Kedves Blogomat Olvasó Publikum!

Múltkorában említettem, hogy akadályversenyre hívtam ki az ellenséges kosborcsapatot a Csapody-albumot visszaszerzendő. Bár minden a legnagyobb rendben haladt, végül mégis beütött a ménkű, és az album -- amikor már csak egy karnyújtásnyira volt -- ismét köddé vált. Hogy is történt mindez? Várjatok csak, mindjárt elmesélem szép sorjában.

Megadtam a módját a szervezésnek, mert még egynéhány családtagomat is mozgósítottam az ügy érdekében. Így például édesanyámat, aki az év végi bizonyítványok kitöltését cserélte fel az erdészházban való pecsételésre, valamint Bogyó nénit is (végre hasznossá tette magát az öreglány!). Míg ők az erdészházban hűsöltek, és várták, hogy a csapatok megjelenjenek, és lepecsételtessék igazolványukat, mi szorgalmasan gyűjtöttük a gombákat, mohákat, páfrányokat (természetesen csak fotó formájában). Velem tartott Bandi, aki nagyon reménykedik, hogy idén sikerült a felvételije a BME-re (bár jómagam nem értem, miért van oda ennyire ezért az intézményért, hiszen itt csak szórják az ötösöket), illetve a Novák testvérpár: név szerint Anna, vagyis az elbűvölő Nusika, illetve József, vagyis a tohonya Josh the Killer. Kivételesen Nusi nem követett el semmilyen baklövést, egyedül a szendvicsek készítésénél rontott, amikor rosszul borította össze a zsemléket, így lettek teljesen üres, illetve nagyon vastag példányok. De sebaj! Csapatunk a legjobb úton a győzelem felé, mivel még alkonyat előtt beérkezett közülünk szerény személyem, Bandi, valamint Nusi, míg a másik csapat egyedül Mikivel képviseltette magát addigra. A győzelemhez viszont az kellett, hogy a csapat hiánytalanul képviseltesse magát. Már nyújtottam ellenőrző füzetecském édesanyámnak, amikor befutott Laca. Jókedvemet ekkor se veszítettem el, tettem egy-két pikírt megjegyzést ügyetlenségükre. Tudtam ugyanis, hogy hiába érkezik meg nemsokára a még hiányzó Karesz, beépített ügynököm, Poszáta előrebocsátotta, hogy tetemesen késni fog (akár 1-2 órát is). Úgyhogy nyugodtan ültem, és a Török indulót fütyöltem, miközben Bandi kukizni kezdett Mikivel. Ezért utóbb megdorgáltam. De őt ez láthatóan nem zavarta, mert nyíltan kimutatta szimpátiáját B. Miklós irányában. Közben már Karesz is beérkezett, és megkapta a pecsétet, de még mindég hiányzott Poszáta tőlük, illetve Josh tőlünk. Tudtam, hogy tohonya alak, de azért bíztam benne, hogy belátható időn belül idecammog.

Kishúga, Nusi kezdett az idegeimre menni aggodalmaskodásával.

-- Hátha megették a farkasok! Vagy a medvék?! -- ijedezett a Pilis faunájában tökéletesen járatlan Anna.

-- Pofa súlyba! -- dörrentem rá, sajnos az illőnél kicsit keményebben, de megmondom őszintén, már nagyon untam a sápítozását. Időközben Bogyó néni kávét főzött a kotyogóban, és fájdalmát fejezte ki, hogy nem ér vissza az Esmeralda legújabb részére, melyben Melicio új poncsót kap. Anya az elmaradt bizonyítványkitöltés miatt cidrizett.

Szerettem volna már én is dűlőre jutni, ezért felvetettem: mivel mindkét csapatból 1-1 ember hiányzik, ezért vegyük a jelenlevőket 100%-nak, és mivel a mi csapatunk ért be először, a győzelem a miénk!!!

Bogyó néninek és anyának is tetszett az ötlet, és már-már megszavaztuk volna, amikor nyílt az erdészház ajtaja. Már előre örültem, hogy végre itt van ez a melák Josh, ezzel is erősítve a győzelmünket. Igen ám, csak hogy talpig sáros, mohás-faleveles alak még csak nem is hasonlított Joshra!!!

-- Robi! Na végre! -- kiáltott fel Miki, de én közbeszóltam:

-- Óvást jelentek be. Honnan veszed, hogy ez az alak Robi? Csupa zuzmó és kosz! Ezt bárki mondhatja, hogy ő Róbert!

-- Ne hülyéskedj, öregem -- szólt vállveregetősen Miki, de én mit sem törődvén vele utasítottam anyámat, hogy forraljon vizet a fürdőhöz.

-- Mivel ez az ember felismerhetetlen, ezért addig, amíg fürdés által felismerhetővé nem tesszük, jelenléte nem oszt, nem szoroz!!!

Bogyó néni közben egyre csak a kezét tördelte:

-- Jaj, fiam, hát még a hülye is látja, hogy ez a Robika. Menjünk már, mert lekésem azt a részt, amikor Crisanta legnagyobb meglepetésére Dominga megjelenik a házban, és a rosszkedvû Lucio csúnyán viselkedik Juanával.

De én ügyet sem vetettem a nénire, és fürödni küldtem a fent nevezett lényt (akiről persze bizton tudtam, hogy Róbert, de muszáj volt valamiképp húzni az időt). Nem is szaporítom tovább a szót: Nusi sopánkodása már annyira idegesített, hogy jobbnak láttam őt eltávolítani, utasítottam hát, hogy keresse meg semmirekellő bátyját. Ez nem volt ugyan szabályos, de úgy éreztem, nem tehetek mást. Jó háromnegyed óra múlva a visszatérő Nusikát az a jelenet fogadta, hogy Bogyó néni rátörte az ajtót a fürdőző Róbertre, és kirángatta őt egy szál törölközőben az előszobába.

-- Látjátok, ő az!!! Induljunk!!! José Armando, jövök! -- kiáltott lelkesen a néni. Nem gondolván, hogy ezzel újabb csapást mért a Csapody-album visszaszerzésére irányuló kísérletünkre.

Ráadásul Nusi azzal a hírrel fogadott, hogy megvan Josh. Csak éppen az elmúlt hetek áradásai miatt meglazult a talaj, és Josh barátunk ólomsúlya alatt egy helyen beomlott a föld. Olyan szerencsétlenül esett, hogy csak a felsőteste látszott ki.

-- A nemjóját! -- vakartam a kobakom. -- Márpedig onnan egykönnyen nem tudjuk kiszabadítani!

Így jártunk hát, Kedves Olvasók! Az album ismét kicsúszott a kezünkből...

Szomorú, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.