Kedves Blogolvasó Publikum!

Igen nagy örömmel töltött el, hogy a minap volt szerencsém ismét hallani -- pontosabban olvasni -- egy régi kedves barátomról, Tóth Gáborról. Piroskám ugyanis, még a Joliéknál tartott videodiszkó előtt, a kezembe nyomott egy köteg fiataloknak szóló magazint, mondván, van mit fejleszteni a popműveltségemen. Most, hogy időm egy kicsit engedi (a pályázatok feldolgozásában segítségemre sietett Karesz és Laca is, így gyorsabban végezhettünk az eddig beérkezett adatokkal; Gitti pedig még nem jelezte a tapétázás megkezdését), tehát most, hogy időm engedi, nekiálltam, hogy fellapozzam ezen sajtótermékeket.

Bár engem csak az igazi csillagok érdekelnek, és nem a popcsillagok, azért mégis erőt vettem magamon, mert tudtam, ezzel örömet szerezhetek Piroskámnak. Akkor még én sem tudtam, milyen érdekes történetre fogok bukkani!

Tóth GáborMajd elhűlt ereimben a vér, amikor az egyik oldalról régi barátom, Tóth Gábor mosolygott rám. Mit kereshet ez a fiú ebben a magazinban? Aztán megkaptam a választ, amit ti is olvashattok a mellékelt képen. (Ez főként a kétkedőknek szól, akik még azt is képesek lennének rám fogni, hogy csak a kisujjamból szoptam ezt az esetet.)

A történet derűs perceket okozott nekem nem csak önnön viccessége, hanem amiatt is, mert hasonló esetben nekem is volt részem. Egyszer -- ez még másodikban volt -- szórakozottságból elfelejtettem, hogy egy lapnak két oldala is van, és a másik oldalon lévő feladatot elfelejtettem megoldani. Mit ne mondjak, nem mutatott szépen az a négyes alá az ötöstenger közepette.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

(Ui.: Gondoljatok a határidőre, mely ma éjfélkor lejár!)

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr30892863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_60396 2007.07.10. 11:43:11

aranyos :)
süti beállítások módosítása