Kedves ifj. Farkas Gyula blogját olvasó publikum!

Itt Bene Róbert, a BME fizika (BSc) szakának elsőéves hallgatója posztol. A látszat -- mint sokszor -- most is csal: nem a magánéletemről fogok írni, hisz erre nincs felhatalmazásom. Vicces történetek publikálására azonban annál inkább. Így most jöjjék egy jó geg, ami előtt azonban el kell mesélnem ezt-azt (a jobb megértés érdekében.)

A minap úgy döntött a szocietász, hogy este ellátogatunk egy vendéglátó-ipari egységbe torkunkat alkohollal öblögetendő. Az (p)it(y)ókázás közben fel-felhangzottak tréfás adomák s nyomukban a nevetésorkánok. Egyet mindjárt meg is osztok veletek, de előbb még leírom, ki tette tiszteletét a csehóban. Gondolom, nem tudjátok kitalálni, ki volt az. Nem feszítem tovább a húrt: elárulom, ki volt az! Nem más, mint Harisnyás Pipi. Ő Peti barátom exnője. Bizony már régóta eksz, mivel -- mint ahogy a mondás is tartja -- similis similem gaudet, márpedig jelen esetben két igen csak különböző embert hozott össze a sors. A kapcsolat fel is bomlott, mivel Szilvi fontosabbnak tartotta idejét a portugál irodalomnak szentelni, mint Petinek. Péternél betelt a pohár, és kiadta az útját ennek a stréber nőszemélynek.

A kiskocsmában (1113 Bp., Villányi út 54.) a bárszékeken ülve nyalták-falták egymást F. Dániel medikussal (a képen őt láthatjátok). Peti nem akarván haragot, odament hozzájuk, és csevejt kezdeményezett, aminek eredménye az lett, hogy meginvitálta őket asztalunkhoz. Ott F. Dániel nagyívű előadást tartott arról, milyen nehéz az orvosi egyetem. Tudniillik hogy ott boncolni is kell ám! De nem csak ez a nehéz! Meg kell tanulni az összes csontot kívülről! Továbbá mesélt humoros történeteket arról, miként csempésztek ki vicces kedvű orvostanhallgatók egy fél kart a boncteremből, s miként helyezték fel azt a metrón a kapaszkodóra, minek köszönhetően egy néni akkorát sikoltott, hogy kiesett a szatyrából a kelkáposzta.

Na, de nem ez volt ám a humor teteje aznap! Kissé már untatott F. Dániel adomázása, így hallójáratom a szomszéd asztalhoz irányítotam. Beh nagy szerencse, hogy így tettem! Olyan beszélgetésnek voltam tanúja, aminek hatására akkorát nevettem, hogy kilötykölődött a péterpál. Meg is böktem Petit: "Hallottad, komám?" De ő nem hallotta. Elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy most én meséljek mókás történetet, és ezzel a hangulatot a tetőfokra kergessem.

Történt ugyanis, hogy az ismeretlen ifjú által említett személy (aki történetesen az illető osztálytársa volt gimnáziumban) azt mondta, hogy a primitív függvény az olyan függvény, amely nem túl bonyolult, és könnyű felrajzolni a görbéjét a Descartes-féle koordinátarendszerben. Mondanom sem kell, az egész társaság, sőt mi több, az egész kóceráj egetverő bruhaházásban tört ki. A jókedv nem maradt sokáig a négy fal közt, hamarosan kigyűrűzött az utcára, és kacagástól zengett az egész kerület.

Vicces és nem magánéleti, nemdebár?

Üdvözlettel:
ifj. Bene Róbert

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.