Kedves Olvasók!

Nem véletlen, hogy ilyen sokára posztolok. Minden egyes pillanatban készen akartam ugyanis állni a pénz átvételére, ami megmenekíthet minket a csúfos csődtől. Sajnos mindkét pénzkereseti forrás elapadt.

Klotild prózain nemet mondott, mondván, még meszelni kell a házat, nem szórhatja a pénzt ilyen dolgokra. Bevallom, kicsit rosszul esett, amiért amúgy kiváló állapotban lévő házát előbbre becsüli a botanikus szaklapjaimnál -- azt hiszem, kezd oszlani a rózsaszín felhő, amin keresztül ezidáig szívem hölgyét láttam. Most már tudom, neki is van számos apró hibája.

Kunigundától sem sikerült bankókhoz jutnom. Bár Poszáta elutazott a bolgár kolostorba, fáradozásait nem koronázta siker. A bolgár kolostort ugyanis még érkezése előtt lerohanták az avar hadak és az építményt porig égették. Csuda egy eset! A hullahalmok között szerencsére megtalálta a kertészt, akire bizonyára emlékeztek, kedves Olvasók, hiszen neki köszönhető, hogy újra blogomhoz jutottam.

Poszáta és a kertész elkezdtek beszélgetni.

-- Mit hallok, hát kegyelmed az, kedves szeretett kertész úr! S ilyen szörnyű állapotban! Micsoda nagy szerencsétlenség szakadhatott a nyakába? Miért nincs a legeslegszebb kolostorban? Mi történt Kunigunda kisasszonnyal, a szép hölgyek legszebbjével, a természet remekével?

-- Nem bírom tovább -- mondta a kertész.

Amire Poszáta elvezette az anabaptista istállójába, egy kis kenyeret adott néki, s mikor a kertész kissé magához tért, így szólt hozzá:

-- Nos hát, mi van Kunigundával?

-- Meghalt - felelte a másik.

Poszáta íziben elájult; de barátja magához térítette azzal a kevés rossz ecettel, ami épp ott volt az istállóban. Felnyitotta a szemét:

-- Kunigunda halott, nem él! Ó, merre vagy, legeslegjobb világ? De hát milyen bajban halt meg?

-- Avar katonák ölték meg, de előbb jól meggyalázták, ahogyan csak tehették; a soronak, aki védte, egyszerűen beverték a fejét; a méltóságos apácákat darabokra vagdalták; ami a kolostort illeti, kő kövön nem maradt, se pajta, se fa, se birka, se réce; de sebaj, azért mégis megbosszultak bennünket, mert egy szomszédos birtokon a bolgárok se cselekedtek másképp: az meg egy avar szerzetesház volt.

Ezekre a szavakra Poszáta még egyszer elájult; de mikor megint magához tért, s elmondta mindazt, amit illik, megkérdezte okát-fokát s nyomós indítékát annak, ami a jó kertészt ily siralmas állapotba hozta. Tudni kellett ugyanis, hogy a kertész elhagyta legbecsesb fegyverét, jó metszőollóját. Bár ennek a szerszámnak a történetét is tudom, most megkímélem az olvasókat attól, hogy mindezt előadjam -- nem tartozik a tárgyhoz.

Helyzetem ezáltal csak még siralmasabbá vált. Gunda halálával ugyanis befellegzett a biztosítási pénznek is.

Most kell ám a spiritusz, hogy kitaláljam, merre tovább!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.