Kedves Publikum!

Helyesebb lett volna kedves női publikumot írni, mivel ezzel a poszttal a hölgyvendégeknek kívánok kellemes perceket szerezni, lévén nemzetközi nőnap. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy felköszöntsem a gyengébbik nem minden kedves képviselőjét ez ünnep alkalmából. Remélem, mókás történetemmel sikerül vidám perceket okozni számukra és orcájukon feldereng a mosoly, netalántán a hahota.

Tehát: történt még általános iskola ötödik osztályában, hogy farsangi mulatságot rendeztek a tanulóifjúság számára. Én erre a mulatságra úgy jelentem meg, hogy Ampére-nek öltöztem. Gitti vattából parókát készített számomra, és hozzá felvettem egy zsakettet. Becsületemre legyen mondva, hogy nagyon készültem Ampére munkásságából, elolvastam sok tanulmányát, cikkét. Jelmezem látványa az egész kompániából elismerő pillantásokat váltott ki. Történelemtanárnőm például odahívott magához, és érdeklődött: "Ugye, XVI. Lajosnak öltöztél be, Gyuszikám? Bámulatos a hasonlóság! Jövő órán jelentkezhetsz kisötösért!"

Mondanom se kell, akkorát nevettem, hogy beleremegtek a kikészített műanyag poharak. Jókedvemet látva, odabicegett az énektanárnő is, aki megkérdezte: "Mit tárgyalsz, Bözsikém, Haydnnal?" Nem hittem, hogy jókedvem fokozható lehet még. Ki kellett mennem a folyosóra, hogy a nevetéstől levegőt kapjak. Szalámis szendviccsel kellett begyömöszölnöm a szám, hogy ne hahotázzak olyan hangosan.

Ti is így tesztek, ugye, kedves Hölgyolvasóim, ezt a nőnapi posztot olvasván?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr4892950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

illu 2008.03.10. 22:22:55

Ja és Gyula, tedd vissza a betűtípust Comicra! Nem írhatsz a gyalázatos B.Róbert betűivel....

Tyutymorgi 2008.03.26. 18:48:33

Kedves Gyula! A történeted a te szemszögödből nézve valóban kacagtató, de szerintem csak akkor lenne jogod ekkorát röhögni a tanárnőd böszmeségén, hogya hosszas beszélgetés esett volna meg köztetek a farsangi bálon, és annak ellenére nem ismert volna rá Ampére -- feltételezem, hogy általad kitűnően imitált -- személyiségére! Hisz' a tizennemtom- hányadik században a terebélyes, loknis hajviselet igen gyakori volt. A nőnapi üdvözlet kedves. Nem tudod véletlenül, hogy férfinap miért nincs? :-) Üdv.: Tyutymorgi
süti beállítások módosítása