Kedves Olvasók!

A szombati buli után -- melyről a maradékot edényes dobozában a vici vitte haza Laci fiának -- megszervezésre került az első kongresszus, amelynek színhelye a Bóta család háza volt. Meg kell vallanom, nem éppen jó kedvemben mentem oda, hiszen fájt a Csapody-album elvesztése. Az egyedüli motiváló erő, ami miatt mégis tiszteletemet tettem, az volt, hogy élt bennem a remény, hátha megtaláljuk a szerencsétlen tragédia felelősét.

El is indultam B. Miklós lakhelyéhez, és útközben észrevettem, hogy a postásuk is arrafelé tart. Csatlakoztam hozzá.

Egy púpos, félkegyelmű, hebegő beszédű alak vállalta a levélhordói teendőket. Mindenki csak Gyuri atyusnak hívta.

Gyuri atyusnak voltaképpen csak az egyensúlyérzékével volt baj, de az se súlyos. Délelőttönként, amikor széthordta a leveleket, pontosan a műút képzeletbeli felezővonalán járt, és nem szerette, ha e szimmetriát megzavarta valami. Ott heverő tárgyakat az árokba rugdalt, ha pedig valaki, a postáját várva, türelmetlenségében rálépett az úttestre, annak büntetésből csak másnap kézbesítette a leveleit.

Amikor az artézi kúthoz ért, fölébe hajolt, és úgy igazította be magát, hogy tükörképe pontosan a kút középpontjából nézzen vissza rá. Sokszor megszidták, meg is kergették, abban a hiszemben, hogy beleköpdös a vízbe. Ez nem volt igaz. Gyuri atyus csak egy finom, selyemszál vékonyságú nyálfonalat bocsátott ki a szájából, s mihelyt sikerült a fonálkát a kút képzeletbeli tengelyében meghimbálni, mindjárt visszaszippantotta ajka közé. Ettől valahogy felfrissült.

Hogy ki mikor kapott levelet, abba is belejátszott Gyuri atyus szimmetriaérzéke. Például gyűlölte Cipriani professzort, az európai hírű ideggyógyászt, akinek autója sokszor állt a villa kapuja előtt, az országút szélén, bántóan aszimmetrikus helyzetben. Annál jobban szerette viszont a Tót családot, elsősorban magát Tót Lajost.

Tót Lajos Bótáék szomszéda volt. De ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Ott tartottam tehát, hogy a gyűlésen javaslatot tettem az album elvesztése körülményeinek alapos kivizsgálására.

-- Megkérhetném, hogy mindenki figyeljen? -- kopogtattam meg a kávéspoharat. -- Te is, Josh, ahelyett, hogy Ciccolinát néznéd, figyelj ide kérlek.

Josh behajtotta a nyuszis magazint, amelyben Ciccolina barna hajjal domborított, és csak ennyit mondott:

-- Milyen volt szőkesége, nem tudom már, de azt tudom, hogy szőkék a mezők, ha dús kalásszal jő a sárguló nyár.

-- Pofa súlyba -- mondtam neki --, különösen számodra, hiszen viselkedésed oroszlánrészt vállalt az album megsemmisülésében.

-- Én pipáztam?! Azt mondd meg, én pipáztam?! -- hőbörgött Josh. Laca a védelmébe vette.

-- Országok rongya! könyvtár a neved, de hát hol a könyv mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogsága? Ment-e a könyvek által a világ elébb? -- pampogott Zsuzsánna, jelezvén, hogy egyáltalán nem érdekli a könyv sorsa. Ez igen csak feldühített engem.

-- Gyarlóság, asszony a neved! -- válaszoltam keresetlen szavakkal.

-- Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok? Viszket-e ugy egy kicsit a nyakatok? Uj divatu nyakravaló készül most számotokra... nem cifra, de jó szoros -- mondta Zsuzsánna arra utalva, hogy lezárult az a korszak, amikor teljhatalommal bírtam. Nem mintha ezzel a teljhatalommal bármikor is visszaéltem volna, hiszen én bölcs és igazságos vezető voltam, és ha bárkinek valami baja volt, az nyugodtan odajöhetett hozzám. De ezt hiába is magyaráznám ennek a rebellis csürhének.

-- Lépjünk ezen túl. A Csapody-albumot már összeragasztani nem tudjuk -- emelkedett szólásra Miki. Én azonban nem hagytam ennyiben:

-- Miféle demokrácia ez?! Szavazzuk meg, mi legyen a teendő ebben az ügyben. Aki az ügy kivizsgálását óhajtja, emelje fel a kezét!

Néhány szekundumot vártam, de egy kéz sem lendült a levegőbe, hiába hunyorítottam erősen Bene Róbertre, úgy látszik, nem vett észre.

-- Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! nincsen remény! -- csóváltam lemondóan a fejemet. Aztán elfutott a méreg:

-- Szeretnék fájdalom-esetten bujdosni, szökni, sírni, fájni. De hogy ez a csürhe nevessen?

Dühödten hagytam el a Bóta házat. Ha ez így megy tovább, januártól még az elnöki posztomtól is megfosztanak... az lenne csak a vég!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.