Kedves Bloglvasók!

B. Róbert uralma egy lázálom volt blogom számára. De míg a lázálom elmúlik az ébredéssel, Róbert rengeteg pusztítást hagyott maga után. A felbolydult viszonyokat mind nekem kell rendbe tennem.

A legfontosabbnak most viszont azt éreztem, hogy demonstráljam: a kosborcsapatok közül a mienk az igazi, csak a mienk képes folytatni az alkotmányba letett utat. Éppen ezért még a húsvét előtt megszerveztem az első túrát. Mind Joshnak, mind Julinak megfelelő volt az időpont. Júliát elengedték a szülei, mondván, nagyon szép volt a bizonyítványa. Így teljes létszámban indulhatott a csapat Mátrába.

Kellemesnek indult ugyan az idő (és a túra is, hiszen gyönyörű primulákat meg krókuszokat láttunk, melyeket lencsevégre is kaptunk), de kora délután hirtelen nagy szél, sőt mi több, csepergő eső volt tapasztalható. Én ugyan szokva voltam az elemeknek eme szeszélyességéhez, Josh szintúgy, de Júliát láthatóan zavarta az esőzés. Lovagias lévén javallottam a kis társaságnak, hogy pihenjünk meg a közeli erdészházban.

Meg is érkeztünk nemsokára, de jó kedvünk rögtön alább is hagyott a zárt ajtókat látván. A közeli terjedelmes kocsányos tölgy mögül mintha L. Károly erdész sziluettjét láttam volna, ám lehet, hogy csak mérhetetlen haragomban hallucináltam. L. Károlyról tudni illik ugyanis, hogy viszonyunk nem felhőtlen, mivel egy értékes növénypéldány összetaposásáért feljelentést tettem ellene, s az eljárás még folyamatban van.

-- Most mi lesz? -– aggodalmaskodott Júlia. Én is törtem a kobakom, de hirtelen nem jutott eszembe jó megoldás. Már-már odáig jutottam, hogy azonnal üljünk buszra, és utazzunk haza, amikor Josh mentő ötlettel állt elő:

-- Nem messze ide, Csányon laknak a rokonaim. Tóthék. Biztos befogadnának minket, míg eláll ez a vihar.

Több se kellett! Felkerekedtünk, és meg sem álltuk Csányig.

Igen ám, de már a faluban sült ki, hogy Tóthék új házba költöztek. Indítványoztam, hogy azonnal kérdezzük meg, hol laknak Tóthék. Josh azonban így szólt:

-- Nem úgy kell kérdezni, komám! Hanem úgy, hogy hol laknak Cigiék.

Meglepődtem a furcsa néven:

-- Hogy mondtad?

-- Cigiék. A faluban csak így ismerik őket.

Az egész kompánia nagy szemekkel bámult, így Josh magyarázkodni kezdett:

-- Kuzinjaim, Gergely, Sanyi és Laci csintalan fiúk voltak. Legénykorukban titokban cigarettáztak, ami kitudódott. Innen a ragadványnév.

Az információ segítségével hamar megtaláltuk a Cigi-rezidenciát (Lúdfos Marcsa igazított útba minket). Cigi urat sajnos nem találtuk otthon, mert elment lovat patkoltatni Pusztamonostorra, de Cigi Sanyi (akit a képen láthattok) kedvesen beinvitált minket.

-- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának harmadéves hallgatója vagyok -– mutatkoztam be illedelmesen, miután beléptünk a tisztaszobába. Cigi Sanyin kívül csak Cigi anyó tartózkodott otthon, aki hozott nekünk tepertős pogácsát meg friss tejet. Kitűnő lakoma! Miközben az ízletes pogácsát majszoltuk, Cigi anyó mesélni kezdett a gyerekkoráról. (Tudnivaló, hogy Jászszentandrásról származik.) Ezt a történetet mesélte el:

-- Átment hozzá a szomszédék kisgyereke és kérte az embert, mutasson neki valamit, amin nevetni lehet. Az ember kihívta a gyermeket a laposra és mondta, hogy mutat, de azt kéri, ne nevessen, és amit lát, azt ne mondja el senkinek. Az ember lába közé kapta a seprőt, és nagyot ugrott. Akkor rengeteg seprős ember jelent meg és hozzákezdtek mindenféle hülyeséget csinálni: énekeltek, táncoltak, húst sütöttek, keverték a rántást stb. A gyermek úgy megijedt, hogy még ma sem rendes.

Kacagtunk a történteken. Minő néprajzi kincsesbánya ez az ősz hajú matróna! Egészen fellelkesültem a történettől. Úgy döntöttem, kikérdezem a botanikai szakkifejezések népi megfelelőiről is, ám még mielőtt ezt megtehettem volna,  belépett egy marcona úr.

-- Cigi úr! Engedje meg, hogy bemutatkozzam –- nyújtottam felé jobbomat, amire egy földöntúli üvöltés volt a válasz:

-- Ebugatta! Mi az, hogy Cigi úr?!

Cigi úr nagy svungot vett, és már-már felénk lendítette a kezét. Rémülten iszkoltunk el villámló haragja elől. Az az egy szerencsénk volt, hogy az eső már elállt addigra. A faluszélen pihegve megkérdeztem Josht:

-- Miért gerjedt ilyen haragra Cigi úr?

-- Hej, komám, elfelejtettem szólni, hogy Tóth bátyám nagyon haragszik ám a gúnynévért! A fiúkat kukoricán térdepeltette napokig, miután Lúdfos Marcsa elmondta az esetet, Gergelyt pedig szíjjal verte meg, mert ő vitte bele a kicsiket a rosszba!

Még mielőtt bármit is szólhattam volna, Juli nagyot sikoltott.

-- Csak nem hagytad Cigiéknél a retikülöd ? -- kérdeztem.

De Juli a fejét rázta.

-- Ott van a lábad előtt egy primula vulgaris! Majdnem ráléptél!

Örömtáncot jártunk, amiért ilyen ékes példányt sikerült találnunk! Juli több szögből is lefotózta, majd boldogan, egymásba karolva elindultunk, hogy elérjük a következő vonatot.

Üdvözlettel:

ifj. Farkas Gyula

P. S.: Mielőtt el nem felejtem, a vádirat posztolása innentől kezdve kirázólag K. Attila cimborámon múlik, aki sokat piszmog ám a jogi aspektusokon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.