Kedves Blogolvasó Publikum!

Múltkorában már jeleztem, miféle jó hírrel telefonált fel engem a minap ügynököm, P. Poszáta. Lehetséges, hogy ti, kedves olvasók, már akkor gyanakodni kezdetek, hogy ez a szerencsétlen flótás megint a bolondját fogja járatni velem. De az én éleslátásomat elvette a Csapody-féle album megszerzésének ragyogó lehetősége, így hagytam magam ismét rútul rászedetni!

Poszátával a sarki presszóban találkoztunk. A feltűnést kerülendő kémem most is álszakállat, kockás sapkát, valamint drapp ballonkabátot viselt. Szimpláját kortyolgatva közölte:

-- Terhelő adatot találtam B. Miklósra nézve.

-- Ohó, iszen ez pompás -- dörzsöltem tenyerem, és krémesemhez hozzá sem nyúlva vártam, hogy kémem előálljon a farbával. Igen ám, de ekkor lépett az asztalunkhoz Icuka, a szemrevaló pincérlány, és bóbitája mellől levette ceruzáját:

-- Szabad még valamit hoznom az uraknak?

-- Tíz deka szerelem oly jó lenne -- idézte Poszáta H. Terézia nagyszerű slágerét, de én leintettem:

-- Köszönjük, de majd később.

ez a lemez szórakoztatta a presszó vendégeitMiután a lány ellibegett (a presszóban számos pók megbámulta, de most nem ez a lényeg), M. Poszáta végre előállhatott, mire jutott két hét megfeszített munkájával.

-- Tudomásomra jutott egy igen kellemetlen szakmai tévedés, amit B. Miklós követett el egykoron -- kezdte Poszáta.

-- Mi légyen az? -- vágtam közbe türelmetlenül.

-- Nem más, mint hogy egyszer biológiaórán a Mammut megkérdezte, ki tudja, mi az a filagória.

Ekkor már éreztem, rossz nyomon járunk... Poszáta képtelen agyilag felnőni a feladathoz. Ám még mielőtt félbeszakíthattam volna, belépett a presszóba egy pionír és a tantija, és kértek egy habos kakaót. Mivel ez elterelte figyelmem, a nyavalyás Poszáta befejezhette mondandóját:

-- A balga B. Miklós egyből meglengette a kezét, hogy ő bizony tudja. A tanerő felszólítására nagy büszkén kivágta, hogy az nem más, mint egy elvont fogalomnak a megszemélyesítése vagy érzékelhető képben való ábrázolása.

Lehet, hogy akkoron az osztály egetverő kacajban tört ki, és még azt is elhiszem, hogy Ritának megfogyatkozott a zsebkendőkészlete. Azt sem kétlem, hogy Nóusz vagy ki a fene, úgy nevetett, hogy rengett a hasa... na de én! Abban a pillanatban két centiméter nem sok, annyit se láttam a dühtől. Megragadtam Poszáta grabancát, és úgy mondtam:

-- Kismadárkám! Ha nem tudnám, én nem fecsérelhetem a drága időt, hiszen botanikai és kinetikai kutatásaim vannak! Ha azzal kévánsz szórakozni, hogy ilyen apró-cseprő ügyekkel mindenféle lehetetlen helyre ráncigálsz, hát én mondom, a kibertér oltalmazzon téged!

Poszáta láthatóan zavarba jött kissé indulatos megjegyzésemre. Ballonkabátjának zsebéből előkotort kockás zsebkendőjével végigsimított izzadságtól gyöngyöző arcán.

-- Nos rendben, akkor tovább kutakodom.

-- Már ha alkalmazlak még egyáltalán -- néztem rá szúrós szemmel.

-- Miii-csooo-daaa? -- kérdezte elkerekedett szemmel ügynököm. (A kém szót már aligha érdemli ki!)

Poszáta nagyon sóhajtván össecsukta aktatáskáját, és távozni készült.

-- Ohó, barátocskám -- szóltam rá --, csak ne akarj olajra lépni fizetés nélkül!

Mire kelletlenül az asztalra helyezett egy ezredest.

-- Ezt értsem úgy, hogy Josh ügyében sem számít rám, Gyula mester? -- kérdezte, amíg a pincérlány a számlával bíbelődött.

-- Elhallgass, te botor! Van kódneve is...

-- Akarom mondani, Bölömbika ügyében -- korrigálta a tévedést az ügyetlen fráter.

-- Meglátom, fiam, meglátom -- tértem ki a válasz elől.

Így hát, kedves Olvasók, sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a Csapody-féle album ismét elúszott valahová a messze távolba. Jól tettem-e vajon, hogy még egy esélyt adtam M. Poszátának?

Válaszotok várja:
ifj. Farkas Gyula

Ui.: Moqs kommentelőnek üzenem, szívesen segítek neki, de mivel nem ismerem személyesen, először jó lenne meggyőződni megbízhatóságáról. Tehát, kedves Moqs, ha eljössz velem Szederkénybe, kitöltetek Veled egy tesztet, hogy meggyőződjek kosbornevelésre való alkalmasságodról. A továbbiak az elért eredményedtől függenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr82893016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása