Kedves blogolvasók!

Minden külön értesítés helyett átadom a szót ügynökömnek, Poszátának, aki a következőket derítette ki kedvesemmel kapcsolatban:

***

október 5. reggel 7:22 -- F. Skolasztika munkába indul. Galambszín kiskosztüm van rajta, kezében kézitáska. Pár lépés után azonban káromkodva (Heisenberg rúgná meg!) visszafordul: kisült, hogy otthon felejtette elemózsiáját.

október 5. reggel 7:41 -- A Töltőtolljavító KTsz. előtt összefut egy snájdig fiatalemberrel, aki a KTsz. kazánfűtője. Pár bizamlmas szót váltanak, majd F. Skolasztika láthatóan jobb kedvben a gyárba távozik.

október 5. délelőtt 11:37 -- A célszemély ebédjét a közeli parkban költi el.

október 5. délelőtt 11:41 -- Befut H. Hajnalka, és lelkendezve mesél arról, hogy sikerült jegyet szerezni Kuna Magdolna koncertjére. A Kohut Ági-koncert olyan "klafa" volt szerinte, hogy a mérce magasra került, de talán Kuna Magdolna még ezt a szintet is meghaladja. Egyúttal közölte a célszeméllyel, hogy ne várja meg este, mert csak későn érkezik.

október 5. délelőtt 11:43 -- Megérkezik a jóképű kazánfűtő is, akinek neve, mint a Hajnalkának történő bemutatkozás során fülembe jutott: Balog HüméBalogh Hümér kazánfűtő (a reggeli sihta előtt az öltözőben bepózolt az objektívnek)r. Hajnalka hamarosan távozik. Állítólag fontos vizsgája lesz.

október 5. délelőtt 11:52 -- A célszemély és a fószer távoznak, és a 14B-56 A koordinátával jelölt szeméttárolóba dobják Skolasztika ebédjének maradékát. Több se kellett nekem, pár perc múlva a kukához ugrottam (inkognitómat természetesen nem adtam fel, hiszen napszemüvegem, ballonkabátom és álbajuszom kitűnő álcának bizonyult). Kiemeltem a maradék szendvicset, és sebtiben végrehajtottam rajta egy gyors analízist. Az eredmény: Delma joghurtos margarinos-lecsókolbászos-zöldpaprikás vizes zsemle volt (Tesco ár: 11 magyar forint).

október 5. 15:10 -- Úgy döntöttem, felkeresem H. Hajnalkát (Suli műszakja 18:00 órakor ér véget, és addig sem akartam vesztegetni azt a drága időt), és információkat szedek ki belőle. Tudtam, hogy rajong Rakonczai Ervin Verje meg a búbánat! című slágeréért, így egy ilyen LP-vel felszerelkezve csengettem be hozzájuk (még szerencse, hogy nem álmos Hajnalon, mert a takarómat én ilyenkor a fejemre húúúúúúúúúúúúúzom). Természetesen nem mutatkoztam be, nem lévén sültbolond: házaló ügynök szerepét játszottam, és hanghorozókkal házaltam. Hajnalka boldog sikongatással vette tudomásul, hogy mit árulok, és per se intelligitur rögtön vett egyet tőlem. Olyannyira megörült a szerzeménynek, hogy kedvesen beinvitált a lakásba, és egy jót beszélgettünk (amit természetesen kabátujjamba rejtett magnetofonnal rögzítettem). Többek közt megtudtam, hogy milyen baleset történt a Lenin Kohászati Művekben: történt, hogy egy fejes, bizonyos Vályi elvtárs beleesett a kohóba, és szénné (C) égett!!! Emiatt mindenkit hazaküldtek a gyárból, többek közt azt a hölgyeményt is, bizonyos Tópity Marikát, aki annak idején elhappolta a melót Skolasztika fitos orra elől. Mikoron Marika épp hazafelé tartott a gyárból, megpillantotta a közeli parkban a célszemélyt, amint Hümérrel andalog. Nosza, több se kellett neki! Hogy Skolasztika orra alá borsot törjön, odalépett, és se szó, se beszéd, rendez-vous-ra hívta a hapekot. Mily orcátlanság ilyet tenni szegény Suli háta mögött! Hajnalka attól tart, hogy ez újabb háborúság kezdete lesz a két lány közt.

Papp Jenő szőlészeti munkás (pajkos mosolya mögött mindentudás rejlik)Joggal merül fel az Olvasóban a kérdés: vajh honnan tudta mindezt H. Hajnalka? Egyrészt a balesetről onnan szerzett tudomást, hogy maga is kohómérnöknek tanul, és mi a csoda, éppen a Lenin Kohászati Művekben volt terepgyakorlaton. A másik informátora a mindentudó Papp Jenő szőlészeti munkás volt, aki nem mellesleg Hümér egyik legjobb cimborája. Milyen kicsi a világ!

*** 

Ezzel zárul Poszáta jelentése. Megvallom, kedves Olvasók, kémemet nem szerelemféltésből állítottam rá kedvesemre, mint ahogy azt általában szokás. Nem. Szó sincs erről. Skola patyolaterkölcséhez kétség nem férhet. A helyzet csupán az, hogy több botanikai és kinetikai kutatásom sok időmet veszi el, így nincs időm állandóan interurbán telefonhívásokat intézni Miskolc városába. Ez a megoldás sokkal kézenfekvőbb.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója (kondenzált anyagok fizikája szakirányon

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr65893008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiba 2008.10.09. 22:35:33

Khm. Kedves Gyula és Poszáta! Nem lenne valós állításom, midőn annak adnék hangot (pontosabban karaktert), hogy Poszáta posztját (minő alliteráció!)kevésbé élvezem, mint a diárium névadó gazdájáét. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy immár zsinórban második alkalommal kell nélkülöznöm ifj. Farkas Gyula összetéveszthetetlen és utolérhetetlen stílusát. Egy szó mint száz: Kedves Gyula! Remélem hamarosan megörvendeztetsz valami mókás esettel Te is bennünket blogolvasókat (hiszem, hogy mikrotársadalmunk az 1000-t is eléri), mert már kénytelenek vagyunk a régi történetid "felmelegíteni" reggelente kávézáskor, amikor epedve kérdezzük egymástól (az utOljára érkezőtől): Na? Milyen újabb mókás történetet írt ifj. Farkas Gyula a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója?? A minap már kénytelen voltam azzal szórakoztatni őket, hogy Terike a postázóból azt hitte, hogy bármely táblázatkezelőben könnyedén ki tudja számolni a jegybanki alapkamathoz viszonyított (ezért változó)mindenkori annuitásos kamatot a =HA(B12

Tibor 2008.10.13. 01:04:36

Gyula for president! Akkora király vagy hogy ilyen nincs is. Én még csak ált. isk-ba. járok (6.), de te vagy a példaképem. Gratulálok a bloghoz.

Ismeretlen_66927 2008.10.13. 18:40:45

Kedves Blogomat Kommentelő Tibor! Csak nem a BME fizika (BSc) szakára készülsz? Üdvözlettel: ifj. Farkas Gyula a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója (kondenzált anyagok fizikája szakirányon)
süti beállítások módosítása