Kedves Blogolvasók!

Ne haragudjatok, hogy ilyen régóta nem jelentkeztem, de hát igaz a mondás : omnia vincit ámor. A szerelem most a blogíráson győzedelmeskedett. Hogyan? Megígértem hőn szeretet Skolasztikámnak, hogy segítek neki a Carmichael-féle (máig bizonyítatlan) sejtés megoldásában. Gondoltam, hogy a régi könyvekben találunk valami támpontot, amin elindulhatunk. Lementem hát a biciklitárolóhoz, és kutatni kezdtem. A sok molyette és porlepte iratok közt valami nagyon értékes kincsre bukkantam! Úgysem találnátok ki, és ahelyett, hogy totóval húznám az időt (Skolasztika áthívott egy kis délutáni teára, amin petit-fours és briós is lészen), megmondom, mi az: a XI. osztályos matematikafüzetem, amiben az óravázlatok mellett osztálytársaim vicces benyögései is olvashatók voltak.

A következő vicces történetet felidézvén bizonyára akkorát nevetünk majd Skolasztikámmal, hogy fenáll a veszély, hogy buborékmentes ásványvizemet beige színű kiskosztümjére lötyköljem, de megpróbálom majd megakadályozni eme kellemetlen incidenst.

Történt, hogy Leövey-gimnázium folyosóján tízpercben zsibongtak a diákok. Az egyik csoport magját Gyenes Tibi évfolyamtársam képezte, aki hangos anekdotázással szórakoztatta a nagyérdeműt. (Minő véletlen, hogy Gyenes Tibiről is van egy igazolványképem. Nagy kópé volt, az már igaz.)

Tibiről tudni kellett, hogy bizony kétesre állt, és vészesen közeledett az évvége. Szülei meghagyták neki, hogy ha nem lesz kitűnő, akkor nem utazhat el a balatonberényi matétatáborba, pedig Tibink minden vágya volt, hogy az itteni diákokkal találkozzék. (Meg kell hagyni, elég laikus társaság, nekem már elsőben is alacsony volt a szint, de hát ízlések és pofonok.)

Tibi el is indult a kitűnővé válás útján, de egy akadály mégis akadt: az a fránya matek! Szegény feje egy elrontott TZ miatt abba a veszélybe került, hogy esetleg 'jó' minősítést nyer. Márpedig akkor: agyő, matektábor!

Fürjes Gézának köszönhetően tudomásomra jutott, hogy Tibi barátunk minduntalan felelésre jelentkezett a matektanárnál, aki azonban inkább a bukás szélén állókat szólította ki, nem penig a majdnem eminens Tibort. Ezért agyafúrt hősünk a következő eszmét ötölte ki: kiállt a folyosóra, és nekiállt egy matematikai tartalmú tréflit elmesélni. Mivel aznap pont a matektanár volt a folyosóügyeletes, Tibi barátunk arra apellált, hogy majd meghallja szellemességét, amivel bebizonyítja a tanár úrnak, mekkora matematikuskoponya is ő! Az alábbi adomát osztotta meg a nagyérdeművel:

Megy egy függvény a sivatagban, és szembejön egy szabály. Azt mondja a szabály:

-- Térj ki az utamból, mert lederivállak!

-- Nem térek ki!

-- Térj ki az utamból, mert lederivállak!

-- Nem térek ki!

-- Nem félsz tőle, hogy lederivállak?

-- Nem.

-- Hát az hogy lehet?

-- Én vagyok az ln x.

A társaság udvariasan nevetett a viccet hallván, a poént nem értéséből adódó lebőgést elkerülendő. Úgy láttam, egy szende mosoly végigsuhant Cosinus tanár bá arcán is. Minek szólt ez a mosoly? Talán a kolosszális viccnek? Tibi barátunk előadói képességének?

Naná, hogy nem! Hanem annak, hogy Tibi hogy elbaltázta ezt a szakállas viccet! Annyira nevettem, hogy a falba kellett kapaszkodnom, el ne essek. Micsoda lebőgés!

Gondolom, kitalálhatjátok, hogy azt a nyarat Tibi nem a matektáborban töltötte, hanem nagyanyja hétévgi telkén, ahol cseresznyét szedett és krumplit kapált. Vicceivel csak a fecskéket tudta szórakoztatni. De legalább szerzett egy kis színt. És az sem lebecsülendő!

Tanulságos, nem?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.