2007.04.01. 10:05
Csoda
Kedves Blogolvasók!
Lehet, hogy nem fogtok hinni a fületeknek, de végre megtörtént a csoda. Igaz, hogy sokan hasonlítottak már egy közismert, répát és salátát kedvelő, nagy fülű rágcsálóhoz, most azonban sikerült megcáfolnom eme vélekedés igazságtartamát.
A csoda pedig abból áll, hogy ma végre felhívtam Ildit.
Ti, persze, Olvasók, nem tudjátok, ki az az Ildi. Pál Ildikó egy maneken, és a legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztam. Pontosabban még nem találkoztam vele, de a képe alapján úgy érzem, noha perspektíva dimenziójában most épp távolodni látszik, de ez verzálható, lehetséges a távolodásból közeledés. A mi párhuzamosnak tűnő életeink is találkozhatnak egyszer.
Egyszer az Országos Széchényi Könyvtárban folytattam kutatásokat. Az Élet és Tudomány II. évf. 8. számát lapozgatván egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki benne felejtett egy másik sajtóterméket. Szemügyre vettem, és megállapítottam, hogy esetünkben egy serdülőknek szóló zenei újságról van szó: Helllo, a szemtelen popmagazin a címe. Éppen a hónap legmutatósabb kiscsibéit keresték. Nem mondom, volt köztük egy-két szemrevaló példány, de Ildi szépségét senki sem múlta felül. Azonnal megbabonázott sudár termete, kibomló hajkoronája és varázsos szeme. Tudtam, csak ő lehet az, aki Skolasztika utóda lehet szívemben. Sajnos sem telefonszáma, sem bármilyen más elérhetősége nem volt megadva. Már- már azt hittem, hogy egy elérhetetlen ideál marad számomra, semmi több.
Igen ám, de történt a napokban, hogy egy internetes ismerkedő portálon (nem írom le a nevét, nem akarom reklámozni) ráleltem! A képből rögtön ráismertem! A leányzó közzétette telefonszámát, én pedig bátorkodtam egy kellemes délutánon a kollégium előtti telefonfülkéből azt feltárcsázni. Udvariasan bemutatkoztam, hogy itt ifj. Farkas Gyula, a BME mérnök-fizikus szakának II. éves hallgatója beszél, és Pirit kérem a telefonhoz. (Tudniillik Piroska az igazi neve, az Ildit csak művésznévként használja a manekenszakmában.) Végre átvette a kagylót Piroska, és bársonyos hangját hallván úgy éreztem, mintha a Fermat-sejtés a fermat-i egyszerűségében bontakozott volna ki. Zavaromban összevissza beszéltem, mint Heisenberg, amikor a kvarkokról kérdezték. Ő azonban rendkívül kedves volt, és mikor nagy nehezen kinyögtem, hogy találkára akarom hívni, örömmel beleegyezett, hogy a BME menzáján együtt költsük el szerény ebédünket. Alig várom már a csütörtököt, amikor a maga valójában fogom látni ezt a csodaszép teremtést.
Izgalmas, nem?
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.