Kedves Olvasók!

Mivel a BME-n véget ért a szorgalmi időszak, nem kell már a padokat koptatom és diáktársaim vagy tanáraim mulattató elszólásait gyűjtenem, rengeteg időm szabadult fel. Tudnivaló, hogy a vizsgaidőszak itt eléggé könnyű, vizsga előtt elég egyszer átfutni a jegyzeteket, azt meg a villamoson is megtehetem. Szóval, tengernyi szabadidőmet blogom csinosítására használom fel; dúsítom a megesett történetek sorát.

Először is arról kell beszámolnom, hogy tegnap este telefonhívást kaptam atyámtól, aki igen sikeresnek értékelte romániai eladókörútját. Egyedül azt nehezményezte, hogy Jacqueline-nak nyoma veszett, erre pedig onnan jött rá, hogy egyre több a mosatlan a lakásban. Megnyugtattam, hogy talán csak hosszúra nyúlt a csevej, amit barátnőivel a Szex és New York Kettő bemutatása után eszközöltek. Ez a lehetőség megnyugtatta apámat, bár nem helyeselte, hogy felesége szexmozikat keres fel. Szóba került továbbá nagyapám is, aki idén tölti be a kilencvenedik életévét, és mondhatni remek egészségnek örvend: még az indapassra is regisztrált, hogy figyelemmel követhesse blogom. Róla még írok a későbbiekben, de nem most!

Most ugyanis fontosabb dolgokról kell, hogy beszámoljak. Ez pedig az, hogy végigolvastam Gunda naplóját, és igen érdekes bejegyzésekre lettem figyelmes. Végre tisztán állnak előttem a moticáviói. Úgy gondolta, hogyha szabotálja a blogom, akkor több időt fogok tölteni vele. Ezt annál is inkább megalapozottnak hitte, mivel közös hörcsögeink voltak, és Skolasztikámmal történt szakításom óta egyedülálló vagyok. (Fizikaórán történt vicces eseteim eddig is egyedülállóak voltak.) Úgy gondolta hát, hogy előbb mindenféle valótlanságokkal tömíti el a digitális diáriumot, aztán pedig egy huszárvágással úgy tesz, mintha személyem Tóváry Kata fantáziájának szüleménye volna csupán. Szó se róla, egykori osztálytársnőm kiváló írónő! Ennek bizonyságául hadd idézzek egy versét:

Fonnyadt fák közötti félhomályban
Botorkálok bágyadtan, búsan.
Ziláltan zakatolnak agyamban a fogaskerekek,
De csak kopott közhelyek keringenek elmémben.
Mint egy őrült vad forgatag
Mindenféle rendszertani besorolás nélkül,
Csak ahogy jön… ez vagyok én.
Volna értelme tagadni?
A lombok susogása
Posztalveoláris zöngétlen spiránsokat sodor magával.
Kísérteties éj! Vörhenyes lelkem vacog.
Sír a létem.
Gyöngyönként csöpög bele a borzadályos félelem
Magamra eszmélek, és azon tűnődöm:
Ez vagyok én? Vagy puszta érzéki csalódás?
Könnyű a lét… már aki elbírja.

Vagy:

Többszáz köbméter térfogatú szappanbuborék az élet.
Persze a szegény ember könnyen téved…
Mert lehet, hogy milliós nagyságrendű a térfogat,
Egy másodperc alatt szétpukkad.
Nem lesz helyette más, csak a magány…
Az élet már csak ilyen talány.

Szóval, kétség sem férhet a kiválóságához... na de az azért mégis túlzás, hogy én az ő kreatúrája lennék, nem igaz? Persze, Gunda rafináltan igazgatta a szálakat, mivel már eddig is felmerültek olyan eshetőségek, miszerint én nem létezem. Erre erősített rá az álnok perszóna. Még jó, hogy mindezt itt tisztázni tudtam!

Naplója további érdekességeket is tartalmazott, de ezekről egy későbbi bejegyzésemben számolok majd be.

Üdv:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.