Kedves Olvasóim!

Eddig bírtam, most viszont be kell vallanom egy nagyon nagy titkot. Valójában nem azért fejeztem be egy időre elektronikus diáriumom vezetését, mert a Csapody-albumot ismét elvesztettük, de még csak azért sem, mert Skolasztikámnak szanatóriumba kellett vonulnia. (Bokros teendőim miatt eleddig nem állt módomban meglátogatni. A látogatási idő különben is azokra az időpontokra esik, amikor nekem "Mérnöki menedzsment módszerek" előadásom van.) Az ok tehát, amiért az utóbbi időben felfüggesztettem történeteim közzétételét a világhálón, az, hogy fenyegető leveleket kaptam, melyek közírói tevékenységem mielőbbi abbahagyására szólítottak fel. Eleinte nem vettem komolyan a dolgot, afféle feltűnési viszketegségnek gondoltam az "Egy jóakarója" aláírással megszületett leveleket, de utóbb olyan események történtek, amelyek felett már nem hunyhattam szemet.

Képzeljétek, kedves olvasók, a legutóbbi levélhez, amelyet folyó év szeptember elsején kaptam kézhez, egy döglött békát is mellékeltek! Egy kifejlett Bufo Viridis! Aminek eszmei értéke momentán 2000 HUF-ot kóstál! Ennek már a fele sem tréfa!

Úgy döntöttem hát, új feladattal bízom meg Posztátámat, aki -- bár igen elfoglalt, mivel feszt a szanszkrit nyelvkönyvet bújja, valamint doktor Tóth-Soma László, közismertebb nevén Gaura Krisna dász óráira készül (igencsak szigi tanci az illető!) -- tudom, hogy lelkiismeretesen el fogja látni újabb ügynöki teendőit.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr941473354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása