Kedves Olvasóim!

Gondolom, ti is nagyon jó kedvre derültetek alábbi történetemet olvasván, mert bizony sokszor nekem is az ilyen mókás történetek okoznak ilyeneket az unalmas vizsgák mellett. Megvan azért a haszna annak is, hogy a BME-n szinte semmit sem kell tanulni, hiszen így volt időm arra, hogy valaminő írásjelet tegyek már végre a hosszan húzódó kazettaügy végére. Bizonyára emlékeztek, hogy minden tudásomat latba vetve kerestem Piroskám baccarás kazettáját, de az ügyben annyi előrehaladást tudtam tenni, mint a Duna vize most!

Most azonban rám mosolygott a szerencse. Egyes informátoraim (nem Poszáta, hiszen ő most Skolasztikám hollétét deríti fel) szerint a magnószalagot Borsodinál találom. Borsodi Piri haverja volt, és szerencsére emlékeztem még a lakcímére, amit az utolsó DJ Mohikán koncertjén adott meg részemre abból a célból, hogy nyugodtan postázzak neki fizikaórán történt vicces eseteket. Bár küldeni azt elfelejtettem, remélem, nem orrolt meg rám, és mulasztásomat pótolandó betanultam pár rettentően jó viccet, így például azt, amikor Salga Tibi azt hitte, hogy a réz felületén platina képződik.

Borsodiék panelje előtt a muszka--ukrán gázhelyzet felett polémiázó emberekbe botlottam, és nagy kísértést éreztem a gázhelyzetes adoma elmondására, de végül amellett döntöttem, hogy a paternoster igénybevételével felmegyek a hatodikra, ahol Borsodi lakik. Bekopogtattam, és mikor nyílt az ajtó, elszavaltam:

-- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök... -- ekkor belémfagyott a szó. No, nem azért, mert Borsodiék nem fizették a gázszámlát, és ezért a szobából kiömlő hideg megdermesztette hangom. Nem. Hanem, mert nem Borsodi állt ott, hanem a kabinos nyanya! Bizonyára emlékeztek még a kedves hölgyre, akinek bikavadító tappancsairól ódákat zengett Borsodi a szántódi kiruccanáson 2007 nyarán.

-- Helló, fiacskám -- köszönt a jó alakú, ötvenes hölgy, és elegáns mozdulattal cigarettára gyújtott. Kint is maradt a folyosón, míg én a meglepetéstől levegőt kapkodva beléptem a lakásba. Borsodi a kihúzható fotelágyon üldögélt, képregényt olvasott, miközben elmaradhatatlan sörét kortyolgatta. Kissé megütődve nézett rám -- nem tudván érkezésemről --, de amit magamhoz tértem és előadtam jövetelem okát, már szokott közvetlenségével szólott hozzám.

-- Ahá, a Baccara-kazetta, adom máris -- készségeskedett, és hamarosan kezemben is volt a rég áhított hanghordozó. Dolgom végeztével mehettem is volna, de nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg:

-- Hé, öregem! Mit keres itt nálad a kabinos mámi?

Borsodi cinkosan vigyorgott:

-- Tudod, öreg... nincs jobb egy idősebb, tapasztaltabb nőnél... Ez a nő jó bőr, és micsoda virgácsai vannak!

Megpróbáltam felidézni a futóműveket -- de bevallom, bennem nem keltett különösebb érdeklődést.

-- Ezt úgy kell érteni, hogy ti immáron... egy pár vagytok?

Borsodi sokat sejtetően kacsintott. Nem tudtam megállni, hogy ne érdeklődjem a részletek felől. A mámiról tudni kell, hogy alapvetően pesti lakos, de nyaranta leutazik a Balatonhoz, hogy megszedje magát. Borsodi már jó ideje figyelgette a jó alakú hölgyeményt, amint kulcscsomóját zörgetve fel s alá sétál a kabinsor előtt. Egy ízben úgy döntött, ideje a tettek mezejére lépni, így odament a mámihoz kabint bérelendő. Amikor átvette a kulcsot és kezük összeért, csak úgy szikrázott a levegő!!! Percekig csak bámulták egymást, aztán a hölgy nem bírta tovább, és berángatta a kábult Borsodit az egyik kabinba...

-- Mi a manó -- vakartam a fejem tanácstalanul. De végtére is ez az ő dolguk. Nekem most sokkal fontosabb dolgokra kell koncentrálnom...

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.