Sziasztok, kedves Blogolvasók!

A hetem kellemesen telt, mert végre sort keríthettünk egy túrára a kosborcsapattal (mely -- megjegyzem -- az egyetlen legitim csapat) a Bükkbe. Számos kilométer a lábnak, friss levegő a tüdőnek, pompás zuzmók a szemnek, és agytekervényeinknek pedig botanikai témájú bar-kochba a sebesvonaton a Délivasútig, majd a gyorsvonaton Miskolc, Tiszai pu.-ig. Hát kell ennél több egy fiatal egyetemistának? A vonatút majdnem 8 órán át tartott, de úgy repült el ez, mint egy pillanat, mivel Bandi szerencsére elhozta a Kockaéder-cédéjét. Alapmatematika, de még mindig jobb, mint subidubi-vokálokat hallgatni a holdvilágról, az elhagyott kedvesről és a Margit-szigeti andalgásról. Elhangzott Gizi néni kedvence is, igaz, szájízünk szerint átdolgozott formában:

"Csak egy lánctört, mit számolgattam én,
Limeszekkel nem volt eredmény;
A részeredmény itt a papíron,
De a többit nem tudom."

Sajnos azonban a Délivasútnál történt egy kis malőr. Csapatunk gépírókisasszonya, N. Anna (közismertebb nevén Nusika) rettenesen megkívánta a vattacukrot, így amíg mi a megfelelő vonatot kerestük, ő elszaladt az árushoz egy ötkoronással. Vártunk, vártunk, várakoztunk, csak nem akart jönni. Már éppen Josht küldtem volna hebehurgya húga után, amikor elindult vonatunk.

-- A nemjóját! -- vakarta a fejét Josh. -- Hát most mi lesz?

-- Mi lenne, mi lenne... hát majd utánunk jön egy másik vonattal -- vigasztaltam.

-- Az ám -- nyomta meg a PAUSE gombot a felhangosított cédélejátszón Bandi --, csak hogy nála maradt a termosz kávé...

-- Lárifári! -- mondtam, mert még ekkor sem vesztettem el nyugalmamat. -- Legfeljebb iszunk Red B***t. (Ez nem a reklám helye, de a történeti hitel érdekében ilyen torzított formában mégis kénytelen voltam publikálni eme ital nevét.)

-- ... és a fotóapparát pótakkumulátora -- fejezte be Bandi.

Mint akit villám sújtott, úgy rogytam vissza a másodosztályú fülke kopott műbőr ülésére. Innentől már nagyon gyászos hangulatban telt az utazás. Tudnivaló ugyanis, hogy a fényképezőgép aksija bizony igen hamar lemerül, ezért kellett még egyet magunkkal hoznunk. Ám a hebrencs Nusinak köszönhetően a fellelhető zuzmóknak csak igen kis hányadát tudjuk majd lencsevégre kapni. Ki is adtam az ukázt a csapattagoknak:

-- A meg nem örökített zuzmók emlékére adózzunk egy órás néma főhajtással!

Így hát a Tiszai pu.-ig gyászos csendben ültünk, a Kockaéder is elhallgatott. Mezőkeresztes-Mezőnyárád megállónál felszállt egy tisztes, őszes úr, aki mindenképpen beszélgetni szeretett volna velünk fizikaórán történt vicces esetekről. Szívesen el is meséltem volna neki a kvaterniós történetet, de fájdalom! kénytelen voltam ezúttal magamban tartani.

De az öregúr nem zavartatta magát, és adomázni kezdett.

-- Este van, este van, erők nyugalomba.
Ferdén van sraffozva az eperfa lombja.
Zúg az éji bogár, sebessége v-null,
F erő hat rá, azután elnémul.
Nyomatéka lészen valamennyi rögnek,
m tömegű békák szanaszét görögnek.

Komoly énerőről tettem tanúbizonyságot, amikor mindezt faarccal hallgattam végig. Sajnos nem mindenki ilyen sziklaszilárd jellem! Mint például a fegyelmezetlen Josh, aki nem átallott pukkadozni!!! Rászólni nem szólhattam (értelemszerűen), de figyelmeztetően rácsaptam kezére a fejesvonalzómmal. Majdnem feljajdult a szerencsétlen, de Bandi még időben befogta a bagólesőjét.

Csincse állomáson jött ellenőrizni a kalauznő (akinek hátsó feléhez néhány éve Tollmayer úr illetlenül közeledett), és kisült, hogy új útitársunknak nincs érvényes nyugdíjasigazolványa. Ennek következtében szerencsésen megszabadultunk a vén szivartól. Innentől már eseménytelenül telt az út.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.