Kedves Olvasók!

Nagy dologra jöttem rá. Talán tudjátok, milyen reménytelenre fordult a helyzetem, most hogy András minden pénzünkkel lelépett. Igaz ugyan, hogy kapok némi pénzt az indexes publikációimért (amelyek kiváló stílusáért az Arany Farmermellény-díj kezeskedik), és juttat Inez anyja egy kevés zsebpénzt -- de ezek a pénzcseppek nem tudják eloltani azt a szomjúságot, amelyet a galád sikkasztás támasztott.

Sokat ülök hát otthon és töprengek, hogyan tovább. Az biztos, hogy több pénzt beszerezni a jelenlegi tagoktól képtelenség. Nusika állástalan magánzó, Josht nem veti fel a pénz, Poszáta meg... amilyen gyengeelméjű, biztosra veszem, hogy semmi ösztöndíjat nem kap; ami pénze meg van, azt kifizeti Amál néninek albérletre. Valami radikálisan új megoldás kell, ez nem vitás.

Ahogy otthon keseregtem, hirtelen felbukkant előttem egy találkozó képe. A mozaikdarabok összeálltak. Vajon kinek jó a jelen helyzetem?! Vajon ki leli örömét abban, ha jövőre nem jutunk botanikus szaklapohoz?! Vajon ki képes olyan aljas húzásra, ami csődbe viszi csapatomat?! Nem kell Gödelnek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: az ügy hátterében a galád, az elvetemült B. Miklós állhat!!!

Amikor ez a gondolat eszembe ötlött, azonnal fel is pattantam és beviharzottam hozzá. Ő éppen egy KITAIBELIA lapszámot olvasgatott és hozzá teát ivott. (Ha jól emlékszem, szedrest.)

-- Te alávaló gazember! -- rivalltam rá, nem sajnálván fejéhez vágni egy ilyen botanikai fordulatot. Az arcán némi megdöbbenést véltem felfedezni:

-- Parancsolsz? -- kérdezte arcátlan nyugalommal, amitől egyből a fejembe szaladt a vér.

-- Tudom, hogy te állsz a dolog mögött!

-- Milyen dolog mögött?

-- Ne tettesd magad! Tudod jól! Felbérelted Bandit, hogy szökjön meg a pénzzel! Hogy tönkretegyél és ezzel fúzióra kényszeríts!

-- Még mindig nem tudom, miről beszélsz.

-- Ne is álmodj arról, hogy mi újra összeállunk! Inkább a dicsőn vállalt pusztulás -- mondtam határozottan. Miklós töprengett egy percig, majd így felelt:

-- Nevetséges vagy, Gyula. Meddig akarsz még háborúskodni? Téged teljesen elvakított a gyűlölet. Pedig ha jóban lennénk, megint tehetnénk olyan tereptúrákat, mint régen. Megint a tied lehetne a Csapody-album. De ha annyira akarod, odaadom anélkül is, hogy kibékülnénk. Meguntam már ezt a felesleges csatározást. Vannak fontosabb dolgok az életemben. PhD, effélék. Te viszont még mindig egy régi ügyön rugózol.

-- Hogy rugózok?! Arcátlan voltál, galád és elvetemült. Még neked áll feljebb??? A kegyelmedből nem kérek! A Csapody-albumot te csak bitorlod, de eljön az idő, amikor a te hozzájárulásod nélkül is megszerzem!

-- Persze... ahogy eddig is -- mosolyodott el, ami utolsó csepp volt számomra. Fogtam a teáját és az arcába löttyintettem. Aztán nagy dühösen hazarohantam. Feltettem egy Fonográf-lemezt, és a Ne vágj ki minden fát c. szám némiképp megnyugtatott. De nyugtatóan hatott idegeimre Poszáta is, aki remek tervvel állt elő...

Üdv,

ifj. Farkas Gyula

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.