Kedves Blogolvasók!

Minap szerencsésen visszaköltöztem székesfővárosunkba felsőoktatásbeli tanulmányaim folytatandó. Ám még mielőtt megtörténthetett volna ez, a Magyar Posta gondjaira bíztam kosborjaim, hogy az új félévet is az ő társaságukban kezdhessem.

Mielőtt felkerekedtem volna, még megbeszéltem egy találkozót Klotilddal, aki postáskisasszony lévén segített kosborjaim feladásában. Munka után megvártam, és kellemesen csevegtünk. Akkor még nem is sejtettem, milyen mókás dolog fog kikerekedni parolánkból.

Történt ugyanis, hogy véletlenül szóba hoztam a reális gázokat. Amikor ezen szó elhagyta a szám, Klotild őzikeszemei elkerekedtek:

-- Nahát, Gyula ! -- kiáltott fel. -- Én nem olyannak ismertelek meg, aki slangeket használ!

Nem értettem a reakciót, így kértem, magyarázza meg, mit ért reális gáz alatt.

-- Hát olyan negatív szituációalternatívát, melynek bekövetkeztének valószínűsége nagy.

Mondanom sem kell, ezen a mókás definíción akkorát kacagtam, hogy beleremegett az utca. Jókedvem Klotildot is nevetésre ingerelte, így egymást támogatva, hangosan hahotázva vonultunk végig a cukrászdáig, ahol még mindig kuncogva láttunk neki az íncsiklandó krémeseknek. (Ha Piri ezt látná!)

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr43892900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sztikk 2007.09.07. 20:17:56

De Piri ezt nem látja! Lehet azóta már lefeküdt 10 másik emberrel!

mulidesign · http://mulidesign.com 2008.09.07. 10:50:33

öcsém te mekkora fasz vagy. Recskázz erre: http://mulidesign.com
süti beállítások módosítása