Blogolvasók!

Felindultságomban alig találom a betűket a klaviatúrán. Azt hiszem, nem fogjátok elhinni, amit most majd leírok. Elborzasztó árulás áldozata lettem...

Nem sokkal azután, hogy hazaérkeztem Budapestről, összegyűjtöttem gimnáziumi jegyzeteim. Mint emlékezhettek, felajánlottam Gittinek, hogy ezekkel az értékes dokumentumokkal tapétázhatja ki Ede szobáját. Mint tudjuk, egy matéta képzését nem lehet elég korán elkezdni. Sajnos a párakészülék elromlása megakadályozott abban, hogy gyorsan cselekedjek, így csak ma reggel kerülhetett sor nővérem meglátogatására.

Előzőleg gondosan kiszedegettem füzeteim lapjait a tapétázást megkönnyítendő, és nagy halom papírral, valamint az alkalomnak megfelelően öltözve érkeztem Zsoltiékhoz. Zsolti éppen nem volt otthon, csak Gitti, akit épp a névnapi ünnepsége megszervezése kötött le.

-- Annyi baj legyen -- legyintettem --, egyedül is elvégezhetem a műveletet.

-- De Gyula -- mondta elakadó hangon néném.

Én nem vártam meg, míg egy szót is szól, hanem beléptem a gyerekszobába. A lábam a földbe gyökerezett rémületemben!!! A falakon friss tapéta... mégpedig labdákat és bohócokat, valamint mindenféle állatfigúrát ábrázoló tapéta. Ártistát vagy bohócot akarnak nevelni a gyerekből???

Meg sem várva nővérem magyarázkodását, a földhöz csaptam a papírokat, és hőbörögve hazarohantam. Ekkora háládatlanságot! De magukra vessenek, ha matematikai analfabéta lesz a kis Edéből!

Igazam van, kedves olvasók?

ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr80892875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lol 2007.07.18. 13:34:34

uristen, igy a végén még lehet hogy normál ember lesz belőle, normál élettel, pont ami neked nem jött össze. nembaj, majd legközelebb

Mikikee · http://mikikee.extra.hu 2007.07.18. 19:11:04

Tudod, a kisgyereknek színes, állatos, vidámságos tapétákkal szokás tapétázni, ha tapétáznak.. a kölyök sokkal jobban örül egy oroszlános kutyás macskás tapétának, mint egy halom összefirkált papírnak.. nem gondolod?

Ismeretlen_66927 2007.07.19. 09:19:48

Kedves Kommentelő Mikikeee! Gyereke válogatja. Jómagam például mit nem adtam volna azért, ha a szobám falát a Fermat-sejtés borítja! Üdvözlettel: ifj. Farkas Gyula

Mikikee · http://mikikee.extra.hu 2007.07.19. 10:54:12

1-2 évesen semmit se értettél volna belőle..

illu 2007.07.19. 22:51:31

Dehát Mikikee... Elfelejted ama tényt, miszerint Gyulánk egy kibaszott géniusz, nemdebár? Hogyne értette volna, ugyan kérlek. Születése pillanatában sírás helyett is a Boyle-Marriotte törvényt skandálta

nihilia 2007.07.23. 02:14:45

Nem mellesleg a figUra rövid u, kedves Gyula. De semmi baj, ezzel szereztél pár vidám pillanatot nekem, mert olvasván ezt a rettenetes tévedést óriási kacajban törtem ki, majd miután megmutattam a szomszédnak az is, de annyira, hogy a könnye is belecsordult. Mókás, nem? tisztelettel nihila

Vera 2007.09.18. 11:50:32

a skandaLum pedig egy L.
süti beállítások módosítása