Kedves, szeretett Blogolvasóim!

A múltkori -- tulajdonképpen sikertelen, de végeredményben mégis kellemes -- látogatás apropójából említettem, hogy nagyon örülök Skolasztikám visszatértének, mert az azóta keletkezett / eszembe jutott vicces történeteket végre megoszthatom véle. Neki is álltam hát összeírni néhányat, nehogy abba a hibába essek, hogy egy korábban már elmesélt történetet adjak elő úgy, mintha új lenne (bár biztos vagyok benne, hogy Skolasztikám a régi, sokszor hallott eseteken is oldalát fogja). De hát tudjuk, hogy csak a csecsemőnek új minden vicc. Ezt a viccet tehát Skolasztikámnak küldöm, akivel eleddig nem beszélhettem, lévén teendőim olyan bokrosak voltak, mint egy hamisítatlan szavannai bozótos.

Történt egyszer, hajdanában-danában, amikor még javában a gimnázium padjait koptattam, hogy az egyik szünetben kupaktanácsot tartott Salga Tibi, Gál Martin és a Nagy Balázs. Arról folyt a diskurzus, hogy értelmezzék az egyik szöveges feladatot, mivel aznap nagy TZ volt beígérve, és bizony közös tudásuk is alig ütötte meg az elégséges szintet, de úgy voltak vele: összeteszik, amijük csak van.

-- Írja fel az alábbi egyenes paraméteres egyenletrendszerét! -- olvasta fennhangon Tibor a feladatot.

-- Mi a manó az a paraméter? -- vakarta a kobakját Balázs barátunk. Erre a szóra már magam is felfigyeltem, és biztos lévén abban, hogy valami ökörség fog következni, lepattintottam töltőtollam kupakját és előszedtem matekfüzetemet.

-- Hm... para... akkor az biztos valami paranormális jelenséggel lehet kapcsolatos -- tépelődött Martin.

-- És a parázik azt jelenti, hogy fél valamitől -- folytatta Balázs.

Tibi ekkor aha-élményt élt át. Ugyanis imígyen kiáltott fel:

-- Nem-e lehet, hogy az valami természetfeletti jelenségektől való félelem mérésére szolgáló eszköz?

-- De bizony ez nagyon is meglehet! -- kiáltottak fel megkönnyebbülve a többiek, és máris róni kezdték a sorokat.

Talán kitaláltátok, mit reagáltam erre. Mondanom sem kell, hogy a lejegyzés elodázódott, mivel a belőlem kitörő  és átvette az uralmat izmaim felett. A kacagás futótűzként terjedt nemcsak az osztályban, de az egész Löveyben is! Mondanom sem kell, a három jómadár penig akkora dacit kapott koordinátageometriából, hogy alig fért bele az osztálynaplóba!

Jó, mi?

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.