Szervusztok, kedves Olvasóim!

Igen rég posztoltam már, amiért szíves elnézésteket kérem. Történt ugyanis, hogy Gittiék nyaralni mentek a Balatonhoz, s voltak szívesek engem is magukkal vinni. Én ugyan mátkám nélkül nem akartam menni, de Skolasztika úgy döntött, inkább otthon marad, és már most elkezdi a felkészülést az egyetemre. Ugyanis -- mint sokan tudjátok -- nemrég derültek ki a ponthatárok, és menyasszonyom is örömmel nyugtázta, hogy felvételt nyert a BME kommunikáció szakára. Ezenfelül Skolasztikámat kapacitálták a szülei, tartson velük tunéziai útjukon. Engem is hívtak, de ez ütötte volna a Balatont, melynek flóráját még kevéssé ismerem, ezért lemondtam. El tudnátok képzelni, hogy én a tunéziai sivatagban keresem az opunciát, amikor szemügyre vehetem a Balaton-parti kosborokat is? Így hát, nem akarván kedvesemet stúdiumaiban zavarni, nénémékkel tartottam inkább. Kellemesen telt az idő: délelőttönként kimentünk a partra, vittem orsós magnót, és virgonc unokaöcsémnek zenéket mutogattam: a sok Citrom-, Spenót-, Sikátor-, Petting-, Neurotic-, a csak kazettán létező Trabant-számok mellett jó párszor lejátszottam ezt a dalt is, hátha megmarad valami a kisklapec fejében.

A szabad strandon kellemes viszontlátásban volt részem. A vattacukorárusnál ismerős alakra lettem figyelmes: a khakiszín ruhába bújt, kissé dundi lány éppen a darazsakat próbálta elzavarni hatalmas tutti-frutti ízű csemegéjéről.

-- Szia, lány! -- ugrottam mellé. -- Te itt?

-- Légy résen! -- szalutált Hajnalka, mert hiszen róla van szó, ha esetleg még nem jöttetek volna rá.

-- A  1212. sz. Szt. Ilona csapattal jöttél? Portyáztok netán? Csurdítottatok is? Játszottatok szembekötősdit meg számháborút? Zászlólopás volt-e már? Hogy ízlik az odakozmált tejberizs? A csapatinduló megvan? Sokat beszélgettek a takarodó után? Valld be, tudom ám, nem most jöttem a hat húszassal! Kötöttél már életre szóló barátságokat? Jól érzed magad a táborban?

-- Hagyd el -- legyintett Hajnalka kissé kiábrándultan. -- Kisült, hogy az alkalmasnak tűnő verenyző mégsem alkalmas!

-- Mi történt?

-- Ez egy hosszú történet.

-- Meg bírom érteni, ha elmeséled.

-- Szóval... van egy srááááác. Tibor, már meséltem róla. Hallgattam Samu bácsi okos tanácsaira, és jól odamondogattam neki. Mire ő meghívott moziba. Ezt végül egy közös videózásra cseréltük, közös ismerősünknél, Macókánál. Sajnos a film nem volt méltó a címéhez. A penge -- Szentháromság című mű volt, ami sajnos nem az Atya-Fiú-Szentlélek mágikus egységét volt hivatva bemutatni. Tibor szintén fintorgott, ami megerősített abban, hogy méltó a lazázásra. El is mentem tehát vele az újabb rendez-vous-ra, amelynek helyszíne a Margit-sziget volt.

-- Közismertebb nevén a Nyulak szigete.

-- Úgy van. Szóval pikniket terveztünk: kosárkámba bekészítettem néhány sonkás-piros aranyas szendvicset, de némelyikbe tettem sajtot és főtt tojást is. Volt a termoszban tea és kávé.

-- És a nagyítóüvegről sem feledkeztél el? A Margit-sziget növényvilága igen-igen érdekes.

-- A nap csodásan indult. Tibor teljesen megnyílt előttem. Miután leheveredtünk a kockás plédre, és majszolni kezdtük kissé összenyomódott, a melegben megpuhult szendvicseinket, Tibi imígyen szólt: "Akkor most elmesélem az élettörténetem. Természetesen ez interaktív, szóval, ha bármilyen kérdésed, hozzászólásod, véleményed van, akkor mondjad csak nyugodtan!" Így ismertem meg örömökben, anyai ölelésben és nevetésben gazdag gyermekkorát, mely a második életévig tartott, amikor is elhunyt macskája, Bendegúz (fajtája: európai cirmos). Kész szerencse, hogy épp volt nála fotóalbum, mert így könnyebb volt követni kacskaringós életútját. A prózát időnként gitárkísérettel előadott dalrészletek szakították meg, mivel Tiborunk amatőr zenekart is vezet, melynek ő a gitárosa és dalszövegírója. Szövegei olyan mélyek és egyediek, hogy azokon nem hajlandó változtatni senki kedvéért. Az egyik dalának kottáját oda is adta a részemre dedikálva:

Őszbe facsarodik az idő,
Tudom, hogy soha többé nem látom majd már Őt.
Ha látlak: nem csak a szív, a szó is megremeg,
Ilyenkor az ember nem tehet mást, mint béget.
Az ősz könnyeit a tél acélos jege váltja,
Szomorú az ember, ha nincs neki társa.
Fagyott rögök közt botladozva járok én,
Nincs másom, mint a remény.
De szemed a lelkemben még mindig fény,
Mert akit szeretek, az a lény
Vagy.

Sajnos az énekes hangszálait megkárosította a szálloda klímaberendezése (Hotel Éden, ahol nyári munkán volt), valamint a napi egy csomag Terv. Utána balesetek sorozata érte: kificamodott a csuklója, eltört a lába, valamint összejött régi osztálytársával, a háklis Mariannal, aki nem szívesen engedte el kedvesét a Tibor-féle zülött alakok közé. Így hát a zenekar énekes nélkül maradt, keresni kellett valakit a helyére. Jött egy nagyon tehetséges fickó, bizonyos Varga Samu (vegyész), aki szép orgánumával, elegáns megjelenésével, konzervatóriumi végzettségével, bársonyos hangjával ideális lett volna erre a posztra. Az egyik tag fel is kiáltott: jé, tisztára a magyar Glenn Benton! Ám a rostán így is fennakadt: történt ugyanis, hogy Sámuelünk érzékelte, hogy megdöccen a ritmus. Azt vette a fejébe, hogy a hiányt töltelékszöveggel pótolja, úgy is mint: salalala, óóóóóó, jee-jee-jee, valamint: bom-bom-bomszi bom és subidubi. Tiborunk realizván, hogy biza beleírtak a szent és sérthetetlen dalszövegébe, éktelen haragja gerjedt. Kikapta Samu kezéből a partitúrát, gyorsan hengerré csavarta, és elkezdte vele püfölni az énekesaspiráns ábrázatát. Samci felvette a nyúlcipőt (Reebok) és kimenekült a Szigony utcára. De Tibor még ott is követte! Egészen a Klinikákig csapkodta hátát, csak az volt Sami szerencséje, hogy épp akkor záródtak az ajtók, mikor ő már a metrón volt, Tibi viszont már nem jutott be. De a metrószerelvények kattogása sem nyomhatta el Tibsi szitkozódásait: "Többé a szemem elé ne kerülj!"

-- Ez aztán az érdekes történet! -- kiáltottam fel. -- Bár az előadását meg lehetett volna bolondítani pár fizikaórán esett vicces történettel -- kockáztattam meg egyúttal egy jótanácsot is.

-- Érdekes?! Két órán keresztül még én is ebbe a hitbe ringattam maga, de amikor további három órán keresztül kellett hallgatnom az összes szerelmi csalódását, illetve iskolai esetét. (Egyszer például annyira unta a matematikaórát, hogy elkezdett kukorékolni.) Hallottam a családi nyaralásokról, hobbikról, rokonokról; láttam róluk fényképeket, sőt egy téma köré szerveződő, de érdekességét tekintve fokozódást ígérő egyetemi sztorikban is részem volt. A hatodik óra megkezdésekor Tibor haloványan érzékelni kezdte, hogy talán kicsit sokat beszélt, és ez így nem oké. A következőt mondta: "De természetesen rólad is beszélhetünk. Én nagyon kíváncsi vagyok rád.' Erre nem került sor, mivel épp akkor indult a huszonhatos busz (a csomagokat már előadása alatt összepakoltam), ami a szigeti feljáróig elvitt. Fáradtan, dühödten, de megkönnyebbülve robogtam hazáig a Combinóval.

-- És ezután? -- érdeklődtem merő udvariasságból.

-- Tudtam, hogy a kapcsolatnak nincs jövője, elvittem hát a fiút ismét a Margit-szigetre (a "szerelemszigetre"), és ott andalagva elcsicseregtem a legénynek, hogy én mit utálok -- úgy általában -- a fiúk stílusában, viselkedésében, és hogy milyen jófej az Ákos (akit mindketten ismerünk, és persze egészen más stílusa van, mint Tibornak). Tibor soha többé nem keresett eztán. Miért? Gondolom, magára ismert az általam felsorolt jellemzőkből, úgy 80-95%-ban. Értelmes ember lévén megértette, hogy ez a dolog nem megy. Nem sértődött meg, azóta is jóban vagyunk. Ha néha véletlenül találkozunk: beszélgetünk, semmi baj sincs. Megpróbáltuk, nem sikerült.

Ebben a pillanatban csendültek fel a szabadtéri színpadon a Dinamit ismert dalának sorai: "Örült a lány, mert végre nő / Testében meglágyult a kő." Ez jel volt számomra, hogy fejezzem be a társalgást. Nekem kellett ugyanis vigyáznom Edére, míg Zsolti és nővérem a Dinamit dallamaira andalognak. Nagyon jó alkalmak ezek, hogy Edét okítsam az élet dolgaira, így nem hagyhatom ki egyiküket sem. Könnyes búcsút vettem Hajnalkától (szerelmi csalódására adtam egy Vadász-szeletet), és elbaktattam faházunk felé. Egy újabb fantasztikus történettel gazdagodtam.

Viszontlátásra, kedves olvasók!

ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.