Kedves Olvasóim!

Fordulatokban gazdag életem rohanásában üdítő megállót képeznek vicces történeteim. Úgy döntöttem, itt az ideje, hogy elővarázsoljam diómból a minden eddiginél mókásabb adomát. Figyeljetek jól!

Még az idei vizsgaidőszakban történt, mégpedig az I épületben. Mit keresett ott egy magamfajta mérnök fizikus (kondenzált anyagok fizikája szakirányon), mikor tudvalevő, hogy azon komplexumot a villamosmérnököknek, illetve informatikusoknak tartják fenn?! A válasz igen egyszerű. Büféjükben ugyanis íncsiklandozó a hot-dog és a kocsonya (350 HUF). Békésen szürcsölgettem a rengő, puddingszerű képződményt, amikor ismerős arcra lettem figyelmes. Hatalmas vulkánfíberével megjelent régi kedves ismerősöm, Gyenes Tibor.

-- Üdvöz légy körünkben! -- köszönt neki a büfés. Mivel a beszélgetés érdekesnek ígérkezett, kagylózni kezdtem. -- Rég jártál már erre.

-- Hát, nem is tudom... -- Tibi kínosan érezte magát.

Tudta, hogy a büfés bá’-nak nyugodtan kiönthetné a szívét, de nem tudott erről beszélni. Tudniillik, hogy az imént megírt digitális technika vizsgája nem sikerült fényesen.

-- Hé. büfés bá’! Hozzál már két sört! -- kiáltott egy kecskeszakállas srác a buffet másik végéből.

-- 100 C-s melltartót hordok szerinted?! Mi vagyok én, pincérlány? -- kiáltott vissza neki a sörpocakos, szakállas, bőrmellényes, középkorú férfi. -- Komolyan mondom lassan a fejemre nőnek -- szólt oda Tiborunknak, miközben kivitte a kért italokat. A klapec mosolyogva figyelte. Mosolya azonban nem sokáig tartott, belépett ugyanis a vendéglátó-ipari egységbe a digitálistechnika-tanár, akit -- mint azt villanykaros ismerőseimtől és ismerősnőimtől megtudtam --  maguk közt csak Multiplexer tanár úrnak neveznek a kópék. Nosza, Tiborunk gondolt egy nagyot, hogyan köszörülhetné ki a mai vizsgán érdemjegyét ért csorbát. Odalépett hozzám, és meglobogtatta a koffert:

-- Gyuszikám, vár rám egy hétig Szántód!

-- Úgy érted, szántóföldem? -- értetlenkedtem, miközben a kenyeret tunkoltam.

-- Balatonszántód, te golyhó! Minden itt van, ami csak kell: napolaj, frizbi, matrac, fecske és természetesen egy kombinációs hálózati eszköz -- kacsintott rám, azzal előkapta a bőrönd tetején elhelyezett pink flip-flopját. Ennek hallatán akkorát kacagtam, hogy nemcsak a digitális technika tanára, de az egész büfés közönség ránk meresztette szemeit. Mondhatni kocsányon lógtak gülüjeik:

-- Mekkora gimpli vagy, barátocskám! Hiszen az sorrendi hálózati elem.

Ezek után, gondolom, ti sem csodálkoztok azon, ha nem lett semmiféle almádi kiruccanás. Tiborunk ugyanis bedacizott a vizsgán (ezen hülyeségére Multiplexer tanár úr mínusz pontot is adott), így édesszülei otthoni tanulásra kényszerítették. Egész nyarát a nyáklapok társaságában kellett töltenie, ahelyett hogy bikinis lányok tappancsait kukkolhatta vón a magyar tenger homokos partján. De ez sem lebecsülendő dolog ám! A család hullámos papagája (röstellem, de nem tudom a nevét) igen hálás közönség: meghallgatta minden elbaltázott viccét; sőt az egyiket, amelyik lefordíthatatlan urdu szójátékokon alapul, és a biokémiai témájú, még vissza is mondta.

Vicces, nem?
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.