Kedves Blogolvasóim!
 
Vicces történeteim publikálása közben természetesen nem feledkeztem meg hivatalos ügyeimről sem, gondolok itt a kosbortúracsapattal kapcsolatos bonyodalmakra. Múltkorában említést tettem arról, hogy Bene Róbertre újabb missziót bíztam, bár előtte voltak fenntartásaim személyével kapcsolatban korábbi tettei miatt. Most azonban bizalmat szavaztam neki, és utóbb kiderült, helyesen cselekedtem. A következő történt ugyanis.
 
Sejtvén, hogy B. Miklósék kompániája forral ellenem valamit, úgy döntöttem, tudáspárbajra hívom ki az ellenséges csapatot azzal a feltétellel, hogy ha veszítenek, elismerik, hogy az egyetlen törvényes kosbortúracsapat mi vagyunk, azaz jómagam, Josh és Juli, ők pedig nem mások, mint egy hitvány kópia. Bár Miklós az elnök, nem óhajtottam vele tárgyalni, így a kihívást Karesszal közöltem levélben, aki telefonon közölte, a kihívást elfogadták. Már előre nevettem a markomban, tudtam ugyanis, hogy Miklóson kívül senki sem komoly ellenfél a csapatban. Félő volt azonban, hogy Miklós szaktudása (amit, lévén biológia szakos, el kell ismerni, van neki) veszélyt jelenthet. Ezért segítségül hívtam Bene Róbertet. Róla ugyanis tudni kell, hogy ezidáig tisztázatlan volt a státusza a kosbortúracsapatban. Hivatalosan nem távolítottam el, és Miklósék sem (ámbátor az nem számít, lévén az ő csapatuk nem törvényes), de Róbert maga döntött úgy, hogy nem látogatja többet az üléseket, és nem vesz részt többet a túrákon (mellesleg Amál néni mellett erre egyébként sem lett volna lehetősége). Biztatásomra azonban most jelentkezett az ellenségnél, és bűnbánó tekintetét látván B. Miklós úgy döntött, visszatérhet, úgyis elkell a szaktudás a közelgő tudáspárbaj miatt.Ez a csodás növény egy pontot hozott nekünk, és mínusz hármat az álnok B. Mikinek!
 
Ki is tűztük tehát az időpontot. Róbertet előtte alaposan kioktattam a válaszadás mikéntjéről. A verseny megrendezésére államalapító Szent István ünnepén, a reggli órákban került sor. Helyszínül a semlegesnek számító Rütyü Hangváriuma előtt található gyorséttermet választottuk. A kezdés időpontja: 9.00 óra. A szabályok a következők voltak: minden helyes válasz egy pontot, minden helytelen mínusz hármat ér. Válasz kihagyása: 0 pont. A kérdéseket a játékosok találják ki botanikai témakörben, és a másik csapat tagjainak teszik fel. Az ellenfél választ, ki legyen a válaszadó. Vitás kérdésekben botanikai szaklapok (ausztrálok is) hívhatóak segítségül. B. Miklós elfogadta ugyan a szabályokat, és még csak nem is sejtette, hogy ezzel az én malmomra hajtotta a vizet.

Makkos cipőmben, csokornyakkendőben érkeztem a megbeszélt helyszínre. Juli is kitett magáért: ő blúzban és fekete nadrágban jelent meg. Joshsal viszont nem voltam elégedett: gumicsizmában és flanelingben jelent meg. Szabadkozott, hogy nem jószántából öltözött így, de mindössze pár órára jöhetett el a gazdaságtól, ahol dolgozni kénytelen. De sebaj, fő az, ami a fejben van -- próbáltam nyugtatgatni magam, miközben szép sorjában bevonultunk a gyorsétterembe, ahol az egyik ablak melletti sokszemélyes asztalnál már helyet foglalt az ellenfél. Lopva a velük ülő Róbertre kacsintottam, hogy tudja-e a dolgát. A szabályok ismertetése után Robi elment rendelni mindegyikőnknek egy-egy Café Lattét.

-- Hol marad már... -- idegeskedett Zsuzsánna, ám én csak fölényesen mosolyogtam: nem volt sietős a dolgom, biztos voltam győzelmünkben. Végre megjelent a színen Robi barátunk, és elkezdődhetett a játszma. Előzékeny voltam, és beleegyeztem, hogy az ellenfél nyissa meg a játékot.

-- Mondd el a tengeri saláta egyedfejlődését! -- kezdte B. Miklós.

Méltóságomon alulinak éreztem, hogy egy ilyen kérdésre válaszoljak, de szerencsére nem is engem, hanem Julit szólította Miklós, aki készségesen elmondta, amit el kellett.

-- Kedves László, légy szíves és közöld velünk a kovamoszatok két rendjét! -- kérte Juli. Laca nyökögött kissé, és csak az egyik válasz, a Pennales ugrott be neki. Hiányos válasza miatt csak fél pontot kapott. Szép lassan belelendültünk a játékba, nagyjából hasonló pontokat kaptunk, amiért főleg Juli és jómagam tettünk, Josh alig mukkant meg. Sajnos az ellenfél felkészültsége jobb volt, mint amilyenre számítottam, így jobbnak láttam cselekedni.

-- Tehát... Bene urat kérném, mondja meg a Pinus cembra magyar megfelelőjét, valamint előfordulási helyét!

Nagy sokára megszólalt Robi:

-- Öö... Pinus cembra... az annyit tesz, mint... mint himalájai selyemfenyő...

-- Helytelen! -- szóltam közbe, de Miklós intett, hadd mondja végig:

-- Előfordulási helye pedig... pedig nem más, mint Észak-Amerika!

Mondanom sem kell, csapatunk nem tudott hová lenni jókedvében ekkora blődséget hallván. Látszott Miklóson és csapattársain, hogy szégyenkeznek és bosszankodnak a mínusz három pont miatt, de nem tudtak mit tenni. A feltűnőséget elkerülendő persze nem lehetett mindég Róbertet szólítani, így volt, hogy pontszámaink nagyjából hasonló szinten mozogtak. De azért csak játszottunk tovább, bízvást remélvén, hogy megnyerjük a tudáspárbajt.

A játék azonban úgy két óra után akadozni látszott. Ugyanis Karesznak váratlanul el kellett vonulnia az illemhelyre, ahonnan csak nagy sokára került elő. Alighogy visszaért, már követte is példáját Laca, majd pedig Miklósnak kezdett csikarni a hasa. Még csak Laca támolygott vissza, mikor Kareszt újra hívta azon hely, ahová még a koronás fő is gyalogszerrel jár.

-- Ez így komolytalan ! -- csattantam fel. A síri csendet csak Robi kuncogása törte meg. Rosszallóan legyintettem: az etilalkohol olyannyira lezülleszthette legbecsesebb szervét, hogy már csak az altesti poénok jelentettek humort számára.

Bosszantott ez a fejlemény, mivel most igen közel kerültünk ahhoz, hogy végleg legyőzzük a rebelliseket. Így azonban eredmény nem volt hirdethető. Az összecsapás eredmény nélkül zárult. Lógó orral távoztam. Pedig milyen remek kis terv volt Robi beszervezése... legközelebb valami újjal kell kirukkolnom.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának hamarosan negyedéves hallgatója

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr69892987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása