Kedves Olvasók!

A párbajos nap nem ért véget a párbajjal. Bár én az ütközet gyászos történetét megírtam a közeli McDonald's-ban (el is ment rá két százas), de rögtön utána el kellett rohannom, hiszen már negyed órája tartott az eljegyzési muri. A McDonald's mosdójában még gyorsan megigazítottam kissé zilált külsőmet: a keserű szájíz ellen kiváló szolgálatot tett a szájvízzel való alapos öblögetés. Homlokomra izzadt hajamat pedig dióolajjal simítottam hátra.

Mikor megérkeztem, a vendégsereg már ott volt. Skolasztika kisírt szemmel, oldalán törölközővel fogadott:

-- Hol voltál, te mákvirág?

-- Rózsaszálam, te még mikor haragszol, akkor is botanikai nevekkel illetsz? -- évődtem, és szellemességem hátására bosszús menyasszonyom egy bájos kis tündérré változott.

-- Mit keres rajtad ez a törölköző?

-- Ez egy hosszú történet!

-- Meg bírom érteni, ha elmeséled.

-- Kérdezd erről Hajnalkát, ő is itt van. Tiborral -- kacsintott kacéran Suli. Hajnalka nemsokára meg is jelent elmaradhatatlan cserkészszerelésében, khakiszín szoknyában.

-- Légy résen! -- köszönt, majd előadta a törölközős történetet.

Történt ugyanis, hogy Skolasztika kedvenc galambszín nadrágkosztümjét vette fel a nagy alkalomra. Ezen Hajnalka mélységesen felháborodott:

-- Hát nincs egy szoknyácskád, drágaságom? A nő legyen külső megjelenésében is nőies! Samu bácsi idegbajt kap mindég, amikor bálokon, bulikon lányyok nadrágban jelennek meg. Mint a fiúk!

-- Jaj -- szabadkozott Skolasztika --, azt nem lehet, mert tánc közben, forgáskor felpörög, aztán még kivillan valami!!!

-- Hú, hát ez tényleg gond. De mi van alatta? Nem ugyanaz van alatta, mint nyáron? Külön téli feneked van, ami fűtőbordákkal van ellátva?

Skolasztika nagyot nevetett barátnője szellemességén (a poen eredetije Varga Péter úr szellemi tulajdona). Aztán rájött, hogy mennyire igaza van Hajninak, és kanyarított magának egy szoknyát a törölközőjéből. Végülis ő nő, nem? Nehogy már mindenféle kosztümnadrágban táncoljon. Mert ő egy igazi nő, és az igazi nő nem hordja a ruháját, hanem viseli. Tisztában van azzal, hogy mi, hogyan áll jól neki!

A történet elmesélését hatalmas sikoly szakította félbe.

-- Mama! -- kiáltott aggódva Skolasztika, azzal mindhárman berohantunk a nagyterembe. Ferenczyné vörös koktélruháját ugyanis tejszínhabfoltok tarkították. Ez azért is volt fájó számára, mivel ezt a ruhát erre az alkalomra készítette, és mintája a Dallas-béli öntudatos üzletasszony, Angelica Nero egy toalettje volt, mely a 209. részben volt látható a közönség számára.

-- Drága mama, hát miért nem vett partedlit? -- próbáltam szellemeskedéssel oldani a feszült helyzetet.

-- Hát nem látod mi történt, te szerencsétlen? -- süvöltötte a felpaprikázott delnő. -- Ez a némber -- és itt Farkas Kamilla  nagynénémre mutatott -- képes volt az eljegyzési tortába lökni engem.

-- Nem úgy van az, maga parvenü perszóna! Kezdődött azzal, hogy nekem esett, amiért én a Boney M-et szeretem, ő meg az ABBA-t...

-- De ez még nem elég -- vette át a szót Ferenczyné --, mert az addig rendben van. De hogy valaki a Pepsit szeresse jobban és nem a Cocát, hát az már vérlázító!

-- Elég, maga ostoba tyúk! A maga férje hülye Cure-os. Az az idióta Robert Smith, hát komolyan, pulyát lehetne vele ijesztegetni. Mondom én, egy Bros-os lány, akinek van erkölcse, Záhonyból!

-- Te beszélsz? Aki képes volt Cindy babát venni az unokahúgának születésnapjára?

-- Mert a Barbie annyival jobb???

-- Ugyan hagyjuk már! Csak nem állok le vitatkozni egy olyannal, aki a Foxi-Maxit végezte?! Tudod, a BME-n csak azért nincs őszi szünet, mert azalatt mi, BME-sek elvégeznénk a ti szánalmas intézményeteket!

-- Nem ér a nevem, káposzta a fejem! -- rikoltotta néném, mivel nem jutott eszébe semmi szellemes visszavágás.

-- Pofa súlyba! -- vezényelt a ljulbjanai egyetem díszdoktora, azzal visszakézből lekevert egy pofont Kamilla néninek. Kamilla néni a földre esett, Ferenczyné pedig diadalmasan megállt felette:

-- És vedd tudomásul, hogy a Denver Clan mindig is csak ócska utánzata lehet a Dallasnak!

-- John Forsythe ezerszer jobb szinész, mint Larry Hagman -- kajabált Kamilla, azzal nagy svungot vett, és Ferenczynét az ott veszteglő zsúrkocsinak lökte, ami leszáguldott a lépcsőn, rajta a sikoltozva kapálozó asszonysággal. A jármű -- mely joggal szolgált rá a közlekedőedény fogalmára, ahogy azt egy mókás esetem kapcsán már felidéztem -- végigviharzott az éttermen, majd hatalmas erővel (F) zuhant a márvány puttókkal szegélyezett szökőkútba.

Néhány perc múlva egy csöpő, szánalmas kis alak jelent meg a nagyteremben, aki nem más volt, mint Ferenczyné. Kamilla néni kajánul mosolygott a látványon, és már azon volt, hogy visszamenjen asztalához, amikor egy óvatlan pillanatban rálépett egy odafeledett banánhéjra, és akkorát esett, mint malac a jégen. Lett ám derültség! Egyedül édesanyám vágott csak fancsali ábrázatot, mintha egyenesen citromba harapott volna. Kötelességemnek éreztem hát, hogy őt, mint a matematika tudorát, ennél sokkal intelektuálisabb poenokkal szórakoztassam. Elkértem hát a mikrofont és nekiláttam az adomázásnak.

A tömeg már eleve jókedvű volt, de a kacagást eleinte megpróbálták visszatartani. A majomkosboros esetnél ez még csak-csak ment, de amikor elhangzott a kvaterniós történet, már mindenki teli szájjal röhögött. Még a pórul járt nénikém és jövendőbeli anyósom is.

Éppen a platinás történetet meséltem, amikor Skolasztika indítványozta, hogy nézzük meg az ajándékokat. Gondolom, a kacagástól már megfájdult a hasa, és mivel nagyon humánus vagyok, úgy döntöttem, adok kedves közönségemnek egy kis szünetet, hadd pihenjenek nevetőizmaik.

Sok szép és érdekes ajándékot kaptunk. Ferenczy úrtól például a csodaszép ezüst logarlécet, amelyet egyszer már tulajdonomnak mondhattam, de szakításunk után búcsút kellett vennem ettől a nemes darabtól (db).

-- Hát ez meg micsoda? -- kérdezte kedvesem, mikor kezébe akadt egy bakelitlemez, amit egy képeslaphoz erősítettek. Rajta ez a szöveg állt:

Gittikém, eljegyzésed alkalmából gratulál apád! Tartson tovább a házasságod, mint az enyém. És ne feledd, az a jó anyós, amelyik porhanyós. Küldöm neked a kedvenc számom. Rock and roll!

Bogyó néni gyorsan kerített egy gramofónt, és feltette a lemezt. A felcsendülő dallamokra az egész vendégsereg táncolni kezdett, és a mulatozás egész hajnalig tartott. Mindent összevetve azonban nem sikerült túl jól a nap, mivel félő, hogy a Csapody-albumtól mindörökre búcsút kell vennem.

Szomorú, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.