Kedves Blogolvasó Publikum!

Folytatom az elmúlt hónapok történetét. Ott tartottam, hogy Klotild rám bukkant. Sajnos segíteni nem tudott rajtam, mivel apja megfenyegette, hogy eltesz engem láb alól, ha segíteni próbál nekem. Úgyhogy már kezdtem csüggedni, és azon kaptam magam, hogy a Cyruséhoz hasonló tüneteket produkálok. Például egyik hajnalban Cyrus botjával ütögettem a falat, miközben az alábbi nótát énekeltem: "Deri-deri-deriváld a képletem!"


A zokogó KlotildA pinceablakon naponta egyszer löktek be nekem egy szelet feketekenyeret meg egy kis kovászos ugorkát. Hála Klotildnak, néha kaphattam némi sertésmájkrémet. Már-már az éhhalál, illetve az elmebaj fenyegetett, amikor kedvező változások történtek. Egy nap váratlanul a rendőr-főkapitány nyitotta rám a tömlöcöt. Klotild könnyek között borult a nyakamba.

-- Gyula, szabad vagy!

Mint megtudtam, szerencsés véletlenek folytán kerültem szabadlábra. Úgy kezdődött, hogy Vér Klára már nagyon szeretett volna Béresné lenni, csakhogy az időközben matrónává hízott egykori Miss Bodok (azaz Gál Magda asszony), dacára, hogy mással sem lehetett látni, mint pálinkás butykossal, nem volt hajlandó válni. Drámai jelenetek játszódtak le, melynek során Berci megfenyegette Magdát, hogy ha nem válik, szanatóriumba záratja, mint alkoholistát. Ugyanakkor Klári is egyfolytában sürgette szeretőjét, hogy váljon el, s tegye őt törvényes asszonyává. Berci megcsömörlött a két asszony perpatvarától, és egy harmadik nő karjaiban keresett vigaszt. Amikor ezt Klára realizálta, eszement bosszút forralt: rohant a pandúrok kapitányához, és némi készpénz ellenében hajlandó volt a rendfenntartó erőket a betyártanya nyomára vezetni.

A pandúrok rajta is ütöttek a betyárokon a csárdában. Hatalmas tűzharc alakult ki, melynek során Savanyú Sanyi halálos sérülést szenvedett. Rózsa Józsi öngyilkos lett a börtönben, ahová Bercivel és Szikrával együtt beszállították. Egyedül Sobri Balázs menekült meg, aki már korábban disszidált. A megmaradt két gonosztevő fölött a kúria ítélkezett: kötelet kaptak. Szegény Klotildnak hullottak a könnyei, Nóri is lejött siratódalokat lejegyezni (jól jön majd a szakdolgozatához). A szerencsétlen Vér Klári beleőrült a lelkiismeret-furdalásba: ruháját megtépkedte, arcát bekormozta. Az egykori parasztszépségből a falu csúfja lett. Gál Magda az eset után elköltözött. Hírlik, hogy egy londoni filmrendező párja lett.

A temetés után egy kis időt még a Hortobágyon töltöttem, majd Klotilddal együtt hazatértünk. Így már ismét vezethetem blogom. A továbbiakban közreadom, hogy az elmúlt időszakban mi történt blogom szereplőivel, és azt is, hogy Budapesten milyen áldatlan állapotok fogadtak.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr342987183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása