Kedves Blogolvasók!

Nagy szerencsétlenségemben azzal próbálom vigasztalni magam, hogy voltam én már sokkal rosszabb helyzetben is. Most csak egy lányt veszítettem el, de volt már olyan is, hogy szellemi javaimmal éltek vissza! Ha belegondolok, az sokkalta rosszabb volt! Egy lány miatt nem érdemes szomorkodni, hiszen -- ahogy a költő is mondja --

Állj meg! Mit emészted magad?
A lány mint egy villamos
Tovatűnik s hamar akad
Számodra alkalmatos.
Milyen igaz! Szép az élet
Hangosan zeng madárének
S két szép szemem felragyog
Látván a kínálatot.

K. B. kortárs költő verse (látjátok, mégsem vagyok kocka!)

***

Blogolvasók, ezt hallgassátok. Nem ígérem, hogy a hasatokat fogjátok fogni, mert ez egy szomorú történet. Még boldogult gimnazista éveim alatt történt, hogy osztálytársnőm, F. Andi kölcsönkérte a matematikafüzetem. Tudni kell ugyanis, hogy Andrea elég könnyelműen vette a leckéket, és a végén kapott csak észbe, hogy alighanem bukás lesz a vége, ha így folytatja. Odaadtam hát a jegyzetem, bár kétlem, hogy osztálytársnőm sok hasznát vette. A matekórákon ugyanis -- hasonlóan Andreához -- én sem vittem túlzásba a jegyzetelést, mivel a tanár úr nem sok újat mondott. Csak amíg Andi a padszomszédjával trafikált, addig én kutatásaimmal foglalkoztam: akkoriban épp a Fermat-sejtés volt terítéken, arra dolgoztam ki egy gyökeresen új bizonyítást -- a füzetem leghátsó lapjaira (ahová egyébként a vicces történeteket is feljegyeztem). Andreának azonban ez is megfelelt, és pár nap múlva hálálkodva szolgáltatta vissza jegyzeteim. Ahogy visszakaptam, egyből neki is álltam folytatni a bizonyítást -- illetve csak akartam, mert valami borzadályos dolog történt! Az utolsó lap -- rajta a bizonyításommal -- ki volt tépve! Mondanom sem kell, dühösen kérdőre vontam osztálytársnőmet, aki szégyenkezve vallotta be, hogy tud a dologról, de remélte, hogy nem veszem észre. Az történt ugyanis, hogy osztálytársnőm szülei éppen a piacra indultak zsírszalonnáért, és -- előrelátóak lévén -- úgy gondolták, visznek csomagolópapírt a többi árut megóvandó. Más nem lévén kéznél, az Andi lányuk asztalán heverő paksamétából téptek ki egyet, és abba csomagolták a szalonnát. Óh, borzadály! Nem lévén tisztában azzal, hogy mekkora szellemi érték az, amellyel ilyen galád módon bántak el!

Természetesen többet nem adtam oda Andinak a füzetem, de ezzel mit sem segítettem a dolgon: ami megtörtént, megtörtént. És ez még mind semmi...! Legközelebb beszámolok szerencsétlen sorsú jegyzetem további pályafutásáról (mert ezzel nem ért véget).

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.