Kedves Bloglvasóim!

Attól, hogy én játszom itt a mókamestert, és csak úgy sorjánzanak a mókás történetek, még véletlenül se higgyétek, hogy napjaim derűben és boldogságban telnek. Hogy miért? A válasz igen egyszerű. Nem hagy nyugodni a T. Károly által eltulajdonított tétel ügye. Mert hogy eltulajdonításról van szó, ahhoz semmi kétség sem férhet. Károlyunk viszont tagad nem volt más megoldás hátra. Mikor tegnap leszállt a csendes alkony, felöltöttem a fatermördert, és elindultam Kareszék háza felé, hogy ha kell, erővel, ha kell, furfanggal szerezzem vissza a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtéshez nélkülözhetetlennek tűnő jegyzeteim.

Úgy terveztem, hogy amíg Károly munkában lesz (éjszakai műszakra volt beosztva minden  ros héten), addig belopózok lakásába, és átkutatom a legapróbb szegleteket is. Ehhez viszont szükségem volt a vici segítségére. Nem volt ugyanis kulcsom, márpedig tolvajkulcsok fabrikálásában nem vagyok túl jó, ezt mindenki beláthatja.

Nyikordult a nehéz vasajtó, ahogy beléptem. Rögtön kellemes ismerőssel találkoztam: a vici éppen egy reklámplakátot próbált eltávolítani a falról.

-- Kit keres? -- kaffogott a vici, ahogy észrevett. De alig hogy szemügyre vett, már mondta is:

-- Nahát, Farkas úr! Lássa, miféle gammlerek járnak erre?

-- Csak csendesen, inkognitóban vagyok!

-- Én azt hittem, lódenben. Honnan telik magának kínai importra?

-- Ez most igazán nem fontos,  a küldetésem annál inkább!

-- Nekem is fontos dolgom van -- mondta a vici --, ezek a piszok gammlerek teletacepaózták a falat mindenféle reklámmal. Most vakarhatom őket hajnalig! Biztos olyan huligánok voltak ezek, mint múltkor a villamoson. Fellöktek, és a kosaramból kigurult a golden meg a jonatán. Vagy ezek a pernahajderek a harmadikon, na, azok is megérik a pénzüket. Múltkor egészen kapuzárásig hupákoltak! De én tudom, mi a dolgom. Mikor haza akartak battyogni, mindegyiken behajtottam ám a kapupénzt. Abból vettünk az én Laci fiamnak új öltönyt.

Meg kell hagyni, kissé untatott már a sok szöveg, hiszen csak missziómat gátolta. A kibertérhez imádkoztam, hogy minél előbb érjen véget a diskurzus, ám hamarosan fontos információk hagyták el a vici ajkait:

-- De hát ennek a Tóthnak is megvan a maga baja, most hogy eltávolították az egylet éléről...

Hirtelen felkaptam a fejem.

-- Hooogy? Mi történt?

-- Hát nem hallotta? Úgy járt, mint a Manci férje. Azt is fúrták a hivatalban, márpedig akinek nincs protekciója, az...

-- Tóth úrról, ha kérhetném -- vágtam közbe idegesen.

-- Mondom, leváltották -- folytatta a vici. -- Az a tűzrőlpattant kislyány, akivel összeállt, az hajtogatta hangosan, hogy bezzeg a Bóta Miki protekciós! De jöjjön csak be, ha magát ez ennyire érdekli, megmutathatom a Tóth-aktákat. Ott őrzöm az almáriomban. De csak akkor tudom megmutatni, ha ezzel már végeztem. Úgyhogy, ha nagyon siet, vegye át a munkát, én addig kikeresem az iratokat. 

Felderengett, mintha hallottam volna, hogy a vici III/3-as, de  nem tudom, miért mondták ezt, mikor az I/8.-ban lakik.

Mindenesetre kapva kaptam a lehetőségen. Nekiálltam hát a táblát megpucolni, igaz, negyedórába telt, de nemsokára látni lehetett az eredeti feliratot, miszerint ezen a héten Mikoláék kötelesek a lépcsőházat felmosni. Mikola Tutyit volt szerencsém ismerni, mégpedig onnét, hogy nővérem középső csoportban foglalkozott vele: balhés kiskrapek volt! De most nem ez a lényeg! Hanem, hogy munkámat elvégezve beballagtam a vici lakásába, ahol a konyhaasztalra már ki volt készítve a teljes Tóth-dokumentáció.

-- Na, ehhez mit szól? -- tömögette pipáját a vici.

Érdeklődve lapozgattam az aktákat (melyeket biztonsági okokból csak helyben olvasásra engedélyezett a vici). Aztán fogtam kockás noteszem, és jegyzetelni kezdtem.

Tóth Károlyt több elmarasztalás érte, amiért nem fogta kellőképp össze a kosborcsapatot. A fő kritikus B. Miklós volt, aki nehezményezte, hogy a túrára, amit (itt egy rész kimaradt, mert közben valaki elment a WC-re, és azt lehúzva olyan zajt keltett, hogy a vici nem tudta kivenni, miről folyik a disputa), tehát a túrára egyedül ment el. Zsuzsa az egész haccacárét nevetségesnek titulálta, mire Miki azt mondta, hogy akinek nevetni támad kedve, az nevessen, de itt most erős kezű vezér szükségetletik. Márpedig a jelen levő személyek közül kizárólag ő, Bóta Miklós alkalmas erre a posztra. A felvetés Laca helyeslésével találkozott, és mivel Zsuzsánna nem volt még teljes jogú tag, az ügy döntésre került. Kareszt leváltották, hogy helyébe B. Miklós kerüljön.

-- A nemjóját! -- pattintottam rá a kupakot töltőtollamra, miután befejeztem a jegyzetelést. -- Ennek a fele se tréfa!

A tény, miszerint mostantól az áruló, hitvány B. Miklós az ellenséges kosborcsapat elnöke, olyannyira megdöbbentett, hogy el is felejtettem az okot (ti. a bizonyítást), amiért elindultam. Fogtam magam, és otthagyván csapot-papot (és persze a segítőkész vicit) hazaindultam, hogy valami tervet főzzek ki.

Hiszen ez szörnyű fejlemény! Igaz, ami igaz, Miki súlyos botanikai tévedéseket vétett, de személye talán felerősíti az eddig gyengén szereplő rivális csapatot. Lehet, hogy már meg is kezdte az ármányt. Még szerencse, hogy a véletlen révén értesülhettem erről a fejleményről De mi van akkor, ha más trükk is van a tarsolyukban? Ki tájékoztat erről? A vici? Nem bízhatok minden fontos feladatot erre a kiváló asszonyságra. Akkor pedig mi tévő legyek?

Borzasztó dilemma, ugye, kedves olvasók?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.