Kedves Olvasók!

Múltkori találkozásom a rettentő unalmas Ildivel igencsak kifárasztott, utána egy hétig csupa vicces esetet olvastam gyűjteményből, hogy ellaposodott kedélyemet fellendítsem némiképp. Jelentem, sikerült. A platina-patina sztorit olvasván még csak mosolyogtam, a majomkosbor esetén már kuncogtam is, de amikor sorra került az ominózus kvaterniós történet, elemi erővel tört föl belőlem a kacagás olyannyira, hogy a szomszéd szobában dolgozatokat javító édesanyám véletlenül helyesnek fogadta el a Thalesz-tétel egy hibás bizonyítását.

Hangulatomat az is javította, hogy találkoztam Klotilddal, aki mézeskalács szívet hozott nekem, és úgy könyörgött, fogadjam vissza.

-- Lárifári -- mondtam neki, azóta egy pár vagyunk megint. Nem is értem, miért hagyhattam el ezt a csodás teremtést amiatt a sótlan Ildi miatt. Klotild most is olyan áhítattal hallgatta történeteimet, mint régen, és a hihetetlennek tűnő részeknél elkerekedtek csillagszemei szódásüveg szemüvege mögött. Szerelmünk nagyobb hőfokon ég, mint valaha!

Másik fontos hír, hogy édesapám ismét ellátogat majd Szederkénybe, mivel a helyi kultúrotthon kiállítást szervez. Reményli, hogy néhány jobban sikerült csendéletét sikerül rásóznia az érdeklődő publikumra.

Barátsággal ölel titeket,
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának hatodéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr752431645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása