2007.07.02. 11:02
Mitől vitéz a kosbor?
Kedves Blogolvasók!
Mozgalmas napjaim után végre rám fér egy kis pihenés: ismét Szederkényben vagyok, és a délelőttöt botanikai szaklapok olvasgatásával töltöttem. Erről jut eszembe: ne feledkezzetek meg a kosborgyűjtő társaságunk felhívásáráról: ha érdekelnek Benneteket a növények, ne habozzatok jelentkezni!
A páratartalom-optimalizáló készülék állítgatása közben eszembe jutott egy mosolyfakasztó történet, ami még a múltkori kosborgyűjtő túránkon esett meg, csak éppen az azt követő eseményáradat miatt feledésbe merült. Most azonban, hogy kissé lecsillapodtak a kedélyek, ismét felidéződött bennem. Akkorát kacagtam, hogy még anya is bejött a kertből, hogy mi ilyen vicces. Miután megosztottam vele jókedvem okát, együtt dűltünk jobbra-balra. A következő történt ugyanis:
Az ominózus kosbortúrán nem csak az édesség és a növény összekeverése okozott vidám perceket. Rá kellett döbbennem, hogy Piroska igazi mókamester! Történt ugyanis –- még a Heracleum sphondyliummal való találkozást megelőzően –-, hogy gyönyörű vitéz kosborokat láttunk. Gondoltam, hogy Piroska –- bár állítása szerint igen jó volt, idézem: dögtanból, idézet vége –- nem ismeri eme növényt, ezért röviden bemutattam:
-- Kedves Piroska, ez itt a vitéz kosbor.
-- Azért, mert megtámadja a rovarokat ? -- jött a nevetést fakasztó kérdés. Karesz, Laca, az áruló B. M. és én hatalmas kacajban törtünk ki, amely megtöltötte a Mátrát. Piroska meg állt ott, és bámult, mint borjú a parciális integrálásra.
Mókás, nem?
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.