Kedves Blogolvasók!

Örömmel olvastam Tiba kommentelő hozzászólását, aki Skolasztikámról kérdezett. Szívesebben beszélek is szívem hölgyéről, mint botanikai témákról: nem azért, mert ez utóbbi kevésbé volna érdekes (a rendszertan bámulatossága nem egyszer nyűgözött le), hanem mert a Csapody-album megszerzésére tett kísérlet csúfos kudarca oda vezetett, hogy nem szívesen foglalkozom a témával. Rájöttem továbbá, hogy talán elhamarkodottság volt ennyi új tagot felvenni: sokuk biológiai képzettségéről vagy éppen latin nyelvtudásáról egy kukk nem sok, annyit sem tudok. Úgy döntöttem, először itt teszek rendet, s ma délelőttre egy gyűlést hívtam össze. A tagok azonban mind kibújtak a rendezvény alól: Veres András gyakorlatra ment, Bea zongoraórára, Nagy Józsi sakkszakköre ment, Juli pedig elígérkezett a nagymamájához felcímkézni a befőtteket.

Mivel a gyűlés ilyentén elmaradt, úgy döntöttem, egy egészségügyi sétát teszek a körúton, s miközben lábaim az ódon macskaköveket tapodják, elmerengek életemről. Gondolataim egyre csak Skolasztika körül jártak, akit már hónapok óta nem láttam, csak M. Poszáta jelentéseiből tudok róla ezt-azt. Talán el kellene mennem Miskolcra, mert jót tenne nekem a levegőváltozás és az, hogy viszontláthatom munkásnővé avanzsált kedvesem.

Ahogy mentem-mendegéltem, egyszerre csak ismerős arcot láttam meg a Klinikák metrómegállójának bejáratánál. Juli volt az, mégpedig eléggé kiöltözve. Magas cipősarkon imbolygó, tűzvörös körmű láb hordta a piros-kék-sárga csibésznadrágot és az ondolált frizurát.

-- Szia! -- köszöntem oda neki. Julianna arca egyszeriben falfehérré vált:

-- Sz... sz... szia! -- hebegte, és úgy nézett, mint akinek nem jutott krumpliföld.

-- Nocsak, hát a nagymamád hol hagytad?

-- Öööö -- állt egyik lábáról a másikra a lány, de én nem hagytam időt a válaszra, mert egy újabb alak bukkant fel. Bölömbika nevetésétől zengett a kerület! Talán már kitalálhattátok, ki volt az: hát persze, hogy Hintalan Hajnalka, aki kohómérnöknek tanul Miskolcon!

-- Ne haragudj, Juli -- mondtam --, de nekem fontos beszédem van Hajnalkával. Talán emlékezhetsz, hogy ő Skolasztikám főbérlője. Add át szívélyes üdvözletem a nagymamádnak!

-- Meglesz -- mondta Juli, s azzal fel is pattant a metróra.

-- Auróra! -- tártam ölelésre karom s egyúttal latin műveltségem is fitogtattam. -- Ugye még emlékszel rám? Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon! Beh jó, hogy újra láthatlak!

-- Szia -- köszönt Hajnalka, láthatóan kevesebb lelkesedéssel, mint jómagam. -- Igazán meglátogathatnád a barátnődet, mert kissé hisztérika lett mostanában.

Már majdnem elszóltam magam, hogy minek, hiszen M. Poszáta jóvoltából szinte mindent tudok róla, de még idejében lakatot tettem a számra, és csak annyit szólottam:

-- Összepattantatok? -- fitogtatván ezzel mindig naprakész slangműveltségem.

Hajnalka erre nekiállt elmesélni a múltkor kis vitájukat még a geodéta kapcsán, amelyet hallván nagyokat bólogattam, nehogy még kiderüljön, hogy kémemnek köszönhetően már ismerős a történet. Ámbátor a két verzió némileg eltért egymástól. Mint kiderült, az ágyban fekvő geodéta -- bár valóban a földön hevert a farmerja -- nem egy szál alsónadrágban volt, hanem kék susogós melegítőalsóban. És a televíziót igenis lehalkította a késői órára való tekintettel. Szotyolázni valóban szotyolázott -- mesélte Hajnalka --, de a héjat nem köpködte a padlószőnyegre, hanem a külön e célra odakészített tálkába helyezte. És mikoron Skolasztika figyelmeztette, hogy már mennie kéne, minden további nélkül olajra lépett.

-- Úgyhogy igazán nem panaszkodhat -- fejezte be Hajnalka a beszámolóját.

Egy ideig emészetgettem a hallottakat, aztán megkérdeztem:

-- Apropos! Hogyhogy erre jártál? Hiszen -- úgy tudom -- tanulmányaid Miskolchoz kötnek, s még szabad napjaidat is a kohók tanulmányozásával töltöd.

-- Ez így is van, de most egy sajnálatos esemény miatt gyakrabban térek vissza székesfővárosunkba. Nagymamámnak ugyanis a napokban várható a zöldhályogműtétje.

Hirtelen bevillant egy gondolat: ha Hajnalka mostanában sokat jár Budapesten, jó alkalom lenne arra, hogy részletesen beszámoljon Skolasztikám életéről. Így talán tehermentesíthetem M. Poszátát, aki már így is alig lát ki a feladatok közül, márpedig nem engedhetem, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen. Hajnalka beleegyezett abba, hogy találkozzunk, bár kicsit csodálkozott azon, hogy tőle akarok információt megtudni, ahelyett hogy felpattannék az Avas IC-re, és meg sem állnék Miskolc, Tiszai pu.-ig.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.