Igen kedves Blogolvasóim!

Mivel már rég hallottam szeretve tisztelt menyasszonyomról, F. Skolasztikáról, úgy döntöttem, megkeresem a szanatóriumban, ahol jelenleg tartózkodik. Igen ám, csakhogy a BME-n nem adnak ám őszi szünetet, mert még a végén véletlenül elvégeznénk a Corvinust. Arról a pechről nem is beszélve, hogy -- képzeljétek -- a szanatóriumban kedden, illetve csütörtökön 5-től 7-ig van a látogatási idő: minő szerencsétlen véletlen, hogy pont akkor van a József Nádor Egyetemen a Mérnöki menedzsment módszerek, valamint a Találmányok és érdekességek c. előadás!!! Melyek kihagyhatatlanok, így sajnos kizárt, hogy a látogatáson meg tudjak jelenni. Törtem is a dióm, mi módon oldhatnám meg ezt a dilemmát, amikor is eszembe jutott hű fegyverhordozóm, B. Róbert, aki mindég segítőkészen áll rendelkezésemre. Most is elvállalta, hogy a kedvemért kihagyja a Bevezetés a jógaszentírásokba c. szemináriumot (hozzátenném azért, hogy kicsit nehezményezte, hogy pont arról az óráról kell mulasztania, amikor éppen a Védákról, az Upanisadokról, az Itihászákról és a Puránákról magyaráz Gítándzsálí déví dászí tanárnő). Nos, szó szót követett, s Róbert átvette tőlem az ajándéknak szánt répalevet, Szamos marcipános macskanyelvet, valamint Ferenczyné ajándékát, egy érdekfeszítő könyvet (Burt Hirschfeld: Dallas -- Az Ewing család c. opusát). A kedves asszonyság sajnos szintén nem ért rá meglátogatni leányát, mivel -- fájdalom! -- éppen a látogatási időben megy a Dallas, és hát ugye Jockey életében most bukkant fel az a nő, Vanessa, aki egyedüliként tudta összetörni a nőcsábász olajmágnás szívét. Kézcsókomat küldtem Róberttel Skolasztikámnak, valamint reményemet fejeztem ki mielőbbi gyógyulásával kapcsolatban. A látogatás megtörténte után Róbert mindenről be fog számolni nekem, s hogy Ti se maradjatok ki ebből, Olvasók, e blog hasábjain is megosztja majd az érdekfeszítő híreket.

Maradok tisztelettel,
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kosbor.blog.hu/api/trackback/id/tr831492392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása