Kissé szégyenkezve posztolok ismét (a mélyen tisztelt Blogolvasó Publikum sürgetésére). Igen érdekes dolgok történtek velem az utóbbi időben. A szilvesztert például -- ki nem fogjátok találni, kedves Olvasóim, hogy hol --: nem másutt, mint Hortobágyon, annak ismert vendéglátó-ipari egységében (gy. k. csárda) töltöttem, bizonyos Béres Bercivel (akiről megtudtam, hogy mellékállásban betyárként működik).

Hogy hogy keveredtem én oda? Ahogy előző (igen régi) posztomban is írtam, úgy döntöttem végül, Poszátámmal ketten indulunk nyomozni. Elég unalmasnak ígérkezett a december egyébként is, mert a BME nem valami tanulós hely, és ilyenkor mit tehet az ember: jobb híján elüti valahogy az időt. Poszátámnak, szegény kis bugyutának ugyan még volt egy aláíráspótló vizsgája hagyományos indiai elméleti matematikából, illetve egy elővizsgája vaisnava filozófiatörténetből, de rábeszélésem hatására ő is belátta, hogy ugyan mit számít az az egynehány bukott kredit egy ilyen nagy horderejű ügyhöz képest, amikor is az én mátkám titokzatos múltjáról esik szó. Mert hát ki tudja, hátha mégis csak volt valami abban, amit az a szegény mámi összehadovált a Duna-parton. Nem árt néha utánajárni a dolgoknak.

Felültünk hát a körintercityre, és meg sem álltunk egyenesen Füzesabonyig, ahol átszálltunk egy vicinálisra, azzal bumliztunk át a végtelen pusztaságon, míg el nem értünk az ominózus helyre.

To be continued.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula