Kedves Blogolvasók!

Néhány napja vendége van a Farkas családnak: az illető pedig nem más, mint kedvesem, Skolasztika! Eléje mentem a vonathoz, ahol Suli hatalmas mappával a kezében várt. Mivel megkértem Ferenczy urat, hogy kedves lánya aludjék nálunk -- természetesen én addig a verandán, egy tábori ágyon fogom eltölteni az éjszakát, míg kedvesem ágyamban pihen --, már előre felvillanyozott a közösen eltöltendő napok lehetősége. Mindketten ugyanarra gondoltunk. Végre zavartalanul foglalkozhatunk a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtséssel. Igen ám, de a kemény munka olykor fárasztó, így kedvesemet mókás történetekkel is mulattattam. Példának okáért ezzel:

Történt még boldogult gymnasiumi éveim alatt, hogy a sulifolyosón sétálván az egyik alsóbb osztályos fiú, bizonyos Piros Özséb adomázott éppen osztálytársainak. A kis nebuló olyan témába ártotta magát, amitől jobb lett volna, ha tartózkodik. Quod licet Einsteinem, non licet Eusebium! Özséb barátunk ugyanis éppen arról tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy szembeszomszédjuk, bizonyos Rétsági Benő kárpitos egy Fiat Unót vett magának.

Özsébünk nem elégedett meg a tényközléssel, de -- vesztére -- még azt is hozzátette, hogy nem is tudta, hogy Benő úr feje lágya BENŐtt, és érdeklődni kezdett a kémia tudománya iránt. Mi mással magyarázhatnánk -- kérdezte a fiú --, hogy az unniloctium vegyjelét kívánja viselni kocsiján?

Gyanítom egyébként, hogy Özséb nem a körötte álló lurkóknak adta elő ezt a viccet, hanem a folyosón cirkáló Nátrium tanár úrnak (nem ám ez az igazi neve!), hátha megkapja a jobb jegyet vegytanból.

A kompánia elismerően kacagott a magas szintű humoron a blamázst elkerülendő. Én azonban úgy éreztem, el kell oszlatnom a tévedést.

-- De hát miről beszélsz, pajti? Még félretájékoztatod a népet! A 108-as rendszámú elem neve ugyanis már jó két hónapja hassium!

Miután lelepleztem Özséb barátunk műveletlenségét, a publikum most már a lebőgésén mulatott. Még a közelben cirkáló Nátrium tanár úr is beleharsogott az általános jókedvbe. Feri -- a portás -- akkorát bruhaházott, hogy majdnem lebucskázott a frissen mosott lépcsőn. Még így is összekente, de Erzsi néni -- a takarítónő -- ezúttal nem haragudott meg reá, mivel ő is a falnak támaszkodva vihogott. A történetet hallván Skolasztika hátravetett fejjel kacagott (csak úgy lobogtak frissen dájerolt tincsei). Nem tudván hová lenni széles jókedvében egész délelőtt fel-felkuncogott, minek következtében aznap egyáltalán nem tudtunk foglalkozni a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtéssel. De nem bánom, hiszen a lazítás igazán ránk fért, és talán Suli sem bánta, hogy részesülhet ellenállhatatlan humorom áldásaiból. Ti is örültök, kedves olvasók?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.