Kedves Blogolvasók!

A minap velocipéddel bementem Szederkénybe ügyes-bajos dolgaim intézendő. Alighogy elkanyarodtam a hirdetőtábla mellett  -- ahol bánatomra csak a legritkább esetben szerepelnek botanikai tárgyú szakkönyvek --, kiáltást hallottam. A hang forrása Jutka néni volt, a helyi postásnő.

-- Nahát, ifj. Farkas úr! De jó, hogy látom!

-- Részemről a szerencse, madám! -- udvariaskodtam, pedig sietnem kellett volna, mivelhogy mára vártam Skolasztika vonatát is, aki nálunk szándékozta eltölteni nyári vakációját.

-- Várjon egy percet! Van itt valami a maga és kedves családja számára! Ha jól látom, messziről jött... mintha tuniszi pecsétet látnék...

-- Az csak a fatér lehet -- dünnyegtem, és nem csalatkoztam. Talán már a kedves olvasók is kitalálták, hogy bizony ez a hebehurgya flótás rosszul skribálta rá a lakcímet a borítóra. Mi ugyanis már rég nem Lenin utca vagyunk. De legalább a nevünket pontosan írta. Volt idő, amikor még azt is eltévesztette.

Néha-néha elmerengek azon, mi fogta meg anyámat -- a pedáns matematikatanárnőt -- egy bohém rajztanárban. Hogy valami tippet adhassatok, kedves olvasók, gyorsan felvázolom szüleim megismerkedésének történetét.

Id. Farkas Gyula -- akkor még nem így hívták természetesen -- a Ho-Si-Minh Tanárképző Főiskolán kezdte meg felsőoktatásban folytatott tanulmányait. Szülei legalábbis így tudták, mivel a bohém Gyula titokban a képzőművészetit végezte Budapesten. Kétlaki játékát egészen a diplomaosztóig -- 1978 -- űzte. Stúdiumait befejezvén azonban kénytelen volt előállni a farbával szülei előtt. Szegény Farkas úr azt hitte, történelemtanár lesz szép reményekre jogosító fiából! És erre itt áll egy teljeséggel hasznavehetetlen diplomával. Nagyapa éktelen haragra gerjedt, és nagymamával karöltve állandóan szapulta Gyulánkat, aki ezt egy idő után megelégelve, Pécsre ment, ahol éppen rajz szakos tanárt kerestek. 1982-t írtunk akkor.

Apám tehát tanítani kezdett a 2. számú általános iskolában. Hamar közkedvelt lett diákjai körében, lévén ún. "laza" tanerő: óráin jobbára azzal foglalkozhatott a tanulóifjúság, amivel csak akart. Nem nagyon érdekelte a tanítás, így kollégáival sem ápolt valami szoros kapcsolatot. Egyvalaki volt csupán, aki felkeltette érdeklődését: a főiskoláról néhány éve kikerült matematika--ábrázoló geometria szakos fiatal tanárnő, Balás Margit. Volt még azonban valaki, aki szemmel tartotta az új rajztanárt: ő pedig nem volt más, mint a hercig Gyöngyössy Zoltán testnevelő, aki határozott ellenérzésekkel viseltetett apám iránt. Hogy miért? A válasz igen egyszerű.

Szerelmi háromszög volt kialakulóban -- bár matematikában csak a hölgy volt járatos, és csak ő volt az, aki ezt a háromszöget egy szakasszá változtathatta. Szülei ellenkezésével dacolva végül nem Zoltán, hanem Gyula mellett döntött. A szerelmi vallomásra egy iskolai rendezvényen került sor: míg hangosan bömbölt a Neoton Don Quijote című száma, Margit a Traubi szódás asztalnál igent rebegett a szintén felügyelősködő Gyulának.

... Ebből a házasságból született nővérem, Farkas Margit (Gitti) és jómagam,

ifj. Farkas Gyula

a BME mérnök-fizikus szakának hallgatója

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.