Kedves Blogolvasók!

Örömteli eseményekről kell beszámolnom Nektek, nyájas olvasók! Annyi tragédia után rá is szolgáltam már egy kis jóhírre, amely úgy megnyugtatta idegeim, mint egy ízletes hársfathéa. Történt ugyanis, hogy Szeminárium II. (Kond. any. fiz. modul) órán nagy bizalmasan odajött hozzám F. Kunigunda, aki ezidáig Gundaként említtetett. Megkért, költsük el együtt a mai villásreggelit a Goldmann menzán, mert nagyszerű hírekről tud beszámolni. Mondanom sem, hogy ezen szavakra nagyon izgatott lettem, alig tudtam figyelni a laborvezető barokkos körmondataira. De hamarosan elrepült a rút idő (t), melynek monoton dallama az esőcseppek kopogásához volt hasonlatos. A parajfőzelék fogyasztása közben Gunda közelhajolt, és úgy lehelte:

-- Megvan a gyerek...

-- Ennek fenemód örülök -- mondtam, mivel tudtam, hogy Kunigunda (ahogy a névsorolvasáskor ez kisült) annak a bizonyos F. Skolasztikának a húga, akit szerencsétlenül lapított agyon az olasz--magyar szótár. -- Minő szerencse, hogy a kaszás után a gólya (Ciconia ciconia) is tiszteletét tette a Ferenczi háznál!

-- Igen, igen. Szegény szőrös kis teremtés -- csóválta a fejét a lány -- feldobta mind a négy talpát!

Talán szemetek előtt van a jelenet, ahogy a parajfőzelékes kanalat a szám helyett az ingnyakamba ürítettem, annyira megdöbbentett ez a mondás. Zavaromat azonban leplezni igyekeztem, és csak azért nem érdeklődtem, mert olybá tűnt, hogy Gundánk elméjét némiképp megzavarta szeretett nővérkéje halála. Sic tacuisses, philosophus mansisses -- a mondás most is igaznak bizonyult, pár perc múlva ugyanis világossá vált, hogy csoporttársnőm nem Skolasztikáról, hanem Galois-ról csacsog. De fejemben a kép így sem tisztult. Megkértem hát, fejtse ki a fejleményeket.

-- Szonya ma reggel életet adott öt kishörcsögnek! -- mesélte lelkendezve társnőm. -- Háromnak már van neve: Weierstrass, Bézout, Lagrange. Nem akarsz esetleg a másik kettőnek kereszt- és gyámapja lenni?

-- Részemről az öröm! -- válaszoltam csillogó szemmel. -- Mikor tekinthetem meg az újszülötteket?

-- Itt is vannak -- közölte Gunda, és elővette az uzsonnástáskáját, ahonnan öt tudásért kiáltó hangocska süvített az éterbe.

-- Minő páratlan értelem! "Rajongó férfi és csodálatos nő / Jó nemzedéket szűl, ez ám helyes pár" -- fitogtattam irodalmi műveltségem, kissé módosítva, a helyzetre alkalmazva Madách művét (amely nem A civilizátor).

-- Nos? Van valami ötleted, hogyan nevezzem el őket?

-- Javallom, legyen az egyik Gauss, mivel nagyon nagyra becsülöm eme férfiú munkásságát.

-- Rendicsek! Én is komálom a krapekot. No és a másik?

Kissé tanácstalan voltam. A Bolyai Farkas név mégis csak hülyén állna egy hörcsögnek!

-- Mit szólnál Tullio Levi-Civitához? -- ajánlotta Gunda, de csacsogása csak megzavarta gondolkodásom, mert egyből beugrott a soktestprobléma, amivel ez az úriember foglalkozott.

-- Akkor már inkább Zu Chongzhi...

- -- Terence Tao?

-- Nem! Csitt! Megvan.

-- Micsoda?

Az egész ebédlő ránk meredt. Ili néni kezében egy percre megállt a szedőkanál, amellyel az ízletes paradicsomos káposztába túrt. Tamás egy pillanatra megállította a futószalagot, még az egyébként jó étvágyú Tekla is abbahagyta a kenyér falását.

-- Az ötödik testvér neve legyen... nem más, mint ifj. Galois!!!

-- Remek, remek! Bravó, bravissimó! -- dübörgött a Goldmann menza. Még a rivális Stoczek menza közönségének tapsolása is áthallatszott. Csodás, nem?

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

Ui.: A kölyköket egy hónap múlva veszem át, addig is itt láthattok róluk egy piktúrát. Addig is a jólelkű, utánozhatatlan, csodás Gunda lesz a nevelőanyjuk, aki minden bizonnyal lelkiismeretesen teljesíti majd anyai kötelességeit.