Kedves Blogolvasó Publikum!

Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem írtam, de történelmi pillanathoz érkezett a diárium: bizonyos okok miatt szolgáltatót kellett váltanom, s ez elég sok időmet elvette. A másik ok, hogy információt kaptam kommentelő Tibától kedvesemről, s M. Poszáta -- úgy látszik -- meg tudja erősíteni a feltevést, miszerént Skolasztika az érseki székhelyen tartózkodik. További információval az akció sikerének érdekében nem szolgálhatok.

Mellesleg az is megakadályozott a blogírásban, hogy az elmúlt napokban Miskolcon, közelebbről az Avason műlattam időmet. Kedves ismerősnőm, H. Hajnalka ugyanis murit rendezett annak örömére, hogy immáron öt hónapja alkotnak egy párt a geodétával, bizonyos T. Zsolttal. Felöltöttem hát redingotom, valamint csokornyakkendőm, makkos cipőt húztam, és nem feledkeztem meg az arany családi pecsétgyűrűmről sem (tudni kell, hogy édesanyám felmenői között nemesi származék is akad). De nem maradhatott otthon az eleganciát adó arany nyakkendőtű, illetve mandzsetta sem. Így jelentem meg az Avason rendezett ünnepélyen (ahol közgázosok is voltak a Miskolci Egyetemről).  Gond nélkül megérkeztem, és nagy örömet okozott ajándékom, a doboz konyakmeggy.

Mikor beállítottam, már javában folyt -- no nem az etilakohol, hanem a víg mulatozás. Hajnalka évfolyamtársai éppen országvárost játszottak szigorú szabályok szerént, például nem lehet pontként elszámolni azt a szót, ami a versenytársaknál is szerepel, továbbá nem lehet öt percnél tovább gondolkozni, és semmilyen segédeszközt nem lehet igénybe venni.

-- De fingani azt lehet! -- kotyogott bele a szabályismertetésbe Zsolti, az ünnepelt, és ennek örömére így is cselekedett. Szellemességét kacagásorkán jutalmazta. Én azonban csak fejem csóváltam ekkora bárdolatlanság hallatán, és mivel úgy éreztem, ez a humor nem az én világom, kimentem a konyhába, hogy egy pohár vízzel öblítsem le utazásban kiszáradt torkom. A viaszkos vászonnal letakart konyhaasztalon a Kohászati Közlöny néhány számát találtam. Érdeklődve belelapoztam, hátha találok benne valami kohászati vicces esetet, amikor hirtelen megpillantottam a Szemeszter című felsőoktatási kiadványt, aminek címlapján ismerős arcra bukkantam. Bizonyára nem találjátok ki, kedves Olvasók, hogy ki az, ezért inkább elárulom: a címlapról Hintalan Hajnalka mosolygott rám egy szerény bikiniben!!!

"Egy zsebkendőből esküszöm, / Ily fürdőkosztüm pont kijön!" -- hogy idézzem N. József fekete hajú művész úr ismert slágerét. Kíváncsian fellapoztam a sajtóterméket, melynek 13. oldalán kétoldalas cikket találtam a Miskolci Egyetem gólyabáljáról, ahol kohómérnök szekcióban H. Hajnalka lett a bálkirálynő! Udvarhölgye pedig bizonyos Ferike, akit az alábbi piktúrán láthattok.

Még mielőtt elmélyedtem volna a lapban, csöngetés rázta meg az avasi lakótelep meghitt csendjét. Hajnalka rohant ajtót nyitni. Az ajtóban egy tizenöt év körüli lányzó állt.

-- Jaj, naccsága, csókolom a kezsit-lábát -- köszönt a jövevény.

-- Mi tetszik? -- kérdezte a megérkező Zsolt.

-- Magácska -- felelte a csaj. Azzal beletúrt a zsebébe, és egy fotográfiát vett elő. -- Nem maga van ezen a képen?

-- Hát ez meg hogy került hozzád? -- süvítette a felpaprikázott Hajnalka. -- Add csak ide, de ízibe!

-- Jaj, mucika, ne izélj már -- intette le élete párja. -- Te meg gyere csak beljebb, hogy is hívnak?

-- Paméla...

-- Paméla, fáradj beljebb, kérsz valamit?

-- Egy kis Sárkány sör jólesne -- mondta az újonnan érkezett lány, azzal vihorászva elvonultak a házigazdával. Hajnalka dermedten bámult utánuk.

-- Na, nem kellett itt aggódni -- közöltem észrevételem Hajnalkával. -- Látod, mondtam, hogy meglesz a kép.

-- Itt nem erről van szó -- legyintett Hajni. Látván arcán a szomor jegyeit, úgy gondoltam, az utazásban kissé megolvadt Vadász szelet jobb kedvre deríti majd az ismeretlen okból elkámpicsorodott házigazdasszonyt. Remélem, nekem is lesz ilyen szerencsém Skolasztika ügyében.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula