Kedves Bloglvasók!

Olyat hallotok, amit eddig még -- lefogadom --, hogy nem. Történt, még boldogult gymnasiumi éveim alatt, amikor a matematika csúcsának még az euklideszi geometriát hittem (szóval nagyon régen): hogy a tanerő felelni hívta a mókamester Salga Tibit. Elég nyomott, szürke őszi délután volt akkor, gondolom, a tanár úr úgy szeretett volna mókás perceket szerezni magának és az osztálynak, hogy terepet biztosít Salga Tibi sziporkájának.

Az egyváltozós függvényekről tanultunk éppen. Mivel Tibor barátunk tudásának reciproka közelít a végtelenhez, ezért ő igen potya kérdést kapott házi feladatul. Mégpedig azt, hogy határozza meg a cos x függvény értékkészletét.

Tibi nagy meglepetésére matatni kezdett kissé viseltes Agressor táskájában, és onnan egy dobozt kivéve kibattyogott a táblához.

-- Hát ez meg mi, fiam?

Tibi válaszként kinyitotta a dobozt, amiből előtűntek a Salga család eszcájgai, Napóleon kori ezüstből (Ag) verve.

-- Ez a mi értékkészletünk -- felelte Tibi. -- Kissé látni rajta a port, vagyis a cos-t.

A tanerő egy percig dermedten bámult, majd a kijelentés ökörség voltát realizálva egetverő kacajban tört ki, olyannyira, hogy kivillantak plombált fogai. Az osztály először csak kuncogott, de amikor látta, hogy a tanerő engedélyezte az általános jókedvet, elszabadult a pokol. Füzetek repkedtek, a rockerfiúk az acélbetkós bakancsukkal dübörögtek és hangos "Akelaaaa!" kiáltásukkal adtak hangot fergeteges hangulatuknak. Mirella úgy röhögött, hogy kicsúszott a padból, és a földön hentergett, ráadásul még egy szálka is belement a kezébe, miközben a parkettet csapkodta. Zoli úgy nevetett, hogy felborogatta a padokat, és abból barikádot hozott létre. A rocker Teti Tóni elcsente Darázs Etelka Bravó magazinját, és a benne található Edward Cullen (születési nevén Edward Anthony Masen) poszterekből hajtogatott papírrepülőt, amit Deicide-os öngyújtójával sorra meggyújtott, majd kihajította őket a nyitott ablakon. Osztályunk táncosnője, Ács-Borbás Klára pedig a csilláron himbálózott, és közben csimpánzszerű hangokat hallatott.

Csak egy ember volt, aki ugyanolyan falfehér arccal ült a teremben, mint öt perccel korábban, a vicc elhangzása előtt: Zólyomi Kriszti ezalatt karba tett kézzel ült, hangtalanul ismételve a lenya szavait. Be kellett magolnia a latin mapit, mivel kétesre állt. Fájdalom, úgy tűnt, hogy ő örökre lemaradt erről a fergeteges poenról! Ezt nem tűrhettem, ezért mikor csöngetés után Kriszti megindult a buffet-be szokásos francia pirítósát elfogyasztandó, utánaeredtem, és addig nem eresztettem, míg töviről hegyire el nem meséltem neki az adoma minden részletét. Egy ideges mosoly volt a jutalmam, és amint befejeztem a történetet, Kriszti már rohant is. Sajnos nem volt elég gyors, így a tanár kénytelen volt beírni későnek, ráadásul akkorra már kihívta felelni a szintén kétesre álló Barta Adrit. Sic transit gloria mundi -- hogy stylusos legyek. Peches lány, nemde?

Nektek mennyire tetszett a történet? Ti is elkezdtetek ugrálni az ágyon meg csapkodni a monitort? Esetleg felkaptátok a széketet, és kitörtétek vele a tejüveg ajtót? Vagy lehúztátok a wc-n a macskát?

Várja válaszotok,
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.