kis sütemény vagy! Mondanom sem kell, hogy kacagtam a markomba, amiért ily módon tudtam bosszút állni kosborjaim elleni merényletsorozatért.
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
3 komment
Címkék: peti egyeb, maganelet,
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.