Kedves Blogolvasóim!

A minap a Novák-residentián jártam Josh tagtársamtól néhány folyóiratot visszakérendő. Ez a trehány alak ugyanis pár hónapok óta ül rajtuk (bár meglátszódna a botanikai műveltségén!, de sajnos nem; egyre jobban érlelődik bennem a kizárás gondolata, csak még azt nem fundáltam ki, miként hajthatnám azt végre).

Joshéknál kedves ismerőssel találkoztam: Nusika kedvesen pukkedlizett a vizitszobában meglátván engem.

Novák néni is otthon volt, kellemesen elbeszélgettünk. Az ozsonna után Josh engedélyt kért, hogy elszívhasson egy cigarettát, és miután Novák néni is szokott dohányozni, ő is rágyújtott. Josh eztán húgát is megkínálta, aki egy darabig hezitált, mire édesanyja így szólt:

-- Ne is próbáld, Nusika, ráérsz még. Kislánynak csak csokoládészivarka való.

Ez döntött:

-- Az lehet, hogy a kislányok szeretik a csokoládészivart -- szólt Nusika kissé sértődötten. -- Én már egy jó pár év óta cigarettázom.

Novákné nagyot nézett, de mielőtt bármit is szólhatott volna, Nusika már tette is szájába a bagarettát, és kecsesen fújta a füstöt, mint egy kis török.

Bizony borzasztó rossz volt! Csípte a torkát, a szemét, köhögött, de csak azért sem tette le. Egyszeriben azonban Fülöp érkezését jelentette be Novákné. Nusikának hirtelen eszébe jutott, hogy vőlegénye nem szereti az ilyen férfias tempókat. Mire ez eljutott a tudatáig, Fülöp már meg is jelent a szalónban, Nusika pedig mit tehetett egyebet, gyorsan háta mögé dobta a cigarettát.

Örültem, hogy volt szerencsém megismerni Szentágothai Fülöpöt, a kiváló jogszigorlót, mert kellemes beszélgetőpártnerre találtam benne. Nem beszűkült dr. jur., hanem széles érdeklődési körű, világlátott ember, aki épp Szerajevóból érkezett haza szeretteihez. Fizikaórán esett vicces történeteimet hallván még a cvikkere is lerepült, olyannyira nevetett.

Máskor a kislányok ne cigarettázzanak! -- üzente Fülöp NusikánakA kellemes hangulatnak azonban hirtelen vége szakadt:

-- Szent Isten, ég a ruhád, Nusika! -- rikoltott Novákné asszony, és még mielőtt magunkhoz tértünk volna az ijedségből, az asztalon álló váza tartalmát leányára loccsantotta.

Mondanom sem kell, jobbnak láttam távozni. Fülöp is így tett, mert mennie kellett a vonathoz, indult vissza Boszniába. Jó darabig együtt mentünk, s útközben elmondta, néha igazán nehéz dolga van kis menyasszonyával. Múltkor is hogy járt Nusika! Mikor Németcsehibe utazott a keresztanyjához, hát nem megbüntette a kalauz? Nusika értetlenkedett, miért, aztán persze kiderült, hogy amikor leendő sógornője kikísérte a vonathoz, véletlenül a neki vett peronjegyet vette magához, sógorasszonyának pedig a menetjegyet adta. Micsoda pech!

Kicsit zúgott már a fejem, mikor hazaértem. Még szerencse, hogy jó hír fogadott: Poszátám telefonált, hogy talán sikerült terhelő bizonyítékot találnia az áruló B. Miklósra. Találkát beszéltünk meg estére a pályaudvaron (azért ott, mert a péntek esti vonattal ismét Miskolc városába indult, hogy Skolámról ismét begyűjtse a heti információadagot). A részletekről hamarosan beszámolok.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr10893009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiba 2008.10.13. 21:01:32

Még ilyet! Nem is tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Aztán sírtam a hahotázástól!
süti beállítások módosítása