Kedves Blogolvasóim!

Gyászkerettel jelentkezem. Ne aggódjatok, a családban mindenki egészséges, él és virul, és jó ismerőseim közül se dobta fel senki a talpát. Még Hajnalka sem, aki pedig kis híján a Dunába fulladt, mikor Czirok László koncertjét megtekintendő kilátogatott a Pepsi Szigetre. Ahol betankolt állapotban fürödni próbált új kiszemeltje, a minden szempontból tökéletes Töhötöm oldalán. Bevitték a kórházba, az egyik édességről elnevezett doktor (ami nem a Dobos-torta) kimosta bendőjét. Így kutya baja.

Továbbá ne aggódjatok, kosborjaim is jó egészségnek örvendenek, bár nem vagyok botanikus, azért tűrhetően kertészkedem. Szóval nem, nem emiatt kapott gyászkeretet a poszt. Ahogy ígértem múltkor, beszámolok, mit sikerült intéznem anyagi ügyekben. Hát, kedves Olvasóim: semmit. Szegények vagyunk, mint a templom egere (Mus musculus templi). Döntenem kellett: vagy ausztrál botanikai szaklapok nélkül vágunk neki a 2011-es esztendőnek (ennek a veszélynek nem akartam kitenni csapatom), vagy pedig... elfogadom a gazfickó B. Miklós ajánlatát, és egyesítjük kosborcsapatainkat. Mivel nekik az előfizetésük már biztosított, mi is hozzájuthatunk a becses sajtótermékekhez. Arról nem is beszélve, hogy végre visszakerülhet hozzám jogos tulajdonom, a Csapody Vera szignójával ékesített album.

Higgyétek meg, Kedves Olvasóim, nehéz döntés volt. De nem láttam más kiutat. Így hát, miután elhatározásra jutottam, felvettem ízléses sötétzöld öltönyöm, nyakkendőm és makkos cipőm, dióolajjal elegáns frizurát varázsoltam magamnak, és útnak indultam (nota bene! ezúttal az ismert francia zeneszerző -- aki nem Louis Antoine Jullien -- Gyászindulóját fütyörésztem). Megérkezvén a helyszínre Bóta Delinke nyitott ajtót (talán még emlékeztek rá), a háttérből egyre csak Justin Bieber One time című sanzonja szólt.

-- Üdv, leány -- köszöntem illendőn. -- Én ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának V. éves hallgatója vagyok kondenzált anyagok fizikája szakirányon. Bátyádhoz jöttem.

A lányzó szó nélkül beengedett, és keresztülvágva a kispolgári interieur-ön, meg sem álltam egyenesen a mosókonyháig. Ott Bótánét láttam, aki a bögrét két kezébe fogta, úgy estefelé egy vasárnap, csöndesen elmosolyodott, s ült egy kicsit a félhomályban. Hamarosan felkelt, és nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám, s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba.

Delinke is utánam jött, és hidegnek találta az odakészített kakaót. Meg is jegyezte:

-- Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni.

Miklós, aki a gyúródeszkán tanult, védelmébe vett édes mamáját:

-- Anya fürge, mint a csík. Hajnalban kél, friss harmattal mosakszik. Bizony fürge, mint egy kisleány: délelőtt főz, varrásba fog délután. Láttad-e már ablaknál? Gyűszűjével a fényes tű fel-leszáll.

Hallottam Bótánét is, amit lekajabált a padlásról elégedetlenkedve, hogy Bóta úr még egy nyaralásra valót se tudott összespórolni a szappangyárban, és hogy soha ki nem mozdulnak, felőle akár meg is dögölhetnek. Majd így fejezte be:

-- Idegnyugtató felhőjáték a gőz s levegőváltozásul a mosónőnek ott a padlás.

Mondanivalómnak nehezen tudtam hozzákezdeni, mivel az egyébként is magas alapzajt megfejelte fejhangján a legkisebb Bóta leány, aki a keresztségben az Irma nevet kapta.

-- Anya, anya! A Morzsa ellopta a kaját!

-- Csak nem a burgeres pipifalatokat? -- rémüldözött Delinke, aki popperség ide, popperség oda, még mindég igen jó húsban volt. Nagy csaholással berontott a mosókonyhába a tolvaj Morzsa kutya, nyomában a visítozó Irmával:

-- Ezután is jó légy, Morzsa, Kedvet ne kapj a tyúkhusra, Élj a tyúkkal barátságba’... Anyám egyetlen jószága.

Közben megjött a postás is, az meg ezt mondta:

-- Én vagyok szemét? És ti hogyan éltek? Hajnalka pofára dobta a második férjét is, az elsőtől szedi a négyszáz forintot, Gizike bolond, maga elé bámul, szörnyűséges álmokat lát, siránkozik, hogy nem él az anyukája, de két szeretőt tart, családos embereket, akik ruhával, cipővel, harisnyával vigasztalják… Tisztesség… erkölcs… Vedd tudomásul, a férjét is csalta! Csak Híres István hiúbb ember volt Szuha Miklósnál, hallgatott, mint a sír.

-– Hallgass!

-– Hallgassak? -– nevetett izgatottan. -– Mért nem prédikálsz? A kanálistölteléknek? Ittam? Igaz! Iszom most is! Egy világ tapos rajtam, olcsó kapcabetyárok köpnek szemközt, vacak funkcionáriusok törik ki a nyakam, ha nem tetszik az ábrázatom, és ti mertek prédikálni nekem? Ti, akiket magam mögött hagyok ebben a rendszerben is, százszor különb életet élek nálatok, legalább munkaügyi főeladó lettem, és még előbbre is jutok, tanulok akkor is, ha minden funkcionáriussal egyenként kell verekednem, ti mertek prédikálni? Miféle jogon? Hát ez a rendszer a ti homlokotokat csókolja, könyörög, hogy fáradjatok el az egyetemre, legyetek orvosok, mérnökök, bírók, főművezetők, főrendőrök, főkatonák, főistennyilák, és ti előbújtatok a barakkokból, éltek ugyanúgy, mint a hörcsögök. Dzsessz, tánc, hajrá Fradi. Csak zabáltok, tömitek magatokat túrós csuszával, rántott hallal, böfögtök, és ágyba bújtok, kedves Bóta elvtárs!

Remegő kézzel cigarettára gyújtott.

-– Ne nézz így rám! -– nevetett gúnyosan. -– Te hogyan élsz? Keresel több mint kétezer forintot, lakásfestést vállalsz, mosol, főzöl, takarítasz, csókolgatod a fiadat. Láttál már színházat belülről? Elolvastál egyetlen könyvet is? Pedig te vagy ennek a hatalomnak a birtokosa, esztergályos főnemes, háborús mártír, hiszen a szerelmedet és a kislányodat egy kis feledékenység miatt égették el Auschwitzban.

…

…

Ez mondjuk nem tudom, hogy jött ide. Lényeg, ami lényeg, a postás itthagyott két csekket és lelécelt. De előbb még köszönt Bótánénak, mivel azon friss ruha, tiszta kötény volt.

Végre elcsitultak a kedélyek, félrevonhattam hát Miklóst növényrajzaitól, és belekezdhettem mondanivalómba:

-- Ide figyelj, öregem. Itt a kezem, nem disznó- (Sus domesticus) láb! Egyesítsük erőinket!

Miki összefonta maga előtt karjait, és elgondolkozva így szólt:

-- Hm, nem bánom. De van néhány feltételem.

-- Miiii-csooo-daaa????

-- Jól hallottad. Először is: évente elnökválasztás. Beleegyezem, hogy az egyesült csapatnak te legyél az elnöke, de 2011 januárjában választást tartunk. Addig én az alelnöki tisztséget töltöm be.

Nagy kő esett le a szívemről, Olvasók, mivel attól tartottam, Miklós magának akarja majd az elnöki posztot. Így hát kölcsönös elégedettséggel fogtunk végül kezet.

A fúzió alkalmából Miklós koccintani akart, így hát elővette az almáriumból a kisüstit.

-- Inkább a Csapody-albumot add ide!

-- Nem tehetem, mert kölcsönadtam az egyik tanítványomnak, aki pótvizsgára készül bioszból. De ha megtartjuk a fúziós bulit, ígérem, annyit forgathatod az albumot, amennyit csak akarod. Mivel hogy neked adományozom.

Már-már a nyelvem hegyén volt, hogy mit jótékonykodik, hiszem az album az ÉN jogos tulajdonomat képezi. De nem feleltem semmit, visszafogtam magam. Megtudakoltam a buli időpontját.

-- Ha minden jól megy, két héten belül megtartjuk Karesz barátunk albérletében.

-- Remek!

Ebben maradtunk. Hát, ez történt, kedves Olvasók! Holnap megyek boltba, veszek a bulira jaffaszörpöt.

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.