Kedves Blogolvasók!

Gondolom, már epedve vártátok az újabb tréfás történetemet, ám mindezidáig elmaradt ennek publikálása. Hogy miért? A válasz igen egyszerű: oly sok időmet elvette a titkos misszió (melynek részleteiről előbb vagy utóbb beszámolni igyekezem), valamint a Skolasztikámmal eltöltött kellemes foglalatosságok (a Margitszigeten madárcsivitelés közben árnyas padon vitáztunk a Carmichael–féle [máig bizonyítatlan] sejtés bizonyítása során felmerült újabb problémákról). De most van egy kis időm, s mivel a nagy meleg miatt nem tudok aludni, úgy gondoltam, megörvendeztetlek benneteket, kedves olvasóim, egy remekbeszabott adomával.

Szóval még boldogult gimnázista éveim alatt –- ha jól emlékszem, kilencedikben –- történt, hogy a tanárnő Darázs Etelkát hívta ki felelni. Témánk a vízháztartás volt, tehát ínyenc téma –- annak legalábbis, aki kicsit is konyít a témához, nem úgy, mint a szép, ámde rendkívül ostoba Etus. A leányzó ugyanis imígyen kezdte a felelést:

-- Öööö… tehát van ugyebár a kalcium–nátrium pumpa…

Hogy mit mondott ezután, az örök rejtély marad, makogását ugyanis elnyomta a kirobbanó nevetésorkán. Tyű, mi volt ott! Dönci rengő hájjal nevetett, Rita pedig majd kiesett a padból. Még a mindég mogorva Teti Tóni is levetette füléről a fülhallgatót, és kuncogott egy jót. Hát igen, nőknek jobb nem közeledni a vízháztartás témájához –- maradjanak ők csak a háztartásnál!

Vicces, ugye?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának szeptembertől negyedéves hallgatója

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.