Helótok, Olvasóim!

Sajnos mostanában rám jár a rúd: nem elég, hogy a kosborcsapat pénzügyi válságba került, most még tanítványom, Inez mamája is elégedetlenkedett velem. Értitek, velem! Aki rojtosra beszéli a száját és vért izzad, hogy tanítványa átmenjen az augusztusi pótvizsgán.

Nyomott hangulatomat csak ideig-óráig tudom leküzdeni azzal, hogy felidézek egy-egy vicces esetet, de sajnos ez édeskevés: nem tudom kisöpörni gondolataimból, hogy mi lehet ez a rejtély F. Andrással. Balsejtelmeim vannak. Mindenesetre Poszátát ráállítottam az ügyre, remélem, sikerül majd kinyomoznia valamit.

Visszatérve Inezre, édesanyja a minap elővett, és közölte velem: nagy összeg üti a markom, ha leánya átmegy a vizsgán. (Azért persze nem akkora összeg, hogy a kosborcsapat pénzügyeit rendbe hozza.) Nagy volt hát a tét, mivel tudtam, hogy Inez értelmi képességeiből nem tudok gyököt vonni a valós számok halmazán. Sőt még az abszolút értékéből sem!

-- Fiacskám, nem tudom, hogyan tanítasz te, de nem látom a fejlődést -- vett elő a minap Inez édesanyja. Elég kellemetlen volt, hogy pont engem kér számon, de nem mondhattam neki, hogy leánya sötét, mint az éjszaka. -- Be is nézek a következő órára, hadd látom, hogy halad a lányom.

Megmondom őszintén, nem örültem ennek. A végén még én jövök ki rosszul a dologból! Így hát kénytelen voltam egy kis turpissághoz folyamodni.

-- Ide figyelj, Inez! Ma anyukád bejön órára. Ha lehet, ne beszélj sokat, csak nézz rám értelmesen, már amennyire tőled telik. Amikor pedig kérdezlek, válaszold majd azt, hogy x²!

Inez szórakozottan bólintott, épp a körmeit lakkozta, mivel a különmatek után buliba volt hivatalos. Nagyon izgultam, hogy minden rendben menjen.

Elkezdtük hát az órát, és belibegett a mámi is lila krepdesin ruhájában. Egy ideig az egyváltozós függvények integrálásáról tartottam kiselőadást, és igyekeztem feldobni az órát mindenféle tréfás történettel. Sajnos Ineznek túl magas volt a humorszínvonal, mert nem nevetett, de láttam, hogy édesanyja szája meg-megrezdül, és csak azért nem tör ki hahotában, hogy ne zavarja meg az órát.

Aztán elérkezett a Nagy Pillanat. Megtöröltem a homlokom a kedvesemtől, Klotildtól kapott kalotaszegi hímzéses keszkenővel, és feltettem a kérdést:

-- Inez, légy szíves, mondd meg nekem, hogy mennyi integrál 2x dx! -- Azzal kacsintottam rá egyet jelzésként, el ne felejtse a megállapodásunkat.

-- Természetesen x² -- felelte Inez.

-- Bravó! -- tapsoltam, a mámi is elégedetten bólintott, aztán szólta, hogy mára akár be is fejezhetjük az órát. Inez is felpattant, vállára vette kis fehér ridiküljét, és elviharzott. Aztán az ajtóból még visszaszólt:

-- Plusz konstans!

Azzal már ott sem volt.

Dermedten bámultam utána.

Lehet, hogy mégsem oly reménytelen eset? Mindenesetre fő, hogy édes jó anyukája által szép kis summa üti majd a markom.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.